„Járványos gyermekbénulás” változatai közötti eltérés

[[Fájl:Polio Egyptian Stele.jpg|thumb|left|Egy egyiptomi ábrázolás olyan személyről, aki gyermekbénulást élt túl (i. e. 1403–1365)]]

A betegség már egészen biztosan az ókorban is jelen volt, de csak a 19–20[[19. századbanszázad|19.]]–[[20. század]]ban öltött járványos méreteket. Az első klinikai leírás [[Michael Underwood]]-tól származik, aki 1789-ben készített először feljegyzést a betegségről. Külön betegségként először Jakob Heine kezelte 1840-ben.<ref name=Paul_1971>{{cite book| author = Paul JR| title=A History of Poliomyelitis| publisher=Yale University Press| location= New Haven, Conn| year=1971| pages=16–18| isbn= 0-300-01324-8| series= Yale studies in the history of science and medicine}}</ref> A betegséget okozó poliovírust Karl Landsteiner azonosította 1908-ban.<ref name=Paul_1971/> A 20. század elejétől nagyobb járványok törnek ki világszerte. [[Albert Bruce Sabin]] 1935-től a New York-i Rockefeller Intézet kutatóorvosaként kezdett foglalkozni a gyermekparalízissel. A [[második világháború]] kitörése némileg lassította a fejlesztéseket. 1938-ban [[Franklin D. Roosevelt]], – aki maga is a betegség titkolt áldozata volt – megalapította a Gyermekparalízis Nemzeti Alapítványt, amely célja a megfelelő védekezés megtalálása volt. 1949-ben [[Thomas H. Welle]]r, [[Frederick Robbins]] és [[John F. Enders]] amerikai kutatók sikerrel kitenyésztették a vírust. Eredményeiket 1954-ben [[Nobel-díj|Nobel-díjjal]] ismerték el.

1952-ben az Egyesült Államokban az ország történetének legnagyobb járványa tört ki (57 ezer eset, amely háromezer halálos áldozattal járt), ami elindította a nagy versenyt a betegség megelőzésének kidolgozásáért. 1955-ben. április 12-én [[Jonas Edward Salk]] bejelentette, hogy kifejlesztett egy vakcinát. A vakcina úgy készült, hogy ázsiai [[Rhesusmajom|rhesusmajmok]] veseszövetében tenyésztettek ki poliovírust, amitamelyet azután [[Formaldehid|formaldehiddel]] elöltek. Salk elsőnek saját magán, majd feleségén és három gyermekén próbálta ki az új oltóanyagot, amely a laborvizsgálatok alapján is sikeresnek bizonyult. Ezután példátlan méretű humán kísérletben tesztelték az oltóanyagot. A vizsgálatba {{szám|1800000}} gyermeket vontak be, ezen felül {{szám|220000}} önkéntest, {{szám|64000}} iskolai és {{szám|20000}} egészségügyi alkalmazottat. A program költsége több, mint 5 millióötmillió dollár volt. A tesztelés azért igényelte a nagyszámú tesztalany bevonását, mert a poliovírus okozta betegség csak a megbetegedett személyek kis százalékánál okozott bénulást. A teszt sikere után megindult a Salk -vakcina tömeggyártása, ami lehetővé tette a teljes lakosság immunizálásának megkezdését. Azonban április 25-én a frissen oltottak között bénulásos eseteket jelentettek. A gyors vizsgálat hamar kiderítette, hogy az öt nagy gyártó egyike, a ''Cutter Laboratories'' termékével oltottaknál jelentkezett a váratlan komplikáció, amely változatot aztán két nap múlva visszahívták a forgalomból. Május 8-án leállították az oltásokat. Június 23-án az Amerikai Közegészségügyi Szolgálat jelentése szerint a beoltottak közül 149 fertőzött személyt találtak, akik közül hatan elhunytak. A lefolytatott vizsgálatok után végül nem marasztaltak el senkit sem ez ügyben. Ez az úgynevezett „Cutter-incidens” visszavetette a Salk -féle vakcina iránti érdeklődést.

Sabin némi késéssel 1957-re mindhárom bénulást okozó vírustípusból sikeresen létrehozott egy legyengített, de élő törzset. Az így kifejlesztett Sabin-csepp szájon át adható védekezés volt, ami a bélfalon megakadályozta tartósan a vírus szaporodását. Azonban egyes körökben komoly ellenérzést váltott ki, hogy Salk módszerével szemben végső soron a rettegett vírusból élő törzseket juttatott Sabin a szervezetbe. Elsőként Kubában és [[Szovjetunió|Szovjetunióban]] próbálták ki. (A szovjet kutatásokat [[Mihail Csumakov]]-val végezte). Végül a Sabin-cseppet 1960-tól engedélyezték az Egyesült Államokban és 1962-ben kapott szabadalmat.

Négy évvel a Salk-vakcina bevezetése után kutatók kimutatták, hogy egyes rhesusmajmok veséjében egy, az emberben is terjedni képes vírus, [[SV40]] található. A feltételezések szerit e vírus rákkeltő hatású is lehet. Habár a ''US Public Health Service'' nem volt meggyőződve a vírus ártalmasságáról, 1961-ben mégis a problémás vakcina fokozatos kivonásáról döntött. Az új oltóanyag előállításakor már a rhesusmajmok helyett a vírusmentes amerikai szürkemajmokat használták fel. Mint később kiderült, a Sabin-cseppek egy része is fertőzött volt a majomvírussal.{{refhely|BBC news}} {{refhely|informed.hu}}