Főmenü megnyitása

Módosítások

|}
 
=== [[További]] kétségek, nehézségek ===
 
Az egyre újabb és újabb régészeti leletek - néhány paleontológus véleménye ellenére - paradox módon nemhogy csökkentették, inkább növelték az emberré válás konkrétabb kérdései körüli bizonytalanságot.
Azonban nem ez az egyetlen probléma. Egy másik tényező a tudománytörténetírás felfogásának csöndes, de a paleoantropológiába is beszivárgó „[[szociálkonstruktivizmus|szociálkonstruktivista fordulata]]”: egyes tudománytörténészek, illetve néhány paleoantropológus (köztük már a híres-neves [[Louis Leakey]] fia, Richard is) is észrevette például, hogy a paleoantropológiai cikkek hipotézisei és az emberiség geopolitikai állapotának bizonyos kirívó jellemzői („korszellem”) a cikkek megjelenésének időpontjában, szembetűnő korrelációt mutatnak (pl. nem sokkal a [[második világháború]] után, a [[hidegháború]]s feszültség évei alatt az Australopithecus tömeggyilkos természetéről születtek cikkek<ref group="mj">A „gyilkosmajom-elmélet” (''killer ape theory'') kiötlője és fő propagálója nem kisebb tekintély volt, mint [[Raymond Dart]], az [[Australopithecus]] fölfedezője; azonban az ez irányba tett régészeti kutatásokkal nem sikerült az elméletet szilárdan alátámasztani; később Dart maga is az elmélet cáfolói közé lépett (Vekerdi-Herczeg, 23. o.).</ref><ref>[[Robert Ardrey|Ardrey, Robert]] (1961). ''African Genesis: A Personal Investigation Into the Animal Origins and Nature of Man''. New York: Atheneum Books. {{ISBN|978-0002110143}}. OCLC 556678068. LCCN 61-015889.</ref>). Ennek alapjára helyezkedve, ma már kevéssé tartható az az álláspont, miszerint a paleoantropológia ugyanolyan biztonsággal képes rekonstruálni a múltat, mint az írott forrásokra alapuló történetírás. Az általános „bizonytalanság” (más szemlélettel: körültekintés, óvatosság) növekedése különösen kirívó az emberré válás problémái körül. Cikkek sora kérdőjelezte már meg pl. az olyan alapvető paradigmákat is, mint pl. hogy a H. habilis és H. erectus [[marokkő|marokkövei]] maguk tényleg használati eszközök lennének, vagy hogy az Australopithecus africanus (teljesen) felegyenesedve járt volna, hogy a különböző helyeken talált H. erectus leletek valóban egy fajba tartoznának-e, vagy hogy az erectus volt-e valóban a H. sapiens őse<ref>Day, M. H.: ''Homo erectus. An old species with new problems''. Buletin de la Societe Royal Belge d'Anthropologie et de prehistorie, 1986, 97. sz., 33-44.</ref> (az őstörténet objektivista voltát különböző módokon és fokig megkérdőjelező szakemberek egy része „posztprocesszualistának” nevezi magát; de - természetesen - viták és hipotézisek a hasonló posztmodern mozgalmak nélkül is születnek).
A harmadik tényező pedig a fogalomalkotás „metapaleoantropológiai” problémája: magának az embernek a fogalma is konstruált, s így lévén, vitatkozni lehet azon, hogy vajon az emberség fogalmát az ősembertanon belül mihez kössük leginkább - szigorúan az eszközhasználathoz, a felegyenesedve járáshoz, vagy pedig az agytérfogathozagytérfogáthoz? Más-más kritériumrendszert választva, más-más fajokat sorolhatunk inkább az emberek, vagy inkább a majmok közé.
 
Ez a probléma abból adódik, hogy az [[evolúció]] megszakítatlan folyamat, de az emberi gondolkodás csak kvantált formáját képes értelmezni, megnevezni. A kvantálás az őslénytani anyagban mindig csak támpont, kapaszkodó jellegű. Az ''evolúciós egységek'' csak néha esnek egybe a rendszertani kategóriákkal. A taxonok egy adott időpillanat egy adott állapotának mesterséges rögzítettségei, amely kizárólag a leletgyakoriságtól függnek, nem a valódi evolúciós lépésektől.{{refhely|Faludi|21. old.}} A [[típuspéldány]]hoz való alaktani hasonlóság dönti el a rendszertani besorolást, de egyáltalán nem biztos, hogy a típuspéldány éppen az evolúció egy jellegzetes, vagy fontos állomását képviseli.
== Elméletek ==
 
A [[vízimajom-elmélet]]ben Sir Alister Hardy és Elaine Morgan azt fejti ki, hogy az ember fejlődésének egy korábbi szakaszában geológiai okokból részlegesen vagy teljesen vízben volt kénytelen élni,<ref>[http://www.scribd.com/doc/29471397/Csanyi-Vilmos-Az-Emberi-Termeszet#page=106 Csányi Vilmos: Az emberi természet]</ref> ennek köszönhető pár másképpen nehezen magyarázható tulajdonságunk ami a többi főemlősre nem jellemző. Ilyen például az hogy az ember majdnem teljesen csupasz ami csak a vízi emlősökre jellemző, a megmaradt szőrszálaink szőrtüszői más (úszás szempontjából előnyösebb) irányba állnak mint a főemlősöknek, lefele álló orrnyílásainkat be tudjuk zárni, izzadunk és az izzadságunk sós miközben a szárazföldi emlősök minél kevesebb víz és só veszteségre törekednek. Az elmélet szerint a tengerparton a vízben élelmet kereső emberelődök egyre beljebb merészkedve - a víz felhajtó erejét is kihasználva - egyenesedtek fel. Ezt az elmélet nagyon sokan vitatják annak következtében, hogy elég kevés rá a tényszerű bizonyíték, leletek pedig a kérdéses időszakból nem nagyon kerültek előelo.
 
A [[Szavanna-elmélet]] azt feltételezi, hogy a fák mennyiségének jelentős csökkenése folytán a környezet szárazabbá vált. Az erdők megfogyatkozásának időszaka alatt a korai hominidák egy olyan környezethez alkalmazkodtak, ami a mai Afrika egyenlítői vidékeinek köztes állapotban levő részben erdős, részben szavannás területeire emlékeztet. Az elképzelése szerint az élelemgyűjtésben való hatékonyság megőrzéséhez a hominidáknak aránylag nagy távolságra kellett ételt vagy eszközöket szállítaniuk, amit a quadrupedalizmus rendkívül megnehezített volna. A bipedalizmus további fejlődése a korai hominidák számára lehetővé tette, hogy a kezeiket az eszközök megtartására és a föld megművelésére használják, mivel a helyváltoztatáshoz már nem volt rájuk szükségük. Ez az elmélet azonban nem veszi figyelembe azt, hogy az emberi ősöknél az alkalmazkodás már nagyrészt azelőtt végbe ment, mielőtt a szavannák létrejöttek volna. Emellett a föld megművelése jóval későbbi emberi tevékenység. Sok antropológus, például Bernard Wood, Kevin Hunt és Philip Tobias szerint a szavanna-elmélet használhatatlan.
Névtelen felhasználó