„X-Men” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Helyesírási javítás, a javított sablonparaméter követése
BinBot (vitalap | szerkesztései)
a Alapító tag külön (kézi ellenőrzéssel)
42. sor:
{{Idézet 2|Csak azt akartuk, hogy ott legyen (Naptűz), mert azt szerettük volna, ha minden lehetséges csapattag jelen van az első történetben. Már úgy értem, hogy Viharmadarat már a kezdetek kezdetén halálra jelöltük, hogy megmutassuk az olvasóknak, hogy „ez egy valódi csapat”. Ahányszor egy csapat megalakul, örökké élnek, és csak követik egymást a történetek. Ez a szereplő betöltötte a szerepét és meg kellett halnia.|Len Wein<ref name="xc-len" />}}
 
Naptűz már a ''Giant-Size X-Men'' első számát követően, az ''X-Men'' 94. számában kivált a csapatból, Viharmadár pedig a 95. számban életét vesztette. ''Az X-Men'' rajzolója továbbra is Cockrum maradt, Len Wein azonban ezen a két számon dolgozott utoljára. A kétrészes történet [[szkript]]jét már Chris Claremonttal írta, majd a 96. számmal teljesen át is vette a sorozat írását Weintől. Claremont azonnal több változtatást is végrehajtott a Wein által eredetileg megálmodott csapatban. Wein szándéka szerint az új X-Men tagjai szintén kamaszok voltak, akárcsak az eredeti csapat alapítótagjaialapító tagjai. Az ő változatában Rozsomák 19, Vihar pedig csak 17 éves volt, akik szintén még csak tanulták, hogy hogyan használják képességeiket. Ezzel szemben Claremont a csapat összes tagját képességeik használatában járatos, sokat megélt embereknek ábrázolta (Vihar a húszas évei vége felé járt, Rozsomák pedig 50-60 év körüli lett). Wein egy későbbi interjújában nemtetszését fejezte ki ezzel a változtatással szemben.<ref name="xc-len" />
 
==== A legendás páros: Chris Claremont és John Byrne ====
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/X-Men