|
=== Latin dzsessz és bossa nova ===
{{Bővebben|Latin jazz}}
A latin dzsessz gyökeregyökerei a negyvenes évek végére tehetőtehetőek, azonban a hatvanas években vált igazán híressé. Amerikában már a szving-korszakban népszerűek voltak a [[kuba]]i nagyzenekarok, (például [[Xavier Cugat]] bandája), amik hasonlóságokat mutattak az akkoriban divatos big bandekkel. Az afrokubai latin dzsessz-stílus már [[Charlie Parker]] halála után bontakozott ki. Kiemelkedő bebop-zenészek (köztük [[Dizzy Gillespie]] és [[Billy Taylor]]) alapítottak afrokubai zenekarokat ebben az időben. Gillespie többnyire nagyzenekarokkal foglalkozott, mások kisebb combo-kkal próbálkoztak. A zenét egyaránt befolyásolták kubai és Puerto Rico-i muzsikusok – mint [[Tito Puente]], [[Chano Pozo]] vagy [[Mongo Santamaría]] ütősök –, és amerikai származásúak is, akik adoptálták a kubai ritmusokat.
Az ötvenes évek végén, [[Brazília|Brazíliában]] kezdett kibontakozni egy új, a [[szamba|szambán]] alapuló irányzat. A bossa nova önmagában nem tekinthető dzsessznek, azonban mivel az afrobrazil zenéből származik, sok közös tulajdonságuk van. A bossa általában lassú, ritmusa egyenes nyolcad szvinges nyolcad helyett, viszont jelentősen hatott rá a [[cool jazz]] harmóniavilága, hangszerelése és textúrája. A legismertebb bossa nova kompozíciókat alapművekként ismerik el a dzsessz világában is. Kiemelkedő figura [[Antonio Carlos Jobim]] és [[João Gilberto]].
A bossa novát amerikai zenészek (sok esetben nyugati-parti fehérek) vitték magukkal Brazíliából. Az észak-amerikai bossa nova [[Stan Getz]] és [[Charlie Byrd]] ''Jazz Samba'' című lemezéhez köthető. Az északi változat jóval feszesebb és valamivel gyorsabb, a brazilhoz képest ritkán alkalmaz vonósszekciót, viszont sokkal több az improvizáció. Az [[19621963]]-tőlban kezdvekészült a''Getz/Gilberto'' lemezen brazil bossa nova-sztárok (Jobim, Gilberto) játszanak együtt az amerikai [[Stan Getz]]el, ami valóságos őrülettéőrületet váltott váltki az [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államok]]ban, és még az évtizedekkel később megjelenő [[smooth jazz]]en is érezhető a hatása.
=== Post-bop ===
{{Bővebben|Post bop}}
A post-bop zenekarok egyszerre mutatták a bebop, a hard bop, a modális dzsessz és aaz freeavantgárd hatásait, azonban ezek közül egyik műfajjal sem azonosultak teljesen. A stílus a hatvanas évekbenévek voltközepére jellemzőalakult ki. A legtöbb post-bop felvétel a Blue Note Records gondozásában jelent meg, a műfaj kulcsfigurái: jellemzően [[Miles Davis]] zenésztársai vagy követői voltak, például [[Wayne Shorter]], [[Herbie Hancock]], [[McCoy Tyner]], [[Ron Carter]], [[Tony Williams]], [[Freddie Hubbard]] és [[Bill Evans]].
A stílus leghíresebb albumai: ''Speak No Evil'' ([[Wayne Shorter]]); ''The Real McCoy'' ([[McCoy Tyner]]); ''Maiden Voyage'' ([[Herbie Hancock]]); ''Miles Smiles'' ([[Miles Davis]]); ''Search for the New Land'' ([[Lee Morgan]]). Ez a típusú koncertdzsessz, melyben egyszerre szerepelnek bebopos számok, hard bopos szenvedély, modális harmonizálás és némi avantgárd kísérletezés, ma is igen jellemző a koncerttermekben.
=== Megjelenik a "groove": Soulsoul-jazz ===
A soul-jazz a hard bop leszármazottja, ami még erősebben fúzionálja a dzsesszt a gospellel, a blues-zal és a rhythm and blues-zal. A soul-jazz kiszenekaria felállású,hatvanas gyakoriévek azvégén orgonajelent triómeg, aholés a [[Hammond-orgona|Hammond-orgonistát]] egy dobos és egy tenorszaxofonos kíséri. A hard boptól eltérően a soul-jazzez már jellemzően nem szvinges zene, nem használ sétáló basszust, hanem egy repetitív groove-ra épül, és az improvizációk dallamosabbak és kevésbé épülnek az akkordhangokra, mint más dzsessz-stílusokban. [[Horace Silver]] volt a műfaj első nagyhatásúnagy hatású zenésze, aki funk és gospel-alapú zongoravampeket, ismétlődő figurákat alkalmazott szerzeményeiben. A soul-jazz stílussal szorosan összekapcsolódik az orgonatrió formátuma, mely általában egy Hammond-orgonából, egy elektromos gitárból és egy dobfelszerelésből áll (a basszust sokszor az orgonista játssza ilyen felállásokban). A soul-jazz komoly színteret épített ki [[New Orleans]]-ban is. Kiemelkedő soul-jazz orgonisták: [[Jimmy McGriff]], [[Jimmy Smith]] és [[Johnny Hammond Smith]]. Nagyhatású tenor szaxofonista [[Eddie "Lockjaw" Davis]] és [[Stanley Turrentine]], a gitárosok közül pedig [[Wes Montgomery]] és [[Grant Green]] neve forrt össze a stílussal.
=== Jazz-rock fusion ===
{{Bővebben|Fúziós jazz}}
[[Fájl:Miles Davis 22.jpg|thumb|right|250x|[[Miles Davis]] dzsessz[[trombita|trombitás]], a modern dzsessz elképesztően nagy hatású képviselője, számos iskola és műfaj megteremtője]]
Az [[1960-as évek]] végén a [[rock]]zene előtérbe kerülésével együtt kialakult a hibrid jazz-rock, de ezt először inkább [[progresszív rock]]zenészek játszották (sokan az [[Egyesült Királyság]]ból valók). Ezek a zenészek dzsesszes felfogású, improvizált szólókat vegyítettek a rockszámokba. Ezen új megközelítés egyik első tisztán dzsessz-zenész képviselője [[Miles Davis]] volt az 1968-ban kiadott ''In a Silent Way'' és ''Bitches Brew'' című albumaival. EbbenEzek azroppant időbenmodern, avantgárd hangzású lemezek voltak, a dzsesszBitches márBrew nempéldául örvendettegy akkorasokórás népszerűségnek,felvételből azonbankészült megújulásátel nema fejeztevágószobában. beA újabbkésőbbiekben ésa jazz-rock még populárisabbá, újabbkönnyebben formákatemészthetővé öltvevált. A '60-as és a '70-es évek fúziós stílusának jellemző előadója volt a [[Return to Forever]], [[Carlos Santana]], [[Chick Corea]], [[John McLaughlin (zenész)|John McLaughlin]] és zenekara a [[Mahavishnu Orchestra]], [[Al Di Meola]], a [[Blood, Sweat & Tears (együttes)|Blood, Sweat & Tears]], [[Joni Mitchell]], [[Sun Ra]], [[Peter Skellern]], a [[Soft Machine]], a [[Caravan]], [[Narada Michael Walden]] (aki később zenei producerként hatalmas karriert futott be), [[Wayne Shorter]], [[Joe Zawinul]], [[Jaco Pastorius]], [[Stanley Clarke]], a [[Pat Metheny|Pat Metheny Group]], [[Billy Cobham]] és a [[Weather Report]]. Sokan közülük egészen a mai napig ebben a műfajban maradtak segítve annak folyamatos fejlődését.
A jazzrockban, fusionben vagy fúziós dzsesszben eltűnik a szvingelés, azonban megjelenik az elektromos hangszerek egész arzenálja a [[basszusgitár]]tól kezdve a [[szintetizátor]]on át a torzított [[elektromos gitár]]ig. A jazz-rock adoptálja a rockzene energikusságát, sajátos, elektronikus hangzásvilágát és ritmusszekcióját. Elsöpri a bebop, és az abból leszármazott stílusok formai konvencióit: a szerzemények összetettebbek, gyakoriak a különleges (vagy váltakozó) metrumok, az unisono témák, a bonyolult, progresszív zenei megoldások vagy a popzenei formák intróval, verzékkel, refrénekkel. A popzenei ritmusok, hangszerelés és a dzsesszes igényű improvizációk házasítása egy szélesebb tömegek számára is fogyasztható, kereskedelmileg sikeres stílust eredményezett.
=== Jazz-funk ===
|
