„Napraforgó (növényfaj)” változatai közötti eltérés

* [[Észak-Amerika]] nyugati feléről (a [[pacifikus–észak-amerikai flóraterület]]ről) származik. Az [[indiánok]] már 3000 éve termesztették. [[Európa|Európába]] 1569-ben spanyol hódítók hozták át és eleinte dísznövényként termesztették.<ref name="teák">Rudi Beiser: ''Teák gyógynövényekből és gyümölcsökből. Gyűjtés, elkészítés és fogyasztás''. Budapest, Sziget Könyvkiadó, 2013, 121. oldal. {{ISBN|978-615-5178-07-8}}</ref> Még a [[16. század]]ban átjutott [[Ázsia|Ázsiába]] és [[Afrika|Afrikába]] is.▼

* Kertészeti változata a [[dísznapraforgó]] (ez több faj, alfaj, illetve változat összefoglaló neve). Haszonnövénnyé azután vált, miután Bunyan 1716-ban Angliában szabadalmaztatta a [[napraforgóolaj]] sajtolásának módszerét – ez előtt Magyarországon is dísz-, illetve szegélynövénynek ültették.▼

* Először, olajtartalmuk miatt a [[19. század]]ban, [[Oroszország]]ban ültettek hatalmas napraforgómezőket.<ref name="teák" />▼

* Magyarországon még a [[második világháború]] után is sokáig alapvetően takarmánynövény volt. A termékváltást a nagyobb olajtartalmú fajták, majd (1975-től) a nagyobb hozamú hibridek behozatala alapozta meg. Az 1970-es évek végétől olaja keresett exportcikké vált; termőterülete {{szám|300000}} ha fölé nőtt. Ennek eredményeként termésátlaga jelentően emelkedett, és a '70-es évek első felére jellemző 1,2 t/ha után a '80-as–'90-es években 2,0 t/ha körül stabilizálódott. A rendszerváltás után egy bő évtizedre átmenetileg visszaesett, majd meredeken emelkedni kezdett, és 2004-ben már 2,33 t/ha-ral ([[Franciaország]] mögött) a második legnagyobb volt a világon. Termőterülete a '80-as évek közepén érte el a {{szám|350000}} ha-t, majd gyorsuló ütemben nőtt tovább – a rendszerváltás óta {{szám|300000}} és {{szám|550000}} ha (jellemzően {{szám|380000}} és {{szám|470000}} ha) között ingadozik; mélypontja 2000–2001-ben volt. Az utóbbi évek {{szám|500000}} ha fölötti területe teljes szántóföldi termőterületünk több mint 10%-a.▼

* 1–3&nbsp;m magasra növő, el nem ágazó szárú, kórós [[Lágy szárú növény|lágyszárú]]. [[Szár (botanika)|Szára]] dudvás, belül szivacsos; érés közben durva, érdes felületű, fásodott kóróvá alakul. A régebben termesztett tájfajták magasabbak (2,5–3,2&nbsp;m), száruk időnként elágazó, többtányéros. Nagyüzemi termesztésre csak az alacsony vagy középmagas (1–2&nbsp;m), bókoló, és el nem ágazó, egytányérú fajták alkalmasak.▼

* [[Gyökér]]zete fejlett. A mélyre hatoló főgyökérből dúsan fejlődő oldalgyökerei 60–70&nbsp;cm mélységig átszövik talajt. Ezeket a sűrűn növő, fehér gyökereket „esőgyökereknek” is nevezik, mert tömegesen akkor fejlődnek ki, ha a napraforgó sok csapadékot kap. Ennek hiányában a vizet a mélyebbre nyúló és ugyancsak nagy szívóerejű gyökereivel veszi fel.▼

* Nagy, szív alakú, serteszőröktől érdes, mellékeres [[Levél (botanika)|levelei]] szórtan [[Levélállás|állnak]], nyéllel kapcsolódnak a szárhoz.▼

* [[Virágzat#F.C3.A9szek|Fészekvirágzatának]] (fészek, tányér) peremén fészekpikkelyek találhatók. A tányér szélén vannak a rovarok csalogatására szolgáló, sárga, nyelves virágok. A tányér közepe felé haladva, szabályos körökben helyezkednek el a hímnős csöves virágok, amelyekben a [[Porzótáj|porzók]] előbb érnek, mint a [[bibe]]. Ezért a napraforgókat kölcsönös beporzással, rovarok termékenyítik meg. A virágzat átmérője eléri a 40&nbsp;cm-t is, virágzási ideje július és szeptember között van.<ref name="teák" />▼

* [[Termés]]e a fajtától függő színű és méretű, egymagvú [[kaszat]].▼

* Életmódja, termőhelye▼

* [[Egyéves növény|Egyéves]], meleg- és fényigényes, nem fagytűrő. A szárazságot meglehetősen jól tűri, de nagy termésekhez kedvező eloszlású és mennyiségű csapadékot igényel. Növekedése kezdetén teljes vízigényének kevesebb mint ötödével beéri, a tányérkezdemény kialakulásától a virágzás idejéig ez 40–45%-ra emelkedik, az olajképződéskor pedig néhány százaléknyit csökken. Ha ezek az időszakok csapadékhiányosak, a magokban kevesebb lesz az olaj.▼

* Szinte bármilyen talajon megél, de hozama a rosszabb termőhelyeken lényegesen kisebb. Magyarországon a kezdeti alacsony termésátlagok fő oka az volt, hogy a napraforgót az igénytelen növények közé sorolták, és nagyobbrészt csak gyengébb talajokon termesztették – eleinte utak, kukorica- és burgonyatáblák szélén vetettek egy-két sort, később a más szántóföldi növények termesztésére alkalmatlan területeket hasznosították vele. A talajok nyers tápanyagát és vízkészletét jól hasznosítja. Megfelelő termőhelyen rendkívül nagy tápanyagigényű növény, amely valósággal „kirabolja a talajt”. Fajlagos tápanyagigénye 100 kg főtermésre számítva:▼

* A napraforgószirmokból készített teában lévő összetevők bizonyítottan vízhajtó, lázcsökkentő és sebgyógyító hatásúak.<ref name="teák" />▼

* A magbél ''(szotyola vagy makuka)'' nyersen, olajban sütve, vagy szárazon pirítva is ehető. A nyers mag csíráztatva és salátákba, [[szendvics]]ek tetejére szórható. Virágrügyeit nyersen [[Saláta (étel)|salátákba]] teszik, párolva [[zöldség]]ként ehető. Értékes, sütésre is alkalmas [[Napraforgóolaj|olaj]] sajtolható belőle.▼

* {{fő|napraforgómag}}▼

* A napraforgóolajat eleinte a bőr- és gyapjúfeldolgozásban használták, étkezési célokra csak a 19. század eleje óta veszik igénybe, de eleinte igen korlátozottan. A 20. század elején az olaj többségéből [[szappan]]t főztek vagy festéket gyártottak, élelmezési felhasználása az 1940-es években vált tömegessé. Korunkban nagyobbrészt étolajként hasznosítjuk, de a [[margarin]] és a szappan gyártásának is fontos alapanyaga. Az olaj előállításakor visszamaradó extrahált darát fehérjedús takarmányként állatoknak adják.▼

* {{fő|napraforgóolaj}}▼

* Nemcsak fontos olajnövény, de értékes zöldtakarmány is. A másodnövényként sűrűn vetett napraforgó a legbiztosabb zöldtrágyanövény az ország bármely területén.▼