„Villamosmozdony” változatai közötti eltérés

A váltóáramú rendszerek között hosszú ideig a háromfázisú vontatás tartotta a vezető szerepet. Ez a vezető szerep egy magyar mérnöknek dr. [[Kandó Kálmán]]nak a zsenialitását dicsérte. Az [[Olaszország|olasz]] [[Valtellina vasút]] [[1902]]-ben történő megépítésével bizonyította be - a [[budapest]]i [[Ganz és Társa-Danubius Villamossági-, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt.|Ganz gyár]]ban készült mozdonyokkal -, hogy háromfázisú rendszernek a nagyvasútnál helye van. Nagy előnye a többi motortípussal szemben, hogy [[energia-visszatáplálás|áramvisszanyeréssel való fékezésre]] a legalkalmasabb volt. Az [[aszinkron motor]]nak még további előnyei is voltak, hogy nagy [[forgónyomaték]]kal és a többi motortípust felülmúló gazdaságossággal dolgozott. A motor [[fordulatszám]]a a terheléstől csaknem független, azaz kis és nagy terhet csaknem ugyanolyan sebességgel tudott továbbítani. Ez elsősorban hosszú és nagy emelkedésű, nagy teherforgalmat lebonyolító hegyi pályákra tette alkalmassá. Azonban a motorok merev karakterisztikája sűrű személyforgalmú vonalakon hátrányos volt, mert az állomási túltartózkodásból eredő késéseket nem tudta behozni. A háromfázisú rendszert [[Európa|Európában]] [[Olaszország]] vezette be a legelterjedtebben.