Csak olyan folyóvizek torkolatánál képződik, melyek nem a nyílt óceánba, hanem valamely beltengerbe vagy olyan tengeröbölbe ömlenek, ahol az ár és apály közötti különbség csekély. Ott ugyanis, ahol a dagály magasra emelkedik, az árhullám behatol a folyóba és vizét felduzzasztja, aminek következtében az apálykor beálló vízszintsüllyedés azután erős áramlást idéz elő a folyóból a tenger felé, mely amannakmelynek fenekét mintegy kisöpri. A dagály által visszatorlaszolt folyóvíz elejt ugyan hordalékából, miért is szabályozatlan állapotban az ilyen folyók legalsó szakasza zátonyok képzésére és egyéb elfajulásokra hajlandó; de egyrészt éppen azért, mert a víz már a torkolat fölött megszabadul hordalékának egy részétől, másrészt pedig azért, mert az ár és apály változása és ezzel együtt a folyásnak apálykor beálló meggyorsulása legerősebb a torkolatnál, itt nem képződnek szigetek. Másképp alakul ez az ár-apály nélküli tengerekbe ömlő folyóknál. Ezek hordaléka – a víz folyása mindinkább lassabbodván a betorkolás után – lerakódik és ott marad, mert itt hiányzik az apálykor előálló öblítési folyamat. Minthogy pedig a folyó a legtöbb és legsúlyosabb hordalékot sodrának irányában szállítja: ennélfogva itt nő leggyorsabban a lerakodás és teteje itt emelkedik legmagasabbra; míg egyszer valamely hosszan tartó árvíz annyira felnöveli, hogy magasabb lesz a folyó kisvizénél, amely így rákényszerül, hogy a széleken új medret képezzen magának, és két ágra szakadva ömöljön a tengerbe. A lerakodás alakja ennek folytán némileg hasonlóvá válik egy háromszöghöz - az elnevezés erre, a görög betű, a „[[delta|delta”]] (Δ) alakjára utal.
