„Habsburg-család” változatai közötti eltérés

Noha Mátyás halála után a Habsburgok több jogcímen is igényt formálhattak volna a magyar trónra, a magyar rendek [[II. Ulászló magyar király|Jagelló Ulászló]] cseh király mellett döntöttek. A dinasztikus kapcsolatok azonban tovább szövődtek: Ulászló lánya, Anna [[I. Ferdinánd magyar király|I. Ferdinándnak]], [[V. Károly német-római császár|V. Károly császár]] öccsének lett a felesége, fia [[II. Lajos magyar király|II. Lajos]] pedig Ferdinánd húgát, [[Habsburg Mária magyar királyné (1505–1558)|Máriát]] vette el. (A [[mohácsi csata]] és [[II. Lajos magyar király]] halála után V. Károly az özvegy Máriát [[Németalföld]] [[Habsburg Németalföld kormányzóinak listája|helytartójává]] nevezte ki).
 
Ennek alapján [[I. Ferdinánd magyar király|I. Ferdinánd]] (1526-tól cseh király, [[1531]]-től német király, [[1558]]-tól német-római császár) igényt formált a magyar trónra. [[1526]]. [[december 16.|december 16-án]] meg is választották, illetve [[1527]]. [[november 3.|november 3-án]] megkoronázták. A rendek egy része (tkp. a köznemesi párt) azonban [[I. János magyar király|Szapolyai János]] erdélyi vajda személye mellett döntött, akit szintén megkoronáztak (1526. [[november 11.]]). [[Magyar belháború (1526–38)|Tizenkét éven át tartó belháború]] következett, amelynek során egyik fél sem tudott felülkerekedni a másikon. A két király végül [[1538]]-ban a [[váradi béke|váradi békében]] megegyezett, hogy János halála esetén Ferdinánd örökli a trónt. Szapolyai 1540-ben bekövetkezett halála után a Habsburgok szinte egyszerre érték el két célkitűzésüket, és jutottak a cseh és a magyar korona birtokába, amelyeket [[1918]]-ig meg is tartottak. A Habsburgok spanyol földön hozzászoktak az abszolutisztikus kormányzáshoz, számukra a közép európai országokban (Magyarország, Lengyelország, Csehország) virágkorát élő rendiség nyűgnek számított amelyet letörni igyekeztek. Ez többnyire csak az osztrák tartományokban sikerült I. Ferdinándnak, Magyarországon és Csehországban nem. Utódai ([[Miksa magyar király|II. Miksa]] és [[Rudolf magyar király|Rudolf]]) is a központosításra törekedtek (volt alkalmuk testközelből megtapasztalni az abszolút uralkodó hatalmát, hiszen mindketten a spanyol udvarban nevelkedtek egy ideig) de komolyabb erőfeszítésre, a rendiség letörésére csak Rudolf uralkodása második felében került sor. Azonban a magyar és erdélyi rendi megmozdulások, felkelések (Bocskay[[Bocskai István]], [[Bethlen Gábor]], Rákócziak hadjáratai) megvédték a rendek jogait, s ha nagy erőfeszítések árán is, de fenntartották a rendi dualizmust (1608–1671). A 17. század végére a rendek pozíciói egyre romlottak (már a cseh rendekre sem számíthattak mert azokat letörte a Habsburg túlerő s abszolutizmust vezettek be. Nem mellékesen kell itt megjegezni, hogy Csehországot [[Osztrák örökös tartományok|Habsburg örökös tartománnyá]] alakították, s ott a rendiséget végleg felszámolták, Magyarországon ez csak ideig-óráig sikerült pl: I. Lipót uralkodása idején (1671–1681), valamint Mária Terézia és II. József alatt (1765–1790), és I. Ferenc alatt (1812–1825 között). A dinasztia és a magyar rendek viszonyára a 16. és a 17. század folyamán erősen rányomta a bélyegét az a mondás, mely szerint a Habsburgok az országot, ősi ellenségétől, a töröktől megszabadítani nem tudták, alkotmánya szerint kormányozni nem akarták. A 18. században a [[Rákóczi-szabadságharc]] leverése után a várt megtorlás elmaradt, (általános amnesztiát hirdetett Bécs) az udvarhű nemeseket a Rákóczi és Bercsényi-féle elkobzott birtokokbólbirtokaiból jutalmazták meg, de egyéb retorzió nem történt. A magyar rendekkel az új király kibékült, újra összehívták az országgyűlést, helyreállították (ha nem egészen is) a rendi alkotmányt.
 
== Egyéb birtokok és címek ==