„Theodor Mommsen” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
Mommsen ugyanebben az évben meghívást kapott a [[zürich]]i egyetem [[római jog]] tanszékére. Ezt az állást 1852-ben foglalta el, azonban szívesen visszaköltözött volna Németországba, ezért 1854-ben elfogadta a [[Wrocław|Breslauba]] szóló meghívást. Itt kötött barátságot [[Jacob Bernays]] magántanárral.
 
1858-ban Mommsent kutató professzornak hívták a [[berlin]]i Porosz Tudományos Akadémiára, 1861-ben a berlini[[Humboldt Egyetem|Frigyes Vilmos Egyetemen]] kapott katedrát, ahol 1885-ig a római ókorról tartott előadásokat. A más egyetemről kapott meghívásokat pozíciójának javításáraerősítésére használta fel. Mommsen tagja volt a lipcsei Királyi Szász Tudományos Akadémiának, és a Bajor Tudományos Akadémiának is.
 
Mommsen a diákjai körében kevéssé volt népszerű.<ref>[[Marczali Henrik]] emlékirata szerint: „Mommsen előadásaiban nagyon csalódtam. Akármelyik vidéki magyar professzor szebben beszél nála, az anyagot pedig könyveiből már ismertem. Annál jobban vonzott szemináriuma, hol mindegyikünknek dolgoznia kellett és hol a dolgozatok megbeszélése és kritikája a tanárnak alkalmat adott, hogy bámulatos tudományát bemutassa és páratlan szellemét ragyogtassa” ({{cite journal | last = Marczali | first = Henrik | title = Emlékeim. VI. Vándorúton | journal = [[Nyugat (folyóirat)|Nyugat]] | volume = 1929 | issue = 14 | url = http://www.epa.oszk.hu/00000/00022/00471/14601.htm | accessdate = 2008-10-18 }})</ref> Ezzel szemben többször közbelépettfellépett tanítványai érdekében, hogy katedrát biztosítson nekik, például [[Otto Seeck]] és [[Ulrich Wilcken]] esetében, mind a kétszer [[Karl Julius Beloch]] kárára, aki összetűzött Mommsennel. Mommsen más fiatal tanítványai arra törekedtek, hogy függetlenedjenek tanáruktól, köztük [[Max Weber]] is, aki kétségtelenül a legjelentősebb volt és akit Mommsen valójában egyedüli méltó utódjának tartott, ő azonban a [[szociológia]] felé fordult, hogy ne kelljen Mommsen árnyékában állniamaradnia.
 
Mommsen több magas kitüntetésben részesült tudományos tevékenységéért: 1868-ban megkapta a porosz ''Pour le mérite'' rendet, [[Róma]] díszpolgárrá választotta. 1902-ben fő művéért irodalmi Nobel-díjat kapott mint
 
=== Corpus Inscriptionum Latinarum ===
Mommsen már pályája elején kigondoltatervezte az összes ismert latin felirat kiadását ([[Corpus Inscriptionum Latinarum]]), amikor 1852-ben példaértékkel összegyűjtötte és kiadta a Nápolyi Királyság feliratait. A teljes Corpus Inscriptionum Latinarum 16 kötetes lett volna, amelyből 15 megjelent Mommsen életében, ebből Mommsen személyesen ötöt dolgozott ki. A kiadás alapelve az volt, hogy a korábbi kiadásokkal ellentétben az összes fennmaradt feliratot eredetiben kell ellenőrizni.
 
A [[magyarország]]i és [[erdély]]i római kori feliratok összegyűjtésére [[1857]]-ben személyesen utazott a régióba. Mivel Mommsen már korábban rendszeres levelezésben állt [[Georg Daniel Teutsch]]-al, őt kérte meg, hogy segítsen az útiterv összeállításában.<ref>{{cite web | url = http://www.aetas.hu/2005-03/szilagyi.pdf. | title = Theodor Mommsen és Eötvös József ismeretsége | accessdate = 2008-10-18 | author = Szilágyi Márton | format = pdf }}</ref> Mommsen felkérésére [[Rómer Flóris]] is végzett kutatásokat a kolozsvári múzeum kőtárában.<ref>{{cite web | url = http://www.epa.oszk.hu/00900/00979/00301/pdf/070-083.pdf. | title = A kolozsvári múzeum középkori kőtára | accessdate = 2008-10-18 | author = Kerny Terézia | format = pdf }}</ref>
* [[Alfred Heuß]]: ''Theodor Mommsen und das 19. Jahrhundert.'' Kiel 1956; Nachdr. Steiner, Stuttgart 1996, ISBN 3-515-06966-6.
* [[Joachim Fest]]: ''Pathetiker der Geschichte und Baumeister aus babylonischem Geist. Theodor Mommsens zwei Wege zur Geschichte''. In: Ders.: ''Wege zur Geschichte. Über Theodor Mommsen, [[Jacob Burckhardt]] und [[Golo Mann]].'' Zürich 1992, S. 27–70, ISBN 3-7175-8197-X.
* [[Wilfried Nippel]] und [[Bernd Seidensticker]] (HrsggHrsg.): ''Theodor Mommsens langer Schatten. Das römische Staatsrecht als bleibende Herausforderung für die Forschung (Spudasmata Band 107)''. Olms Verlag, Hildesheim 2005, ISBN 3-487-13086-6.
* [[Stefan Rebenich]]: ''Theodor Mommsen: eine Biographie.'' Beck, München 2002; Taschenbuchausgabe Beck, München 2007, ISBN 978-3-406-54752-2.
* Stefan Rebenich: ''Theodor Mommsens „Römische Geschichte“''. In: E. Stein-Hölkeskamp, K.-J. Hölkeskamp (Hrsg.): ''Erinnerungsorte der Antike. Die römische Welt''. Beck, München 2006, S. 660–676.
Névtelen felhasználó