Főmenü megnyitása

Módosítások

a
A fák imádása egyaránt megtalálható az ősi európai és az amerikai népeknél. A germán "Tempel" (templom) szó vizsgálatakor [[Jacob Grimm]], arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a germánok legrégibb szentélyei, természetes erdők voltak. A [[kelták]]nál is ismeretes a faimádás kultusza, a régi "szentély" szavuk, azonos a latin ''nemusz''al, ami erdei tisztást, ligetet jelent. A legismertebb európai faimádat, az ókori [[Róma|Rómában]] található: a Fórumon, egészen a császárság koráig imádták ''Romulusz szent fügefáját'', melynek mikor törzse elszáradt nagy riadalmat okozott.
 
A [[hidaszta indiánok]] Észak-Amerikában azt állítják, hogy minden természeti objektumnak megvan a saját szelleme, pontosabban az árnyéka. Különösen a [[nyárfa|nyárfának]] tulajdonítanak szellemi erőket. A kelet-afrikai [[wanikák]] szerint, minden fának, de különösen a [[kókuszpálma|kókuszpálmának]] megvan a maga szelleme. A [[sziámi]] szerzeteseknél pedig tilos egy fáról ágat letörni. Más népeknél csak bizonyos fák számítanak "lelkeseknek", általában a [[bükkfa]], [[tölgyfa]] szokott szentfának számítani. [[Afrika|Afrikában]] főleg a [[selyemgyapotfa]] (Bombax ceiba) számít szent-, lelkes fának: a [[Rabszolga-partRabszolgapart]] [[eve nyelv|eve]] nevű törzsénél, az ebben a fában lakó szellemet ''Huntin''nak hívják. Gyakori szokás a szentfának bemutatott áldozatok, amelyek egyszerű szertartástól, egészen az emberáldoztigemberáldozatig terjedtek: a [[Kangra-hegy]]ekben az volt a szokás, hogy egy öreg [[cédrus]]fa előtt minden évben feláldoztak egy lányt.
 
Más népek, mint például az [[Ausztrália (ország)|ausztráliai]] [[dieri törzs]], az ősök szellemeiről gondolják azt, hogy a fákban laknak. Ugyanez a hiedelem az [[Fülöp-szigetek]]en is ismeretes. A [[koreaiak]] a pestisben, útszélen vagy gyermekkorban meghalt emberek szellemeiről gondolják azt, hogy fákban laknak. [[Kína|Kínában]], a [[miaók]]nál a faluk előtt találhatók szent fák, amelyekről úgy tartják, hogy az őseik szellemeinek a lakhelye.