„Krum bolgár kán” változatai közötti eltérés

a (ISBN/PMID link(ek) sablonba burkolása MediaWiki RfC alapján)
A helyzet megoldásában reménykedve Krum találkozót kért a császártól a béke feltételeinek megbeszéléséhez. Bízva León császár adott szavában, a találkozóra a bolgár kán fegyvertelenül jelent meg. Ezt kihasználva a császár által megbízott bizánci orgyilkosok merényletet kíséreltek meg Krum ellen, akinek csak a lélekjelenlétén múlott, hogy túlélte az esetet. A gyilkossági kísérlet miatt elkeseredett és felbőszült uralkodó felégette a város környékét, ezután elvonult. Hazafelé bevonult az elfoglalt és éhséggel küzdő Adrianopoliszba, és a környező falvak lakóival együtt a város lakosságát, közel {{szám|30000}} embert a Dunán túli területekre hurcolta. Ezek között volt egy Vaszilje nevű szláv parasztfiú is, a későbbi [[I. Baszileiosz bizánci császár]], a makedóniai dinasztia alapítója.<ref name="Georg Ostrogorsky 180"/>
 
A sikertelen ostromot követően Krum a következő évben újabb hadjáratot indított és ismét Konstantinápoly ellen vonult. Konstantinápoly újabb ostroma közben érte, [[814]]. április 13-án hunyt el, halálát valószínűleg agyvérzésbenegy váratlan agyvérzés okozta.<ref>{{Opcit|n=Georg Ostrogorsky|o=181}}</ref> Krumot követően két kán uralkodott rövid ideig, majd fia, [[Omurtag bolgár kán|Omurtag]] került a trónja, aki egy harmincéves fegyverszünetet kötött Bizánccal.<ref>{{Opcit|n=Louis Bréhier|o=78}}</ref>
 
==Jegyzetek==