„Benjamin Disraeli” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
|||
37. sor:
== Életpályája ==
[[Szefárd]] zsidó családból származott, amely a [[15. század]] végén az üldözés elől [[Velence (Olaszország)|Velencébe]] menekült, innen pedig 1748-ban Angliába költözött. Disraeli mindig büszke volt családjára, amely az első spanyol főnemesi családokkal állott rokonságban; sokat foglalkozott elődjei történetével, és amint életrajzírója, [[Froude]] megjegyzi, zsidó maradt mindvégig.
Hazatérve parlamenti szék után nézett. Mint radikális lépett fel, de elbukott, és csak 1837-ben választották meg konzervatív programmal. Első szónoklatát nem akarták meghallgatni, de ő kijelentette, hogy majd eljő az idő, amikor szívesen meghallgatják, és szavát be is váltotta. Pártjában, amely nemsokára kormányra jutott, és magában a parlamentben is lassanként nagy tekintélyre jutott. Mint vitatkozót már akkor is páratlannak tartották: támadása, élce kíméletlen volt, de csak méltó ellenfelek ellen irányozta. Amikor Peel, a kormány elnöke a gabonavám kezelésében a liberálisokhoz közeledett, Disraeli a régi torykkal különvált a pártvezértől, aki a leglényegesebb kérdésben elhagyta, elárulta pártját. A gabonavámot eltörölték ugyan, a toryk kisebbségbe kerültek, de azért elég erősek voltak nemsokára Peelt megbuktatni. Ez időben Lord George Bentinck volt vezérük, és ennek halála után Disraelit ismerték el a konzervatív párt fejéül. E fényes állását nemcsak parlamenti sikereinek köszönhette, hanem elsősorban a műveiben kifejezett eszméknek. Ekkori regényeiben, «Sybil»-ben és «Coningsby»-ben már egészen a politikai célzat uralkodik. Azon szabadelvű áramlattal szemben, amely a forradalom óta ellenállhatatlanul tört előre és magában Angliában is 1832 óta egyre nagyobb változtatásokat tett az ősi alkotmányon, Disraeli Angliát csak úgy látta biztosítva, ha a konzervatív elemek, a trón, az egyház, a nemesség, kilépve eddigi tétlenségükből, maguk munkálják a nemzet elnyomott, ínséges osztályainak javát. Régi radikalizmusa ily módon egyesült a történeti tényezők tiszteletével. A főnemesség, melynek ő fényes jövőt jósolt, az állami egyház, melynek hivatását a materializmussal és a szektákkal szemben annyira kiemelte, nagyon hálásak voltak neki, bár származása és elvei miatt soha sem szűntek meg benne idegent látni.
|