„Egyházi ének” változatai közötti eltérés

A magyar egyházi népének története körülbelül egyidős a magyarországi kereszténység történetével. A [[Könyves Kálmán]] uralkodása idején, [[1114]]-ben megtartott esztergomi [[zsinat]] kimondta határozatbanː „''A templomban semmi se olvastassék vagy énekeltessék, amit a zsinat jóvá nem hagyott''”, és ennek megismétlése, a [[Kun László]] alatt tartott [[1279]]-es budai zsinaton azt bizonyítja, hogy már a [[11. század|11]]–[[12. század]]ban virágzott a magyar nép között a templomi ének.<ref name=hozsanna>Hozsanna, i. h.</ref>

Az első egyházi népénekek irodalma és zenei forrása kétségtelenül a [[gregorián ének]] és a középkori európai katolikus népének volt átformálva, alkalmazva az ősi magyar [[népzene]] ízléséhez, hagyományaihoz, sajátosságaihoz. További fejlődésében is mindig ez a három tényező (gregorián ének, európai népének, magyar népzene) hatott rá. Hosszú századokon át (11–15. sz.) szájhagyomány útján élt és terjedt. A nép az ének szövegét és dallamát hallás utján tanulta meg és hagyományozta, akárcsak a magyar népdalt. Csak a [[16. század]] elejéről találkozni az első feljegyzésekkel, de lehetséges, hogy voltak korábbi írott források, amelyek elpusztultak az idők során. A [[Winkler-kódex]] ([[1506]]), a [[Nádor-kódex]] ([[1508]]), a [[Pozsonyi-kódex]] ([[1520]]), a [[Peer-kódex]] ([[1526]]) és a [[Thewrewk-kódex]] ([[1531]]) őrzi a legrégibb magyar énekek szövegét, illetve a Nádor-kódex két dallamot is.<ref name=hozsanna/>

[[Telegdi Miklós]] prédikációinak I. és II. részében ([[1577]], [[1578]]) találni az első, nyomtatásban megjelent magyar népénekeket. (6 karácsonyi és 2 húsvéti ének.) Ennél mindenképpen több volt a nép gyakorlatában. Az [[1560]]-as nagyszombati zsinat a templomban csak olyan énekeket engedélyez, amelyeket már száz évvel azelőtt biztosan jóváhagytak, vagy amelyeket ezután fognak jóváhagyni. Sőt, a Telgedi-féle [[pécs]]i püspöki könyvtár [[1586]]-ból két énekeskönyvet is felsorol, a mára már elveszett ''Psalterium Hungaricum''ot és a ''Cantiones Hungaricae''t.<ref name=hozsanna/>

A [[17. század]] folyamán sűrűn megjelenő nyomtatott vagy kéziratos imádságos, elmélkedéses, vagy prédikációs könyvek majdnem mind tartalmaznak több-kevesebb énekszöveget is. [[Pázmány Péter]] – aki a szenténekek nagy megbecsülését és kiváló egyházzenei képzést hozott magával római tanulmányi éveiből – az [[1629]]-es nagyszombati zsinaton rendezni akarta a magyar egyházi népének ügyét, a zsinat el is határozta egy kottáskönyv kiadását. Az [[1638]]-as nagyszombati zsinat [[Lósy Imre]] érsek alatt megismételte ezt a határzoatot, de a mostoha körülmények miatt nem volt végül foganatja.<ref name=hozsanna/>

[[1651]]-ben jelent meg a [[Cantus Catholici]], [[Kisdy Benedek]] egri püspök finanszírozásában, [[Szőlősy Benedek]] jezsuita atya szerkesztésében. Ez volt az első nyomtatott [[hangjegy]]es énekeskönyv az egész magyar zenetörténetben. Dallamai patinás veretű, ősrégi zamatos, művészi magyar melódiák; ha sok közülük idegen származású is, már jóval a török hódoltság és a [[reformáció]] viharai előtt ott éltek a magyar nép ajkán és szívében. A ''Cantus Catholici'' nyitja meg a magyar egyházi népének virágzó korszakát. Sok, többé-kevésbé bővített kiadást ért meg. Nevezetesebbek ezek közül a [[Szegedi Ferenc Lénárd]] egri püspök költségén kiadott úgynevezett ''Szegedi Cantus Catholici'' ([[1674]]), és a [[Szelepcsényi György]] esztergomi érsek támogatásval megjelent ''Editio Szelepcseniana'' ([[1675]]).<ref name=hozsanna/>

A ''Cantus Catholici''n kívül más jelentős nyomtatott énekgyűjtemények is megjelentek a korszakban, így [[Kájoni János]] ''Cantionale Catholicum''a ([[1676]]), [[Illyés István]] esztergomi [[kanonok]] ''Sóltári énekek és Halottas énekek'' című műve ([[1693]]), [[Náray György]] esztergomi kanonok ''Lyra coelestis''a ([[1695]]). Kéziratos énekgyűjtemény a korból a túróci ''Cantionale et passionale'' (a túróci jezsuita rendház nyomtatáshoz előkészített énekeskönyve), az ismeretlen szerzőjű ''Magyar Cantionale'' és a Kájoni János kéziratos gyűjteménye, a ''Csíkcsobotfalvi kézirat''.<ref name=hozsanna/>

A [[18. század]] az egyházi zene hanyatlásának korszakaː egyrészt a magyar ének a nyilvánosságtól száműzve csak titokban élt, papok és kántorok másolták és terjesztették. [[Szoszna Demeter]] énekeskönyve a ''Boldogasszony anyánk...'' ősi-szövegével ([[1715]]), [[Kovács István]] énekeskönyve az ''Ah, hol vagy magyarok...'' első szövegével ([[1763]]), a Écsi, Bajnai, Pannonhalmi, és Varsányi énekeskönyvek érdemes említésre. Ugyanakkor Bécs németesítő hatása ránehezedik a magyar egyházi népénekre. Sok német dallam, kotta, és szentének özönlött az országba, amelyek a régi magyar énekeket elkezdték kiszorítani, vagy német mintára átalakítani. Példa erre [[Bozóki Mihály]] maróti kántor ''Katolikus karbeli kótás énekeskönyve'' ([[1797]]). Fellengzős dallamú és szövegű énekein kívül a régi magyar dallamkincsből is merít.<ref name=hozsanna/>

A [[19. század]] a dekadencia kora. Idegen származású muzsikusok révén a bécsi német, a cseh-morva és a szláv dallamok és sajátosságok teljesen kiszorították a magyar zenei örökséget, és a templomi éneklés is idegen zenei szellem és ízlés függvénye lett. Ennek a dekadenciának a képét tükrözi vissza az [[1855]]-ben megjelent [[Tárkányi Béla]]–[[Zsasskovszky Ferenc]]-féle ''Katolikus egyházi énektár'', amely később ([[1930]]-ig) több kiadást ért el. Zeneanyaga túlnyomóan idegen eredetű vagy idegen ízlésre átformált dallam. Szövegrészében viszont sok értéket jelentenek Tárkányinak a költeményei. Egyben ez az első ének-gyűjtemény, amely az eddigiekkel szemben a dallamokhoz [[orgona]]kíséretet is adː sajnos azonban cifrázataival és kadenciáival a kántorok között rossz ízlést és gyakorlatot honosított meg.<ref name=hozsanna/>

A 19. század végén és fordulóján találkozni az első kísérletekkel a magyar egyházi népének komoly rendszerezésére tudományos és művészi alapon. [[Bogisich Mihály]] püspök [[1888]]-as ''Őseink buzgósága'' a feledésbe ment régi magyar énekek közül is igyekezett sokat új életre támasztani, bár dallammegfejtései nem mindig helytállóak. [[Kersch Ferenc]] esztergomi főszékesegyházi karnagy ''Sursum Cordá''ja ([[1902]]) kiváló szertartáskönyv és népénekgyűjtemény. Sajnálatos módon nem tudott átmenni a köztudatba.<ref name=hozsanna/>

[[1931]]-ben jelent meg a [[Harmat]]–[[Sík Sándor]]-féle ősi és újabb magyar egyházi énekkincs táűra, orgona- és énekeskönyv, amely nagy tudományos és kritikai felkészültséggel, magas művészi ízléssel és a templomi igények iránti gyakorlati érzékkel adta át a jelen kornak becses régebbi gyűjteményekből a legszebb és legszükségesebb énekeket. Kiválasztásuknál, kijavításuknál a fő szempont az egyház előírása voltː a templomban felcsendülő ének legyen 1. szent, 2. művészi, 3. egyetemes. A gyűjtemény elhagyta tehát a silányabb idegen vagy világias, cigányos, szentimentális dallamokat, a szövegeket tartalmi és magyar prozódiai szempontból részben kijavította, és a dallamoknak komoly művészi kíséretet adott. A mű egy évtized alatt 5 kiadást ért el. A budapesti eucharisztikus világkongresszus és a Boldogasszony-évnek mária-kongresszusai hangosak voltak az egységes egyházi énekléstől.<ref name=hozsanna/>

A gyűjtemény a későbbi évtizedekben is népszerű maradt, és több kiadásban jelent meg ''Hozsanna'' címen. Az újabb kiadások érdekessége, hogy olyan régi gyűjtemények dallamaival egészítették ki, amelyek korábban vagy nem jelentek meg, vagy amelyeket a tudományos népdalgyűjtés élőszóból mentett meg az elkallódástól a [[20. század]]ban.<ref name=hozsanna/>