„Tabernákulum” változatai közötti eltérés

A '''tabernákulum''' (oltárszekrény, [[szentségház]]) fő jelentése magyar nyelvterületen az [[eucharisztia|oltáriszentség]]ek őrzésére szolgáló és a [[római katolikus egyház|római katolikus]] templomokban rendszerint az [[oltár]] közepére állított szekrényke.

A katolikus templomokban az [[oltári szentség]]ekoltáriszentség helye. Ebbéli minőségében [[12. századbanszázad]]ban kezdte felváltani a falfülke jellegű [[pasztofórium]]ot. Használata a [[negyedik lateráni zsinat]] (1215) után vált általánossá. Helye a [[második vatikáni zsinat]] (1962–65) előtt a [[székesegyház]]akban külön [[szentségi kápolna|szentségi kápolnában]] volt, másutt a főoltáron.

Hagyományosan úgy helyezték el, hogy a figyelem rá irányuljon. Állandóan kis lámpa ég mellette, illetve előtte figyelmeztetőül; ez az ún. [[örökmécs]] (öröklámpa) [[Jézus|Krisztus]] jelenlétére figyelmeztet. Amikor a hívek a templomba lépve térdet hajtanak, ezzel a tabernákulumban jelenlévő Krisztust köszöntik.

A '''tabernákulum'''ot a [[monstrancia]] megjelenése gyakran emeletes forgószekrénnyé alakította: alul a [[cibórium]], felül, két- vagy háromrészes, forgatható fülkében a '''monstrancia'''. A modern oltárok tabernákuluma különálló, rendszerint [[ötvösség|ötvösmunkákkal]] díszített fémszekrény. A [[II. vatikáni zsinat]] óta a tabernákulumot vagy a korábbi főoltáron helyezik el, vagy oldalt.

A legutóbbi időkben a különálló fém vagy kő tabernákulum vált gyakorivá. A hatályos jog szerint az [[oltáriszentség]]etoltáriszentséget egy templomban vagy kápolnában egyetlen helyen, egyetlen tabernákulumban kell őrizni. Az elmozdíthatatlan, szilárd és nem átlátszó anyagból készült tabernákulumot a templom vagy kápolna valamely kiváló, látható, ékes és az imádságraimádásra alkalmas helyén kell elhelyezni.