„Szefárdok” változatai közötti eltérés

a
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Az Ibériai-félszigeten az első századtól telepedtek le zsidók.
 
A mórok által elfoglalt ibériai területek visszafoglalására a keresztények már a [[8. század]]tól tettek kísérleteket, de harcaikat csak 1492-ben, [[Granada]] visszafoglalásával koronázta végérvényes siker. [[I. Izabella kasztíliai királynő|Kasztíliai Izabella]] és [[II. Ferdinánd aragóniai király|Aragóniai Ferdinánd]] („a katolikus királyok”) házassága révén az egyesített spanyol királyság megvalósította a „[[reconquista|reconquistát]]”, a keresztény területek visszafoglalását a muszlimoktól. Az 1492. március 31-i [[Alhambra-ediktum]]mal vette kezdetét a zsidók üldözése, ami a mór uralom alatt ismeretlen volt. A zsidókat választás elé állították: vagy elvándorolnak, vagy keresztény hitre térnek. Azokat, akik főleg kényszer hatására felvették a kereszténységet, de otthonukban megtartották a zsidó szokásokat, nevezték maranóknak[[marranók]]nak. Az [[inkvizíció]] nyomására elüldözött zsidók elsősorban a törökök által birtokolt területeken, Észak-Afrikában és Délkelet-Európában (az ókori Thrákiában és Thesszáliában) telepedtek le.
 
Amikor 1531-ben Portugáliában is bevezették az inkvizíciót, a zsidóüldözés új hulláma már a maranókat sem kímélte. Ők főleg kikötővárosokba ([[Amszterdam]], [[Hamburg]], [[London]], [[Bayonne (település, Pyrénées-Atlantiques)|Bayonne]], [[Bordeaux]], [[Livorno]]) menekültek, mivel közülük nagy számban voltak érdekeltek a nagykereskedelemben. Ezek a szefárdok azonban a korábbi üldözöttekkel szemben többnyire már nem szefárdul, hanem spanyolul és portugálul beszéltek.