„Hor Virap” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Sphenodon átnevezte a(z) Szerkesztő:Sphenodon/Khor Virap lapot a következő névre: Hor Virap: épülő szócikk ki a szócikk névtérbe
bővítés
68. sor:
A kolostor helyén és környékén állt egykor a történelmi Artasat városa, melyet [[I. Artaxiász örmény király]], az Artaszészida dinasztia első uralkodója alapított és tett meg [[Armenia Magna]] (azaz Nagy-Örményország) fővárosává Kr.e. 189-188-ban, s amelyet római légiók pusztítottak el Kr.u. 163-ban. A jelenlegi [[Artasat]] város a történelmi város romjaitól mintegy 8–10 km-rel északabbra található.
 
A kolostor története összefonódik [[Világosító Szent Gergely]] (kb. 257 – kb. 331) nevével, aki az intézményesített örmény keresztény egyház alapítója, és akit a legenda szerint az akkor még pogány [[III. Tiridatész örmény király]] a jelenlegi kolostor helyén levő tömlöcbe, egy mély verembe – ezt jelenti a kolostor neve – vettetett térítő tevékenysége miatt. A király azt gondolta, hogy a veremben élő mérges kígyók halálra marják majd a foglyot. Gergelyt azonban a kígyók nem marták meg, s egy kedves asszony segítségének köszönhetően életben maradt (akinek egyes források szerint Isten mutatta meg Gergely rabságának helyét), aki aztán rendszeresen élelemmel teli kosarakat eresztett le neki a mélybe. Gergely 13 évig raboskodott a veremben. A király, miután elrendelte 37 szűz kivégzését – köztük volt Szent Ripszime és Szent Gajane, akik Rómából menekültek Örményországba, hogy terjesszék a kereszténységet –, megőrült, s más források szerint vaddisznóvá is változott. 301-ben a király nővére, Hoszrovaduht ismétlődő álmot látott, amelyben azt az üzenetet kapta egy angyaltól, hogy a királynak ki kell hozatnia Gergelyt a veremből, és alá kell vetnie magát a rab szándékának ahhoz, hogy a királyság fennmaradhasson, s hogy a király feloldozást nyerjen. Már az csodaszámba ment, hogy Gergelyt életben találták a veremben, de azután az is, hogy a király visszaváltozott emberré. Ezután Gergely a királyt és egész udvarnépét megkeresztelte Vagharsapatban. Megkeresztelése és elméjének visszatérte után a király dekrétumot bocsátott ki, samelyben ezzelGergelyt minden joggal felruházta ahhoz, hogy az örmény nemzetet megtérítse. Így még 301-ben Örményország államvallásalett az első olyan ország, amely államvallásává tette a kereszténységkereszténységet. lett302-ben Leontius érsek Caesariában Gergelyt Örményország pátriárkája tisztségében erősítette meg, s ezzel Világosító Szent Gergely pedig az intézményesített örmény keresztény egyház első katolikosza lett. Küldetését teljesítve 80 éves korában visszavonult egy kis szerzetesi közösségbe az akkori Daranalia tartományban, Felső-Örményországban található Sebuh-hegy (Kara Dağ, ma már Törökország területén áll Erzincan és Kemah között, az Eufrátesz nyugati ágának jobb partján)<ref>https://www.collectif2015.org/en/Le-Monastere-de-l-apotre-Thadee-ou-la-Grande-Abbaye.aspx</ref> közelében levő kis szentélybe, s itt élte le hátralevő életét.<ref>{{CitLib|aut=Bagi Éva|tit=Kövek zenéje|subtit=Örményországi barangolások|loc=Budapest|red=Pronett Invest Kft.|ann=2003|isbn=963-206-697-9|cap=Az Ararát-vidék|pag=130 (110–135)}}</ref><ref>http://www.armenianheritage.org/en/monument/Khorvirap/61 (The text was edited by Mother See of Holy Etchmiadzin and Professor Zhores Khachatrian, Head of the Ancient Archeology Department of the Archeology and Ethnography Institute of the Academy of Sciences of the Republic of Armenia.)</ref><ref>http://www.armenianheritage.org/en/monument/Khorvirap/69 The text was edited by Mother See of Holy Etchmiadzin.</ref>
 
Bár Szent Gergely halála után a helyetverem helyét tisztelték és a kora középkori (5-6. századi) krónikákban zarándokhelyként említették, a kolostor építésének története csak későbbi időpontra, a 7. századra vezethető vissza: ekkor III. Narszész örmény katolikosz egy kis kápolnát emeltetett a verem fölé, ahol Gergely 13 éven keresztül raboskodott. Egy másik templom is állhatott már korábban itta kolostor előtt; ezt azon idősebb kőtömbök alapján feltételezik, melyeket a kolostor nagy, központi templomának, a 17. században emelt Szűz Mária-templomnak az építéséhez is felhasználtak.<ref>http://www.armenianheritage.org/en/monument/Khorvirap/66 The text was edited by Mother See of Holy Etchmiadzin.</ref>
 
== A kolostor építményei ==
83. sor:
 
III. Narszész örmény katolikosz – aki a 7. században számos keresztény épületet emeltetett, és véget vetett az állam és az egyház kettéválasztottságának, és akit Szent Gergely maradványai mellé temettek – 642-ben egy kápolnát építtetett a verem fölé. A kápolnán belül két verem is található, melyek közül a távolabbi az, ahol Gergely 13 éven keresztül fogoly volt, mielőtt III. Tiridatész királyt megkeresztelte. Ez a verem 6 méter mély, átmérője 4,4 méter; a maga idejében a történelmi Artasat királyi palotájának öregtornyában a kivégzésre ítéltek börtönéhez tartozott.<ref>http://www.armenianheritage.org/en/monument/Khorvirap/69 The text was edited by Mother See of Holy Etchmiadzin.</ref>
 
<!--
After ordering to kill 37 virgins, among them St Ripsime and Gayane, who had escaped from Rome and come to Armenia to spread Christianity, the king had gone mad. In 301, the king's sister, Khosrovadukht, p repeatedly had the same dream wherein she was told that in order to save the kingdom the king had to bring Grigorout of the pit and submit to his will. to meet her afflicted brother,that they learned he was still alive.
Converting to Christianity, and gaining his sanity The king then issued a decree by which he granted Gregory full rights to carry out the conversion of the nation. The same year Armenia became the first country to adopt Christianity as its state religion. In 302, Gregory was confirmed as Patriarch of Armenia in Caesaria (his childhood home) by Archbishop Leontius.
Fulfilling his mission, and in his late 80s, Gregory withdrew to a small sanctuary near Mount Sebuh (Mt. Sepuh) in the Daranalia province (Manyats Ayr, Upper Armenia) with a small community of monks, where he remained until his death.<ref>http://www.armenianheritage.org/en/monument/Khorvirap/69 The text was edited by Mother See of Holy Etchmiadzin.</ref>
-->
 
== Jegyzetek ==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Hor_Virap