„Szent Iréneusz” változatai közötti eltérés

Születése idejét nem ismerjük. Görög anyanyelvű volt. Azon kis-ázsiai keresztény közösségek egyikéből származott, amelyeket még az apostolok alakítottak. Tanítómestere [[Szent Polikárp]] püspök, aki valószínűleg János evangélistánál tanulhatott. Iréniusz kivándorolt néhány szír kereszténnyel, és 177 körül a [[Római Birodalom]] galliai részén telepedett le Lugdunumban, a mai [[Lyon]]ban. Itt 177-ben, [[Marcus Aurelius római császár|Marcus Aurelius]] uralma alatt keresztényüldözés tört ki. Iréniusz feladata az volt, hogy a bebörtönzött foglyokkal törődjön, akik rajta keresztül tudták tartani a kapcsolatot az egyházközösséggel. A súlyosbodó üldözések elől úgy menekült meg, hogy éppen Rómában tartózkodott, ahová Lyon püspöke küldte azzal a feladattal, hogy a pápát finomabb eljárásra bírja a kis-ázsiai [[Montanizmus|montanisták]]kal szemben. Rómában ismerte meg az egyházat fenyegető [[Gnoszticizmus|gnosztikus]] felfogást. Visszatérése után Lyon első püspöke Photinusz, már vértanúhalált szenvedett, helyére Iréniuszt választották püspökké.

A hagyomány szerint 202-ben, [[Septimius Severus római császár|Septimius Severus]] császár idején császári csapatok vették körül a várost. A keresztényeket elfogták és kivégezték, Iréneuszt pedig olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. Három évszázaddal később [[Tours-i Szent Gergely]] is megemlékezik Iréneusz haláláról.

A legismertebb műve ''Az [[eretnekség]] ellen'' (latinul ''Adversus Haereses''), amelyben alaposan elemzi és cáfolja korának főbb gnosztikus tanait. Akkor ugyanis a katolikus hitre komoly veszélyt jelentett a [[gnoszticizmus]], melynek legismertebb képviselői [[Markión]] és [[Valentinus]] voltak. Iraeneus velük vitatkozva fejti ki tanításait.

Az öt könyvből álló írás egyik lényege, hogy a láthatatlan Isten annyira szereti az emberiséget, hogy emberré lett. Iréneusz párhuzamot von Ádám, az első ember és Krisztus között. A teremtés eredményeképpen szerinte nem egy tökéletes világ jött létre, hanem egy olyan, amelyben az embernek megadatott a lehetőség, hogy állandóan tökéletesítse magát. A bűnbeesés nem véletlenszerű dolog, és nem a Sátán diadala, hanem arra szolgált, hogy letörje Ádám büszkeségét és gőgjét, és a folyamatos önfejlesztésre késztesse. Az Ószövetség kegyetlenkedései ezért a kezdetleges emberi természet velejárói voltak. Jézus szintén ebben a fejlődési folyamatban segíti az emberiséget. [[Jézus]] emberré lett, és Isten a saját örökké való életében akarja az emberiséget részesíteni úgy, hogy az ellentmondással teli emberi természetünket ne törje össze. Ez minden képzeletet felülmúló beteljesedés lesz az Istennel való közösségben.