Főmenü megnyitása

Módosítások

a
Ez évi, az idő szerint, ez okból stb. külön (kézi ellenőrzéssel)
 
== Életrajz ==
Emigráns német zsidó család fiaként született. [[Detroit]] szegénynegyedében lakott családjával. 8 évesen saját [[baseball]]csapatot szervezett, aminek menedzseri teendőit is ellátta: ruhát szerzett a játékosoknak. [[Pszichológia]] szakon végzett az Arizonai Egyetemen. Pályafutása kezdetén televíziós reklámokat készített. Néhány jelentéktelenebb film után elkészítette első számottevő filmjét, az ''Amerikai gigoló''t [[Richard Gere]] főszereplésében. Első sikerét [[Don Simson]] producertársával [[1983]]-ban érte el a ''Flashdance'' című mozival, ami harmadik helyezést szerzett az azéviaz évi amerikai bevételi listán. Az azt követő ''Beverly Hills-i zsaru'' Jerry és [[Eddie Murphy]] számára is világsikert jelentett. [[1986]]-ban a ''Top Gun'' című filmben megerősítették az akkor még fiatal [[Tom Cruise]] karrierjét. 1985-ben és 1988-ban a National Association of Theather Owners az év producerének választotta Bruckheimert. Ezt követte a ''Bad Boys'' és a szintén Tom Cruise nevével fémjelzett ''Mint a villám'' szuperprodukció. [[1996]]-ban a ''Szikla'' című filmjükkel 400 milliós bevételre tettek szert. Ebben az évben Don Simpson alkotótársa és barátja kábítószer-túladagolásban elhunyt. A következő években napjainkig Jerry számos sikerfilmet készített. A filmgyártásban eltöltött évtizedek során sajátos stílusjegyeket, képi világot alakított ki. Produkciói fő motívuma az amerikai hazafias érzelmek, az amerikai zászló és a naplementék.
 
== Filmjei ==
148 742

szerkesztés