„Philippe Berthelot” változatai közötti eltérés

a
ISBN link(ek) sablonba burkolása MediaWiki RfC alapján
a (ISBN link(ek) sablonba burkolása MediaWiki RfC alapján)
a (ISBN link(ek) sablonba burkolása MediaWiki RfC alapján)
[[Kép:Philippe Berthelot au Quai d'Orsay.jpg|balra|bélyegkép|Philippe Berthelot (1921)]]
 
A háború befejezése után részt vett a [[Versailles-i békeszerződés|versailles-i békekonferencián]].<ref name="Életrajza">{{cite web|url=http://www.britannica.com/EBchecked/topic/62791/Philippe-Berthelot|title=Encyclopedia Britannica: Philippe Berthelot|language=angol|accessdate=2012-11-10}}</ref> Ő állította össze a javaslatot is a francia követelések tekintetében. Ezt Clemenceau előbb abszurdnak tartotta, de 1918 végén mégis ennek az enyhén módosított változatát tárták a brit és az amerikai vezetés elé. 1919 márciusában és áprilisában Clemenceau továbbra is ezt az irányvonalat követte. Ez a katonai és gazdasági retorziók mellett jelentős területi veszteségeket követelt, és számos esetben megtagadta a németektől a népek önrendelkezési jogát is. A francia elképzelésekben többek között szó volt a [[Rajna-vidék–Pfalz|Rajna-vidék]] demilitarizálásáról, [[Elzász]]-[[Lotaringia]] és a [[Saar-vidék]] Franciaország részére történő átadásáról, valamint egy erős, németellenes [[Lengyelország]] létrehozásáról.<ref name="Watson 1">{{cite book|last=Watson|first=Robin|title=Georges Clemenceau, France, Makers of the Modern World|publisher=Haus Publishing Ltd., London|year=2008|pages=59-60|idisbn=ISBN 9781905791606}}</ref> Berthelot később [[Szíria]] miatt összetűzésbe került Clemenceau-val, akit angolbarátsággal és a francia gyarmati érdekek elárulásával vádolt.<ref name="Watson 2">{{cite book|last=Watson|first=Robin|title=Georges Clemenceau, France, Makers of the Modern World|publisher=Haus Publishing Ltd., London|year=2008|pages=141|idisbn=ISBN 9781905791606}}</ref> 1919-ben kinevezték a politikai és kereskedelmi ügyek igazgatójává, valamint állami tanácsadóvá, ami a minisztériumon belül az egyik legmagasabb beosztás volt. Ebben a tisztségben aktív tevékenységet fejtett ki a [[trianoni békeszerződés]] magyar szemmel rendkívül kedvezőtlen feltételeinek kialakításában is.<ref name="Életrajza" />
 
1919. november 25-én az [[antant]] képviseletében [[Magyarország]]on tartózkodó [[George Russell Clerk]] a békekonferencia nevében elismerte az egy nappal korábban megalakult [[Huszár Károly (politikus)|Huszár-kormányt]], majd visszautazott Párizsba. November végi és december eleji jelentéseiben közölte, hogy kedvező benyomást szerzett a magyarokról és [[Apponyi Albert]]ről is, aki valószínűleg a magyar békedelegáció vezetője lesz. Berthelot erre a következő, részben túlzó, részben rosszindulatú megjegyzéseket tette:<ref name="Romsics/Berthelot1">{{cite book|last=Romsics|first=Ignác|title=A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/A Magyar békedelegáció álláspontja és tevékenysége, a 95. jegyzet előtt|publisher=Osiris Kiadó, Budapest|year=2007|pages=|idisbn=ISBN 9789633899649}}</ref>
 
{{Idézet 2|'' (Apponyi) mindig is dühödt németbarát és a kis nemzetiségek elnyomásának meggyőződéses híve volt. (Philippe Berthelot véleménye Apponyi Albertről)''}}
 
Véleményét a francia [[Georges Clemenceau]], az amerikai [[Frank Lyon Polk]] és a brit [[Eyre Crowe|Crowe]] is osztotta, az olasz [[Giacomo de Martino]] ellenében. Ez végül nem befolyásolta Apponyi kinevezését a magyar békedelegáció élére.<ref name="Romsics/Berthelot1" /> A magyar küldöttség által előadott szempontok meghallgatása után [[David Lloyd George]] brit és [[Francesco Saverio Nitti]] olasz miniszterelnökök a magyar észrevételek részrehajlás nélküli kivizsgálását szorgalmazta. Philippe Berthelot, aki jó kapcsolatban állt a cseh [[Edvard Beneš]]sel, ezt Clemenceau-val együtt elutasította. Véleménye szerint a határkérdési újbóli megvitatása felesleges volt, mivel az „nagyon komoly komplikációkat” eredményezett volna.<ref name="Romsics/Berthelot2">{{cite book|last=Romsics|first=Ignác|title=A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 115. jegyzet előtt|publisher=Osiris Kiadó, Budapest|year=2007|pages=|idisbn=ISBN 9789633899649}}</ref> Nitti és Lloyd George folytatta a vitát és kiemelte, hogy „magyarok tömegei” kerültek idegen fennhatóság alá. Berthelot, aki [[Alexandre Millerand|Millerand]] távollétében Franciaország képviseletét látta el, az esetleges változtatásokat mereven elutasította. Indoklásai között számos - a nemzetiségi politikusok és angol, illetve francia barátaik által előszeretettel használt - rosszindulatú, hazug állítás is szerepelt. Kiemelte, hogy „a magyarok nem is a terület őslakosai” és „mindig is rendkívül alattomos népnek bizonyultak”. A magyar statisztikákat pedig „hírhedten megbízhatatlanoknak” nevezte. Emellett kiemelte, hogy a magyar szerződés tervezete már amúgyis jóvá lett hagyva.<ref name="Romsics/Berthelot3">{{cite book|last=Romsics|first=Ignác|title=A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 116. jegyzet előtt|publisher=Osiris Kiadó, Budapest|year=2007|pages=|idisbn=ISBN 9789633899649}}</ref><ref name="Berthelot/Kik a magyarok?">{{cite book|last=Romsics|first=Ignác|title=A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 143. jegyzet|publisher=Osiris Kiadó, Budapest|year=2007|pages=|idisbn=ISBN 9789633899649}}</ref>
 
{{Idézet 2|'' Végül is kik a magyarok? Magyarország elnemzetietlenített népekből állt össze. Az ország eredeti lakói az őslakosok, és nem a magyarok. (Philippe Berthelot véleménye a magyarokról)''}}
 
Kiemelte Beneš „korrekt hozzáállását” is:<ref name="Romsics/Berthelot4">{{cite book|last=Romsics|first=Ignác|title=A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 117. jegyzet előtt|publisher=Osiris Kiadó, Budapest|year=2007|pages=|idisbn=ISBN 9789633899649}}</ref>
 
{{Idézet 2|'' Csehország igényeit nem vették teljes mértékig figyelembe, és Beneš úr eltekintett a követeléseitől, amikor csak lehetett, hogy ne kerüljenek magyarok Csehszlovákiához. (Philippe Berthelot véleménye Beneš „korrektségéről”)''}}
 
A vita végül azzal zárult, hogy a határkérdéseket a [[trianoni békeszerződés]] aláírása előtt ne lehessen újratárgyalni. Berthelot ezt is csak úgy fogadta el, hogy a „szakértők” által kidolgozott alapelveinek „sérthetetlennek kell maradniuk”.<ref name="Romsics/Berthelot4" /> 1920. március 18-án Berthelot [[London]]ból jelentést küldött [[Párizs]]ba. Ebben megállapította, hogy a magyar határok „a francia delegáció elképzeléseinek megfelelően és a cseh, román és szerb szövetségeseink megelégedésére lett megtárgyalva és eldöntve”.<ref name="Romsics/Berthelot5">{{cite book|last=Romsics|first=Ignác|title=A trianoni békeszerződés (elektronikus könyv kiadás)/Kísérletek a békefeltételek megváltoztatására, a 118. jegyzet előtt|publisher=Osiris Kiadó, Budapest|year=2007|pages=|idisbn=ISBN 9789633899649}}</ref>
 
1920 szeptemberében kimondottan rá gondolva hozták létre a főtitkári pozíciót. 1921-ben az [[Industrial Bank of China]]-botrány következtében, amelyben befolyással való visszaéléssel gyanúsították - testvére volt a bank igazgatója - lemondott. 1925-ben újra kinevezték főtitkárnak és elkísérte [[Aristide Briand|Briand]]-t [[Locarno|Locarnóba]], valamint [[London]]ba, ahol a francia-orosz kapcsolatok újrafelvétele érdekében folytatott tárgyalásokat. Ezt követően 1932-ig a minisztérium belső irányítása gyakorlatilag az ő kezébe került. Politikájának a lényege az [[Egyesült Királyság]]gal való szoros kapcsolattartás és együttműködés, valamint a [[Németország]]hoz való közeledés volt. 1932-ben egészségi problémák következtében lemondott. 1934. november 22-én hunyt el [[Párizs]]ban.<ref name="Életrajza" />
37 801

szerkesztés