„Kis jégkorszak” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Rácz Lajos (2016): Mia kis jégkorszak. Történeti Földrajzi Közlemények |
a Rácz Lajos (2016): Mi a kis jégkorszak? Történeti Földrajzi Közlemények |
||
7. sor:
A ''kis jégkorszak'' fogalmát az amerikai ''François E. Matthes (1939)'' vezette be a kaliforniai Sierra Nevadában folytatott kutatásai nyomán a késő holocén, hozzávetőlegesen az utóbbi négyezer év lehűléseinek és gleccser előnyomulásainak meghatározására. Az 1960-as évek gleccserkutatásai során a holocén lehűléseire egy új fogalmat, a ''neoglaciális'' terminusát vezették be, s a ''kis jégkorszak'' kifejezés már kizárólag a holocén utolsó lehűlésének megnevezésére szolgált. A „kis” jelző a pleisztocén „nagy” jégkorszakától való elkülönítésre utalt, illetve jelezte a klímaváltozás geológiai léptékben mérsékelt jellegét, hiszen a pleisztocén jégkorszak 2-3<sup>o</sup>C-os lehűlésével szemben a kis jégkorszak idején még a legkritikusabb években sem haladta meg a lehűlés éves hemiszférikus átlagban a 0,6-0,8<sup>o</sup>C-ot. ''Hubert H. Lamb'' volt az első, aki elmélyülten foglalkozott a ''kis jégkorszak'' kutatásával, és bevezette annak fogalmát a tudományos közgondolkodásba. Ugyanakkor már a kutatás korai szakaszában is elkülönítették a klímatörténészek a ''kis jégkorszak'' fogalmának kétféle értelmezését. Egyfelől a ''kis jégkorszak'' egy glaciológiai korszakként volt értelmezhető, amelynek idején a gleccserek tömege megnövekedett, s a végmorénáik jobbára előretolt pozícióban voltak. A ''kis jégkorszak'' ugyanakkor értelmezhető egy karakteres klímakorszakként is, amely a gleccserrel nem rendelkező területeken igen különböző módokon jelent meg.
'''Kis jégkorszak kutatásának forrásai.''' A ''kis jégkorszak'' az emberiség történetének legjobban ismert lezárult klímaváltozása, köszönhetően annak, hogy időbeni közelsége miatt a tudományos kutatás széles fegyvertára felhasználható a megismeréséhez. Felhasználhatók egyfelől azok a természettudományos kutatási módszerek és források, amelyek a geológiai korok éghajlati-környezeti viszonyainak és változásainak megismerését lehetővé teszik. Ilyenek az évgyűrű vizsgálatok, a pollen analízis, a fauna és flóra rekonstrukció, a jég, a különféle üledék és a furathőmérséklet vizsgálatok, amelyek segítségével változó időbeni felbontásban, de rekonstruálhatók a geológiai és a történeti múlt éghajlati folyamatai. Az éghajlat és környezet rekonstrukció másik nagy forráscsoportját az ember által készített források alkotják, amelyek lehetnek történeti levéltári források, képek, epigráfiák, és műszeres meteorológiai megfigyelések egyaránt. A rendelkezésre álló információ pedig vonatkozhat közvetlenül (hőmérséklet, csapadék, felhőborítottság…) és közvetve (befagyás, áradás, fagykárok…) az időjárás alakulására. Fontos előnye az ember által készített forrásoknak, hogy szerencsés esetben a természettudományos módszerekkel elért eredményeknél nagyságrendekkel pontosabb datálást tesznek lehetővé.
Az átlaghőmérséklet Nyugat-Európában ebben az időszakban 1-2 °C-kal, világszerte pedig 0,5-1 °C-kal maradt el az [[1960]]–[[1990]] közötti időszak átlagától, azaz még mielőtt erősen érezhetővé vált volna a jelenkori globális felmelegedés. Ez utóbbinak az oka a kutatók nagy többsége szerint az emberi tevékenység nyomán erősödő üvegházhatás, míg a kis jégkorszak az éghajlat természetes ingadozásának eredménye volt. Az okokat többek között a naptevékenység csökkenésében, illetve a földi vulkáni aktivitás növekedésében (és a légkörben jelenlévő vulkáni hamunak a [[Nap]] sugárzását visszaverő hatásában) keresik a kutatók.▼
▲'''A kis jégkorszak története.''' Az átlaghőmérséklet Nyugat-Európában ebben az időszakban 1-2 °C-kal, világszerte pedig 0,5-1 °C-kal maradt el az [[1960]]–[[1990]] közötti időszak átlagától, azaz még mielőtt erősen érezhetővé vált volna a jelenkori globális felmelegedés. Ez utóbbinak az oka a kutatók nagy többsége szerint az emberi tevékenység nyomán erősödő üvegházhatás, míg a kis jégkorszak az éghajlat természetes ingadozásának eredménye volt. Az okokat többek között a naptevékenység csökkenésében, illetve a földi vulkáni aktivitás növekedésében (és a légkörben jelenlévő vulkáni hamunak a [[Nap]] sugárzását visszaverő hatásában) keresik a kutatók.
A kis jégkorszak időszakának pontos meghatározása körül jelentős viták vannak a klimatológusok körében. A szóban forgó korszakot az úgynevezett középkori éghajlati optimum előzte meg, amikor például a [[vikingek]] le tudtak telepedni [[Grönland]]on ([[987]]-[[15. század]]). Ottani településeik pusztulásához alapvetően járult hozzá a kis jégkorszak.
26 ⟶ 28 sor:
* J. Buisman (szerk: A.F.V. van Engelen, KNMI): Weer, wind en water in de Lage Landen, delen III en IV, 1450–1675. Uitgeverij Van Wijnen, Franeker, 1998–2000.
* H. H. Lamb: Climate, History and the Modern World. Routledge, London, 1995.
* Matthes, F. E. (1939): Report of Committee on Glaciers. Trans. Am. Geophys. Union, 20, 518–535.
* Rácz L.: Mi a kis jégkorszak? Történeti Földrajzi Közlemények, 2016/4. 15-46.
| |||