„Alekszandr Ivanovics Herzen” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
||
29. sor:
}}
'''Alekszandr Ivanovics Herzen''' ([[Moszkva]], [[1812]]. [[április 6.]] – [[Párizs]], [[1870]]. [[január 21.]]) az [[Oroszország|orosz]] [[forradalmi demokraták]] első nemzedékének tagja, [[materializmus|materialista]] gondolkodó, és az orosz szocializmusnak, a narodnyikságnak a megteremtője volt. A [[narodnyikok]] szerint [[Oroszország]] átugorhatja a [[kapitalizmus]]t, az ősközösségből a modern [[szocializmus]]ba juthat. Az [[1870-es évek]] elején hatásukra elterjedt a
Herzen apja [[arisztokrata]], anyja egyszerű sorsú [[németek|német]] lány volt. Származása – mint pl. [[Rotterdami Erasmus|Erasmusé]] – törvénytelen. Családnevét apja ragasztotta rá, hallván, ahogy a mama németül szólongatta: ''Mein Herz.''
Herzen elítélte a hatalom minden formáját. Ifjan a dekabristákért rajongott és Schiller szabadságszeretete ejtette rabul. Legközelebbi barátja Ogarjov volt, akivel megesküdött, hogy a [[dekabrista]] szabadságharc folytatásának szentelik életüket. A moszkvai egyetemen tanult, ahol Schelling természetfilozófiai panteizmusát ötvözte Saint Simon utópizmusával. Úgy vélte, hogy a világszellem szükségszerűen halad a szabadság és az igazság felé. E tőről fakadó politizálása miatt letartóztatták és hat évre száműzték a
A fejlődést az orosz reformerek két irányban képzelték akkoriban: a zapadnyikok (nyugatosok) [[Európa]] felé, a szabadságjogok és a racionalizmus irányába. Velük szemben a szlavofilek az ortodox egyházban és az obscsinában (paraszti földközösség) hittek. Kettejük harcában a baloldali hegelianizmust népszerűsíti Herzen. Ekkoriban írja meg a Leveleket a természet tanulmányozásáról ([[1847]]) és a ''Ki a bűnös?'' c. [[naturalista]] társadalomkritikai [[regény]]ét. 1847-ben politikai emigrációba megy [[Párizs]]ba, ahol elfogadja a proudhonizmust, és az [[anarchista]] nézet szembefordítja a reformista liberális nyugatosokkal. Ekkor örökli meg apja nagy vagyonát és végleg csalódik [[Franciaország]]ban. A társadalmi forradalom gyors győzelmét remélte az [[emigráció (embercsoport)|emigráció]], de [[1848]] kiábrándította őket. Herzen szerint a [[retorika]] nyugati bajnokai túlságosan kötődnek a múlt értékeihez, ezért nem képesek lerombolni a fennálló rendet. Európa szerinte már nem progresszív, a nyugati intézmények halottak. A történelemben nincs racionalista elkerülhetetlenség. A véletlen és az emberi akarat együtt határozza meg a társadalom sorsát. (Levelek Franciaországból) Magánéleti gondok is társultak a világnézetiekhez: felesége megcsalta Herwegh radikális német költővel. Felesége halála [[1852]]-ben mégis megviselte.
A népek tavaszának veresége után lélekben visszatért Oroszhonba. A múlt gazdagságának béklyóiban Európa képtelen megvalósítani a szocializmus eszméit. Az ifjú Oroszország azonban, melynek múltjában nincs megőrzésre érdemes, egy radikálisan új megoldást kínált Herzennek. A megoldás forrása a falusi földközösség. Ez lesz a jövő szocialista társadalmának alapja. Ezt fejti ki Mazzininek is. 1852-ben Londonba költözik és a következő évben lengyel emigránsokkal megalakítja a cenzúramentes szabad orosz nyomdát. [[1855]]-ben a trónra lépő [[II. Sándor orosz cár|II. Sándor cár]] bejelentette jobbágyfelszabadítási szándékát, és ezzel elindul otthon az olvadás. Erre alapozva Ogarjovval több kiadványt alapít, melyeket becsempésznek Oroszországba. (Sarkcsillag 1855-től, Oroszország hangja [[1856]], Kolokol/Harang 1857-től, mely végül hetilap lett.) Ezekben meg akarja győzni a kormányt és a közvéleményt, hogy a felszabadított [[jobbágy]]okat bőven lássák el földdel, a társadalmat pedig liberalizálják. Tompítja politikáját. Kevesebbet emlegeti a szocialista forradalmat, többet foglalkozik a sándori reformokkal. 1856-ban [[
Ezzel Herzen újra balra tolódik, felszólítja a diákokat a nép közé járásra, hogy terjesszék a szocializmust. A Kolokol [[Mihail Alekszandrovics Bakunyin|Bakunyin]] ösztönzésére kiállt a lengyel felkelés ([[1863]]) mellett. Emiatt elveszti a reformerek támogatását, és a forradalmi demokraták közt sem nyeri vissza hitelét. [[1865]]-ben [[Genf]]be utazik, közel kerül a fiatal emigrációhoz. A Kolokol [[1867]]-ben megszűnt. Sorozatos politikai kudarcok közt Herzen egyre többet foglalkozott emlékirataival. Irodalmi értékű életrajza (Biloje i dumi, 1861-67) a legnevezetesebb könyve, az orosz radikalizmus emlékműve. E laza elbeszélésfolyam az orosz [[próza]] egyik legnagyobb, a klasszikus orosz regényekhez mérhető értéke. Utolsó írásában bírálja Bakunyint, régi szövetségesét. "Nem kell-e túl nagy árat fizetni a forradalomért?" De a liberális reformerekkel sem ért egyet teljesen. Érdeklődése az [[1864]]-ben alapított [[Karl Marx]] vezette [[I. Internacionálé]] felé fordult. Ingadozott a [[szocializmus]] és a [[liberalizmus]] közt. Mindkét irányzat Herzen örökösének vallja magát.
|