„Zsoldos Andor” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Fölösleges szóközök ki |
a Fölösleges szóközök ki |
||
30. sor:
== A munkásszázad parancsnoka ==
[[1942]]. [[június 15]]-étől egy éven át parancsnoka volt a szegedi V. honvéd hadtest állományába tartozó 105/6. tábori munkásszázadnak, ahová 264 zsidó származású magyar, szerb és horvát állampolgár volt beosztva. Századával a Délvidéken lévő [[Zombor]]ra irányították. Emberséges személyisége, humánus cselekedetei miatt gyorsan megkedvelték beosztottjai. Jellemző rá, hogy amikor szabadságra hazament, a hithű református Zsoldos többször mondta feleségének: „[[Jézus|Krisztus]] arcát látom bennük.”
A felsőbb utasításokat figyelmen kívül hagyva mindent elkövetett, hogy az emberfeletti megerőltetést végző brigád tagjainak élete elviselhető legyen: fékezte a hajcsárkodó keretlegényeket, nem engedte csorbítani az élelmezést, de az is előfordult, hogy a kimerültségtől összeeső munkásokat kocsijával vitte el a barakkokig, ahol ápolásban részesülhettek. Egy alkalommal két munkaszolgálatosára – "hanyag, kárt okozó munkavégzésük" miatt – a hadbíróság halálos ítéletet mondott ki. Zsoldos meghagyta, hogy az ítéletet csak jegyzőkönyvileg hajtsák végre. Ezeken túl is több alkalommal mentette meg a biztos haláltól századának tagjait.<ref>Papp Vilmos: Emlékezetes presbiterek. Zsoldos Andor (1893-1970) = Presbiter 2001. május-június 11. p.</ref>
Részletek a [[Jad Vasem]] intézetben őrzött dokumentumból:
{{idézet2|''Mi nevezettek esküvel valljuk, hogy 1942. június 7-én ismertük meg Zsoldos Andor magyarországi, szentesi származású tartalékos m. kir. századost. Fent említett Zsoldos úr századához lettünk beosztva, mint magyar közmunkaszolgálatosok a 105/6. munkaszolgálatos alakulatba, Zomborba. Az első kontaktusunk Zsoldos úrral bizonyította, hogy egy humánus, tisztalelkű, becsületes ember kezeibe kerültünk a sors kegyeiből. A megismerkedés pillanatában, ismerve az akkori helyzetet, meg voltunk rémülve, emberi méltóságban meggyalázva éreztük magunkat, vártuk a sorsunkat. Míg megjelent Zsoldos úr tisztikarával és keretlegénységével átvenni századát. Ő, látva a rémült szemeket, sorba járta a felsorakozott századot, egyénről, egyénre kezet fogott az alárendelt zsidó munkaszolgálatosokkal és megnyugtatott bennünket: „Emberek, nem kell félni, nem vagyok emberevő, éppen olyan húsból és vérből vagyok, mint ti. Igyekezni fogok hatalmam határain belül emberséges bánásmódban részesíteni benneteket.” … Gondoskodott róla, az ő százada és a mellettünk élő 105/5. ikerszázad emberséges körülmények között legyen elszállásolva, élelmezve, orvosi segélyben részesülve és szanitáris szempontból ellátva. Személyi befolyásával, igyekezetével odahatott, hogy átplántálta a humánus szellemet tiszttársára, Asbót Sándor százados úrra, aki hajlamos volt a szélsőséges kilengésekre.''
{{idézet2|''Egy napon, pontos dátumra nem emlékszünk, a hadtestparancsnokságtól megjelent egy tiszti bizottság, azzal a feladattal, hogy szelektálják a század ötven százalékát, mely század 264 zsidó lélekből állt. Szedjék ki a legénység színe javát a [[Bor (Szerbia)|Bor]]i [[Szerbia|Szerbiában]] lévő rézbányák részére, amely német megszállás parancsnoksága alatt állott. Rettenetes halálfélelem és rémület viharzott át a fejünk felett. Tudtuk, hogy akit elragad a szelekció tőlünk, az egyenlő a halálos ítélet meghozatalával. … Zsoldos századosnak sikerült elhitetnie a tiszti bizottsággal, hogy ez egy olyan század, mely csupa betegeskedő öregekből tevődik össze, és a bizottság dolgavégezetlenül távozott.''<ref>u.o. 41. p.</ref>}}
{{idézet2|''1944-ben a végső likvidáció kezdetén koncentrálták a délvidéki zsidóságot a [[Szeged|szeged]]i gettóban. A szegedi vasúti pályaudvaron a kivagonírozás alkalmával véletlenül Zsoldos százados úr, aki abban az időben a szegedi hadtestparancsnokságnál szolgált mint beosztott szárnysegéd, egy általunk ismeretlen magas rangú tiszt kíséretében Hahnt felismerte a tömegben, és másnap egy tisztet zászlósi rangban elküldött a gettóba, hogy keresse meg és vezesse hozzá Hahnt. … Végül megtalálták, mire a tiszt elrendelte, hogy kövesse. Szörnyű félelem közepette megérkeztek a Royal szálloda szalonjába. „Parancsoljon helyet foglalni, azonnal hívom a százados urat, ki önt óhajtja látni.” Egy szemben lévő ajtó kitárult, és kilépett rajta Zsoldos Andor százados úr az ő megszokott, jóságos tekintetével. … „Te vagy az öreg Hahn szakács” és én álltam zokogva, mint amikor egy eltévedt kisgyerek rátalál az édesapjára. Megkérdezte tőlem, kik vannak még a volt századunkból. Mire felsoroltam ötöt-hatot. A százados úr magához hívatta őket, bevitt minket egy szobába, bezárta az ajtót kulccsal, megvigasztalt bennünket kétségbeesésünkben. … Előszedte hazai csomagját, minket kiéhezett embereket a maga élelmével jól tartott, és engem személyileg kiemelt, és beajánlott tiszti szakácsnak és így nem kerültem [[Auschwitzi koncentrációs tábor|Auschwitz]]ba. Bajtársaimmal együtt túlértük a szörnyűségeket, és ezzel a vallomással igyekszek örök hálámat a magam és megmentett bajtársaim nevében Zsoldos százados úrnak kifejezésre juttatni.''
{{idézet2|''Mi bizonyítjuk, hogy ez az ember … minden cselekedetét, irántunk tanúsított jóságát és filoszemita énjét, makulátlan tisztasággal, minden egoizmustól mentesen, minden anyagi érdek nélkül, csupán kizárólag ember-, zsidó- és irántunk való szeretetből tette. Kérjük az ő megmentettjei, hogy ezen írás, vallomás maradjon meg hitelesen örök időkre, a mi Zsoldos százados urunk iránti hálánk, szeretetünk, megbecsülésünk emlékére.''<ref>u.o. p. 43-44.</ref>}}
| |||