„Kevin Smith (filmrendező)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
B.Zsoltbot (vitalap | szerkesztései)
a →‎További információk: replaced: {{Portál|film| → {{Portál|Filmművészet| AWB
Nincs szerkesztési összefoglaló
19. sor:
A trilógia harmadik darabja az [[1997]]-es [[Képtelen képregény]] volt, amellyel a rendező újra kivívta a szakma elismerését, majd [[1999]]-ben a [[Dogma (film)|Dogmával]] biztosította be népszerűségét. A vallással meglehetősen szokatlan aspektusban foglalkozó filmben a már-már állandó szereplőnek tekinthető, az [[Armageddon (film)|Armageddon]] révén időközben sztárrá vált [[Ben Affleck]] mellett feltűnt [[Matt Damon]] és [[Salma Hayek]] is, Isten szerepében pedig a kanadai énekesnőt, [[Alanis Morissette]]-t láthattuk. [[2001]]-ben készült el [[Jay és Néma Bob visszavág]] című filmje, ahol a két ütődött füves már főszereplővé lépett elő. A filmben sok [[hollywood]]i sztár mellett a rendező felesége, [[Jennifer Schwalbach Smith]] is kapott egy szerepet, akivel két évvel korábban házasodtak össze. 2002-ben készítette el első, eddigi filmjeitől kissé eltérő művét, az Apja lánya című komédiát. A parádés szereposztás ellenére a film nem lett egyöntetű siker, ezért legközelebb ismét a gyökerekhez nyúlt vissza: a 2006-os Shop-stop 2 ennek szellemében készült el, az első film szereplőgárdájának visszahozásával. 2008-ban a Zack és Miri pornót forgat című filmjével ismét a határokat feszegette, a szexuális utalások miatt a film R-besorolást kapott, és vélhetően ennek köszönhetően is bukás lett. 2009-ben elkészítette Bruce Willis-szel a Két kopper című rendőrfilmet, de a forgatás során felgyülemlett konfliktusok miatt elhatározta, hogy nem forgat többé nagy stúdiókkal, hanem visszatér a régi, független filmes gyökerekhez.
 
Első ilyen filmje a Westborói Baptista Egyházat is keményen támadó 2011-es Veszett világcíművilág című horrorfilm, amely ismételten bukás lett. Ennek hatására először bejelentette, hogy megcsinálja a Shop-stop 3-at, és aztán felhagy a filmezéssel, majd visszavonta ezen állítását, és azt jelentette be, hogy tovább csinálja a filmeket, de csakis az egyedi, csak rá jellemző stílusban és módon. 2014-ben a vegyes kritikákat kapott [[Agyar (film)|Agyar]] című horrorfilmjét mutatták be, amely egyben egy kanadai horrorfilm-trilógia első darabja is lett,. Másodikként a jelenleg2016-os mégYoga csakHosers tervezettkövetkezett, Yogakét Hosersnagy ésprojektje viszont időközben elhasalt. Tervezte a MooseShop-show második részének leforgatását, aztán ezt egy tíz részes tévésorozattá alakította, de egyetlen adó sem Jawsérdeklődött mellettiránta. EmellettA 2015Shop-benstop aharmadik Holidaysrészének címűmár amerikaiaz horrorfilmelőkészületei szegmenseinekis egyikétmegtörténtek, isde három hónappal a forgatás megkezdése előtt Jeff őAnderson rendezhettekiszállt, többígy másjelenleg rendezővela egyetemben.Jay és Néma JelenlegBob számosvisszavág filmenfolytatásán dolgozik.
 
==Filmjei==
38. sor:
* Hollyweed (2016)
* Moose Jaws (előkészületben)
* MallBrats (a Shop-show 2. helyett leforgatni tervezett 10 részes sorozat)
* Shop-stop 3. (előkészületben)
 
===Producer===