„Harmadik generációs vadászrepülőgép” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
4. sor:
[[Kép:RAF GR4 Tornado flares apr 2004 140 hires.jpg|thumb|300px|Angol [[Tornado]] GR4 [[infracsapda|infracsapdát]] szór]]
 
A '''harmadik generációs harci repülőgépekvadászrepülőgépek''' a [[hetvenes évekbenévek]]ben szolgálatba állított katonai repülőgépek. Elődeik, a [[második generációs harci repülőgépekvadászrepülőgép]]ek, elérték a racionálisan elérhető legnagyobb sebességet és repülési magasságot, de ennek komoly ára volt: ezen repülőgépek fel- és leszállási tulajdonságai csapnivalóak voltak. Ez nemcsak a pilóták és a repülőgépek épségét veszélyeztette, hanem az ilyen repülőgépeket alkalmazó légierőket rendkívül sebezhetővé tette, mert a repülőterek ideális célpontjai voltak az ellenség légicsapásainak, és a kifutópályák viszonylag kis sérülések esetén is használhatatlanná váltak a rendkívül nagy neki- és kifutási hosszal rendelkező repülőgépek számára. Ezért a hatvanas években szinte minden repülőgép-fejlesztő ország elkezdte keresni a repülőgépek repülőterektől való függetlenítésének módjait. Megjelentek a [[helyből felszálló repülőgépekrepülőgép]]ek, ezek egyáltalán nem igényeltek semmilyen repülőteret, a repülőgépek nagy többsége pedig az ekkor elterjedt változtatható nyilazású szárnnyal rendelkezett, amely, előrenyitva, lehetővé tette a kis fel- és leszállósebességet, erősen hátranyilazva pedig a nagy repülési sebességet.
 
A repülőgépek fegyverzetébe az irányított légiharc-rakéták mellett visszakerült a [[gépágyú]], a földi célok ellen pedig ekkor terjedtek el az első irányított rakétafegyverek és bombák. A repülőgépek fedélzei elektronikájaavionikája egyre bonyolultabb lett, a sokféle irányított fegyver vezérléséhez akkora mennyiségű eletronikára volt szükség, ami fel sem fért volna egyetlen repülőgépre, ezért a harmadik generációs repülőgépekvadászrepülőgépek erősen specializáltak voltak, ugyanannak a típusnak gyakran gyártották több, eltérő feladatkörre optimalizált változatát ([[MiG–23]] és [[MiG–27]], [[Tornado]] IDS és F2, [[F–111 Aardvark|F–111]]A és B). A szárnynyilazást változtató mechanika és a tetemes tömegű fedélzeti elektronika együttesen a repülőgépeket nehézkessé, rosszul manőverezővé, bonyolulttá és drágává tette. A nehéz üzemeltethetőség miatt a hidegháború végeztével ezeket a repülőgépeket gyorsan kivonták a hadrendből, ma már csak néhány légierő alkalmazza őket.
 
{{3grep}}