„Elektroncső” változatai közötti eltérés

Működése a légritkított, vagy gázzal töltött térben elektronok mozgásán alapszik. Az elektronok áramlása a ''katód''ról indul, a vezérlést az anód és a katód közé helyezett, '''rács'''nak nevezett elem végzi, a rajta átjutott elektronokat végül az '''anód''' fogja fel. Az elektroncsövek nevét a beépített elektródák száma határozza meg: 2 elektróda (anód, katód) estén 'dióda'„dióda”, 3 elektróda estén (anód, katód, rács) 'trióda'„trióda”, a rácsok számának növekedésével 'tetróda'„tetróda”, 'pentóda'„pentóda”, 'hexóda'„hexóda”, 'heptóda'„heptóda”, 'októda'„októda” az elektroncső neve (a trióda utáni megnevezések ritkábban használatosak).

A katód és az anód közé kapcsolt feszültség (negatív polaritású a katód) az 'anódfeszültség' hatására az elektronfelhőből az elektronok az anód felé áramlanak, az anódba csapódnak, a katód és az anód között 'anódáram' folyik. Ha a katód és az anód közötti feszültség polaritást megcseréljük, nincs elektronáramlás. Ezt a jelenséget használják ki az egyenirányító diódák.

Az elektroncsőben az anódáram a rácsra kapcsolt feszültséggel szabályozható. A rácsra adott feszültség nagyságától függően a rács körül kialakuló '[[elektrosztatikus tér']] befolyásolja a katód és az anód közötti elektronáramlást.

Az elektroncső egyes jellemzői között a ''Barkhausen-egyenlet'' teremt összefüggést. Az egyenlet szerint az elektroncső feszültségerősítési tényezője '''<math>\mu</math>''' egyenlő az '''S''' meredekség és az '''<math>R_b</math>''' belső ellenállás szorzatával. Ha egy trióda rácsára negatív feszültséget kapcsolunk, a trióda nem működik. Tehát egy trióda tulajdonképpen úgy működik, mint egy NPN [[tranzisztor]] (mivel az is pozitív bázisfeszültséget igényel).