„Távíró” változatai közötti eltérés

A '''távíró''' célja az adattovábbítás nagy távolságra. A távirót Samuel Morse találta fel, [[1837]]-ben.

A távíró -berendezés egyszerű, olcsó (mint a papír, toll). A lehető legegyszerűbb egydimenziós (soros) átvitellel működik. Morse olyan egyszerű kódrendszert dolgozott ki és szabadalmaztatott ([[morzekód]]), amely megtanulható, emberi aggyal (megfelelő sebességhatárok között) kódolható, dekódolható (a kézíráshoz hasonlóan). Adáshoz elegendő egy nyomógomb, kapcsoló. Eredetileg a vevőoldalon óraművel húzott papírszalagra elektromágneshez kapcsolt íróeszköz rajzolja a vett kódokat; elegánsan megoldva a vett üzenet dokumentálását.

(Tehát a rövid jel és a rövid szünet; a hosszú jel és a betű közötti szünet; valamint a szavak közötti szünet aránya 1:3:7.) Alapértelmezettnek ezeket az arányokat tekintjük.

A modulációs sebesség, szimbólum sebesség és az adatátviteli sebesség mértékegysége a [[baud]], az elemi távírójel másodpercben kifejezett idejének reciproka, jele a [[B]]. Nevét ([[Jean Maurice Émile Baudot]] ([[1845]]. [[szeptember 11.]]– [[1903]]. [[március 28.]]) francia távírótechnikustávírótechnikusról tiszteletére), jele a [[B]]kapta.

A (vezetékes) távírót [[Samuel Finley Breese Morse]] ([[1791]]–[[1872]]) [[1838]]-ban mutatta be – festőállványára szerelve telepet, kapcsolót, elektromágnest, íróeszközt, papírt, óraművet és vezetéket.

Ma a morzekódot például a [[rádióamatőr szolgálatok]]ban használják.