„Cholnoky Jenő” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Dencey (vitalap | szerkesztései)
aNincs szerkesztési összefoglaló
Dencey (vitalap | szerkesztései)
33. sor:
 
Az eredetileg keletkutatásra szerveződött, 1910-ben megalakult Turáni Társaság (Magyar Ázsia Társaság) elnökségének tagja volt. A mozgalom céljául a magyarság ősi gyökereinek feltárását jelölték meg. Az [[első világháború|I. világháború]] után drámaian megváltozott politikai helyzetben heves vita bontakozott ki a társaságban a [[Turanizmus|turáni fogalom]] értelmezéséről, így előbb a Teleki vezette, a tudományos kutatást előtérbe helyező Kőrösi Csoma Társaság vált ki, majd 1920-ban megalakult a Magyar Turán Szövetség, mely utóbbi „nagyvezérévé” Cholnokyt tették meg. Ez céljaiban nem tért el jelentősen a Turáni Társaság által megfogalmazott alaptételektől (a turáni népek megismertetése, a velük való együttműködés kialakítása stb.), de értelmezésében és eszközeiben jóval radikálisabb volt. 1923-ban Cholnoky visszatért az anyaszervezetbe, amely jórészt változatlan programmal, a régi, erősen konzervatív turanizmus jegyében folytatta működését.{{refweb|Tatár József 2012|A turanizmus egykor és ma - Publicisztika|url=http://www.szmm.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=4871}}{{refweb|Sándor Klára 2010|: Nemzet és történelem|url=http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=44796:nemzet-es-toertenelem&catid=68:cssandorklara&Itemid=105}}{{refweb|Farkas Ildikó 2008|A magyar turanizmus török kapcsolatai - Valóság LI. évfolyam 12. szám|url=http://www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=904&lap=0}}
{{idézet2|''A Magyarországi Turán-Szövetség meg akarja tanítani a magyar embert arra, hogy a magyar turáni eredetű nép, büszke lehet eredetére, nem jött-ment, bizonytalan eredetű néptöredék, hanem ősi nyelven beszél dicsőséges történelemről, hazaszeretetről és művelt lelkű emberszeretetről. (…) Turániak vagyunk! És a turániakkal szövetkezve újra akarjuk építeni Szent István, Szent László, Nagy Lajos, Hollós Mátyás békés, boldog birodalmát.''|Cholnoky Jenő: ''A Magyarországi Turán-Szövetség. A turáni gondolat és a turáni népek ismertetése, a szövetség célja''. Budapest, 1922.}}
 
== Emlékezete ==