„I. Gergely pápa” változatai közötti eltérés

Valószínűleg [[540]] körül született [[Róma|Rómában]] patríciusi családban. A kutatók szerint a ''gens Anicia'' család sarja volt, amelynek hatalmas birtokai voltak [[Szicília|Szicílián]], és egy nagy palotájuk a római ''Caelius'' dombon. A palotának a romjai tökéletes állapotban máig fennmaradtak, azonban az ásatások csak nehezen haladnak, ugyanis a palota maradványaira a ''Szent András és Gergely Templom'' alatt bukkantak rá. Apját Gordianusnak, anyját ''Silviának'' hívták. A jó hírű családban nagy hagyománya volt a [[kereszténység]]nek, hiszen már anyját is szentként tisztelték. Atyjának pedig két testvérét, Tarsillát és Aemilianát is szentté avatták. Ezért írhatta egy középkori szerző ''([[Ioannes Diaconus|János diakónus]])'' azt róla, hogy ''Gergely'' szent a szentek között.

Gyermekéveiről keveset tudunk. A történelem segítségével mégis feltárhatjuk azokat a borzalmas hatásokat, amelyek nyomán művei megszülettek. Írásaiból kiérezhetők a szomorúság motívumai, amelyek az [[546]] és [[552]] közötti ostromok szörnyűségeinek róhatók fel. Rómát ekkoriban felváltva ostromolták meg a gótok, [[bizánc]]iak és [[longobárdok]]. Az előkelő család igyekezett az ifjú ''Gergely''tGergelyt megfelelő oktatásban részesíteni. A krónikák szerint sokáig tanult nyelvtant, [[szónoklattan|retorikát]] és [[dialektika|dialektikát]], így nem is csoda ha hamarosan Róma egyik legkiválóbb vitázója lett. Ezen kívül jogot is hallgatott. Fontos, hogy mindezen tanulmányai mellett családja hatására szeretett elmélyülni a [[Biblia|Szentírás]] tanításaiban is, és gyakran hallgatta meg az egyházi szónoklatokat a városban.

Vallásos indíttatása miatt elhatározta, hogy segíteni fog a római népen, és mint fiatal patrícius ennek megvalósulását a hivatali pályában látta. Ezen a pályán sikereit mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy [[573]]-ban kinevezték Róma prefektusának. Ugyan a prefektusi cím régi fénye sokat kopott, még mindig a legfontosabb tisztség volt a városban. De a hivatali intrikák és pénzéhség hamarosan kiábrándította ''Gergely''tGergelyt a prefektusi tisztségből, és elhatározta, hogy [[Isten]] szolgálatába áll. [[574]]-ben lemondott hivataláról, és minden vagyonáról is. A Caelius dombi palotájukat kolostorrá alakíttatta át, amelyet Szent András vezetése alá helyezett, és szicíliai birtokait is hat monostor között osztotta fel. A korabeli írók így jellemezték ''Gergely''tGergelyt: "Egy olyan nemes ember, aki elnyerte Róma minden kegyét és selyemmel meg ékszerekkel volt körbevéve, most hitvány csuhában szolgálja az Úr oltárát."

Ugyan kétséget kizáróan nem lehet igazolni azt, hogy a nagy [[pápa (egyházfő)|pápa]] melyik szerzetesrend tagja volt, a történelmi krónikák legtöbbször arra utalnak, hogy [[Nursiai Szent Benedek|Szent Benedek]] tanításainak megfelelő életet élt. A Szent András monostorban eltöltött három év, írásai szerint életének legszebb időszaka volt. Egész napjait tölthette a Szentírás szabatos vizsgálatával, olyan életet élhetett, amilyet mindig is szeretett volna. Életrajzírói szerint ezen időszak végtelen egyszerű életmódja is vezetett későbbi rossz egészségi állapotához. [[578]]-ban véget ért az aranyélet számára, ugyanis [[I. Benedek pápa]] Rómába kérette a kitűnő verbális képességekkel megáldott ''Gergely''tGergelyt. Akarata ellenére a pápa diakónusnak szentelte fel, és segítségét kérte a longobárdok miatt kialakult nehéz helyzet megoldásában. A közeledő ellenség megfékezésére Benedek legátust küldött [[Konstantinápoly]]ba, hogy sikerüljön kicsikarni [[II. Tiberius Constantinus|Tiberius]] császártól némi katonai segítséget. A követségben ''Gergely'' is részt vett. Hazatérte után nem sokkal [[II. Pelágiusz pápa]] szorult helyzetében [[579]] tavaszán kinevezte ''Gergely''tGergelyt állandó konstantinápolyi követévé, nunciussá, és ismét a császári udvarba küldte a diakónust.

Hat évig tartó küldetése a fényűző császári udvarban rendkívül éles váltás volt az egyszerű szerzetesi cellához képest, és ezt nehezen is viselte. Amilyen mértékig csak lehetett megpróbálta megőrizni monostorbeli életmódját. Ebben segítette az a tény is, hogy több szerzetestársa is elkísérte útjára. Sok időt töltött a Biblia olvasásával, értelmezésével, imádkozással. Ott-tartózkodása alatt ''Eutükhosz'', konstantinápolyi [[pátriárka]] kiadott egy tanulmányt a feltámadásról. Ebben azt fejtegette, hogy a feltámadt lelkek kézzel megfoghatatlanok, fényből és légből állnak. ''Gergely'' [[Jézus]] feltámadására hivatkozva vitába szállt a pátriárkával, hiszen Krisztus hús-vér emberként éledt újjá harmadnapon. A vita egyre hevesebb lett, és már az udvarban is egyre nagyobb visszhangot keltett. Így a császár elrendelte, hogy egy tanács előtt kell kifejteniük érveiket, és majd az dönt igazukról. A császár végül elismerte ''Gergely'' igazát. A heves küzdelemben mindkét fél annyira kimerült, hogy ágyban kellett pihenniük pár hétig. ''Gergely'' hamar felépült, de a pátriárka belehalt a kimerültségbe. Halálos ágyán elismerte ellenfele igazát.

A konstantinápolyi legátusnak ezen felül nem volt semmi értelme, ugyanis [[Bizánci Birodalom|Bizánc]] nem volt hajlandó katonai segítséget nyújtani Rómának. ''Gergely'' számára az út egyetlen tanulsága ([[görög nyelv|görögül]] ugyanis nem tanult meg, de megismerkedett a keleti egyház vezetőivel) az volt, hogy rájöjjön, a kimerült császári hatalom többé nem fogja segíteni Itáliát.

[[585]] végén hívta vissza a pápa Konstantinápolyból. ''Gergely'' örömmel tért vissza szülőföldjére, és újra Szent András kolostorába vonult vissza, ahol hamarosan a rend [[apát]]ja lett. Irányítása alatt a kora középkor legnevesebb szerzetesrendjét alakította ki, amelynek több tagja később híres lett iniciálé festéséről vagy egyéb képességéről. ''Gergely'' szigorú vallásossággal tanította szerzeteseit a Szentírás legkülönbözőbb részeinek magyarázatával. Ebben az időben írta meg nagy hatású művét, a ''Magna Moralia''-t, amelyet Jób könyvének értelmezéséről írt. Erre a feladatra még Konstantinápolyban kérte meg [[Szent Leander]]. Egyik levelében különös magyarázatot ír a Magna Moralia születésének körülményeiről. Egy angol ifjúval beszélgetett a [[Forum Romanum|Forumon]], és az ő szavai világították meg a könyv értelmét előtte. A beszélgetés után annyira megtetszett neki az angol nép, hogy megkérte [[II. Pelágiusz pápa|Pelágiuszt]], engedje el Britanniába, ahol pár szerzetestársával térítőmunkát végezne. A pápa beleegyezett az útba, de a rómaiak felháborodtak az egyházfő döntésén, és követelték ''Gergely'' visszahívását. Pelágiusz engedett a tömeg nyomásának, és három nappal ''Gergely'' indulása után lovasokat küldött érte, hogy azonnal hozzák vissza az apátot Rómába, ha kell erővel. De ''Gergely'' álmot látott, amelyben égi jel intette útja félbeszakítására.

Visszatérte után Pelágiusz titkárságának befolyásos vezetője lett. Levelet írt a skizmába fordult Isztria [[püspök]]ének, de szavai nem jártak sikerrel, így az észak-itáliai szakadás továbbra is fennmaradt. [[589]]-ben Itáliát páratlan árvíz sújtotta. A kiáradt Tiberis elsodort több házat még az egyházi gabonaraktárt is. A levonuló szörnyű árhullám után [[pestis]] tört ki Rómában. A kereskedelem leállt, az utcákon szinte csak a halotthordók jártak. [[590]] [[február]]jában a járvány elérte a pápai palotát is, és megölte [[II. Pelágiusz pápa|Pelágiusz pápát]]. A gyorsan összegyűlt zsinat előtt nem volt kérdéses, hogy az elhunyt pápa utódjának ''Gergely''tGergelyt nevezzék ki. Azonban az apát nagyon jól tudta, hogy a megtisztelő hivatal elfogadása egyúttal azt is jelenti, hogy a hőn szeretett kolostori életet fel kell adnia. A pápaválasztás eredményét a császárnak is meg kellett erősítenie, és ''Gergely'' levelet írt [[Mauricius bizánci császár|Mauricius]] császárnak, amelyben kérlelte az uralkodót, hogy utasítsa el kinevezését. Azonban ''Germanus'', Róma prefektusa elolvasta a levelet, és csak a választás eredményét küldte tovább Konstantinápolyba.

Amíg a válasz megérkezett, ''Gergely'' irányította az egyház ügyeit. A halálos járvány ellen felhívta Róma népét egy hatalmas körmenetre. A körmenet a város hét kerületéből indult, és a Szent Szűz bazilikájánál olvadt össze. A menet élén a papok misét mondtak, és mindenki imádkozott bűnei bocsánatáért, és isteni könyörületért a pestis ellen. A legenda szerint a [[Hadrianus római császár|Hadrianus császár]] mauzóleuma előtt elhaladó körmenet látta [[Mihály arkangyal|Szent Mihály]] arkangyalt, amint kivont kardjával az épület tetején állt, mutatva, hogy a járványnak hamarosan vége lesz. Azóta nevezik Hadrianus halotti emlékművét ''[[Angyalvár]]''nak. Majd' hat hónapnyi várakozás után érkezett meg a császár levele, amelyben megerősítette a római zsinat döntését. ''Gergely'' megdöbbenten olvasta a császár sorait, és idő kellett hozzá, hogy megnyugodjon, és elfogadja Isten akaratát. [[590]]. [[szeptember 3.|szeptember 3-án]] Róma püspökévé szentelték fel.

Életének utolsó 14 évét töltötte a [[Kereszténység|keresztény]] egyház vezetésével, de kortársai mind azt írták munkájáról, hogy egy egész életre való feladatot és célt tűzött ki maga elé, és azokat sorban meg is oldotta. Életének ebben az utolsó szakaszában sokszor meggyűlt a baja egészségével. Gyakran volt problémája a gyomrával, vagy ha ez békén hagyta, akkor a láz tört rá, de betegsége nem gátolta meg a munkában, szinte sohasem látták pihenni. ''Gergely'' nagyságát alapozta meg egyik műve, a ''Liber pastoralis curae'', amelyben a [[pápa (egyházfő)|pápa]] kötelességeiről írt. A négy részre tagolt kötelességek több évszázadra megvetették a helyes uralkodásról vallott nézetek alapjait. Az alábbiakban ''Gergely'' életét fejezetekre bontva mutatom be. Ez ugyan nem tartja az időrendet, mégis ebben a formában átláthatóbb a nagy pápa tevékenysége.

Az egyházfőnek kijáró kényelmet hamar leegyszerűsítette. A [[laterán]]i palotában kolostori körülményeket igyekezett berendezni saját maga számára. Első intézkedéseinek egyike volt, hogy a palotából minden laikus hivatalnokot elküldött, és helyükre képzett klerikusokat ültetett. Miután Rómában már nem volt többé ''magister militum'', a pápára hárultak a katonai vezetés kötelességei is. Ez egyelőre annyiban merült ki, hogy a [[longobárdok]] csatáiban megnyomorodott, Rómába költözött tömeget ellássa. ''Gergely'' minden erejét latba vetve teremtette meg a nélkülözők napi betevőjét, de nemcsak testi épségükért, hanem lelki gondjaikért is felelősséget vállalt. Ezért többször is misézett a városban a főpapsággal együtt. Az ő pontifikátusához köthető a ''stációk'' bevezetése. Ezek tulajdonképpen körmenetek voltak, amelyek egy templomba vezettek, és itt tartotta meg a pápa miséjét. ''Gergely'' prédikációira mindig tömegek gyűltek össze. Megpróbálta érthetően, egyszerűen elmagyarázni a ''Biblia'' szövegét. Gyakran az életből vett példákkal igazolta az írások helyességét. Nemcsak misézett, tanított is. Gyakorlata részekben mindmáig megőrződött a katolikus misékben. <br />[[595]] [[július]]ában tartotta meg első zsinatját a [[Szent Péter-bazilika|Szent Péter-bazilikában]], ahol hat döntését fogadtatta el egyháza képviselőivel. Így a misék rendjében változott a ''Miatyánk'' helye, illetve a ''Halleluja'' éneklésének ideje. Megváltoztatta a papok öltözékét is. A zsinaton kívül liturgikus rendelkezéseinek legismertebb vonatkozásai az úgynevezett ''gregorián énekek'' voltak. ''Gergely'' volt az a pápa, aki az addig szájhagyomány útján terjedő egyszólamú latin egyházi énekeket összegyűjtette, és azokat a misék rendjébe beépítette.

Pontifikátusának egyik legjelentősebb mozzanata volt, hogy felismerte az egyházi birtokok pénzügyi és gazdasági irányításának hiányait. Hamar kiderült, hogy ''Gergely'' sok egyéb mellett nagyszerű gazdasági szakember is. Az egyházi birtokok akkoriban 400 ezer négyzetkilométernyi területet foglaltak el a néhai birodalom különböző részein (főleg [[Szicília|Szicíliában]], [[Afrika|Afrikában]] és [[Campania|Campaniában]]). A pápa új hivatalnoki rendszert épített ki a távoli birtokok ellenőrzésére. Így az egyház bérlői és földhasználói hamar rádöbbentek, hogy többet nem csaphatják be az egyházi felügyelőket, a ''rector''okat vagy ''defensor''okat. A pápa, mint a birtokok tulajdonosa hamarosan leváltotta a legtöbb gazdaság laikus vezetőjét, és helyükre klerikusokat állított. Ennek több oka is volt. Egyrészt jobban megbízott Isten szolgáiban, másrészt gazdasági erejüknél fogva több egyházilag hasznos dolgot tudtak véghez vinni. A rendszeres bérleti díjak beszedése és a gazdaságok jó működtetése megnövelte az egyház gazdasági erejét, és hamarosan a pápai kincstár is felduzzadt. Pontosabban felduzzadt volna, ha ''Gergely'' nem osztja szét minden befolyt jövedelmét a szegények között.

A [[pápa (egyházfő)|pápai]] hatalom ősi bölcsője Itália volt, amelynek hitbeli egysége kulcsfontossággal bírt minden egyházfő pontifikátusában. ''Gergely'' nagy energiát fektetett abba, hogy közvetlen környezetében, az itáliai félszigeten megteremtse a hit egységét, persze Róma primátusa alatt. Azonban ez szinte lehetetlen volt, hiszen Itália nagy része az [[arianizmus|ariánus]] longobárdok uralma alatt állt, ráadásul Észak-Itália egyháztartományai a ''három fejezet'' miatt még mindig fenntartották a skizmát.

''Gergely'' komolyan vette pápai feladatait más egyházakkal való kapcsolataiban is. A [[Kereszténység|keresztény]] egyházak mindegyikével hasonló politikát tartott fenn. Ennek alapja az volt, hogy elődjei nyomán a római pápa primátusát hirdette minden más egyházi vezető felett, ugyanakkor nagyon vigyázott arra, hogy ne lépje túl saját hatáskörét, és ezáltal ne avatkozzon bele más dolgába. A nyugati egyházakkal fenntartott kapcsolataira jellemző volt, hogy pápai uralmának eszközeiként tekintett rájuk. Nem engedett egy csöppet sem a nyugati önállósodási törekvéseknek, ha úgy látta, püspököket mentett fel szolgálatuk alól és újakat nevezett ki. Viszont mindig tiszteletben tartotta a metropoliták és egyéb egyházi méltóságok jogkörét. <br />Igazán problémás helyzet a keleti egyházakkal állt fenn. [[588]]-ban a konstantinápolyi pátriárka egyetemes pátriárkának nevezte ki magát, ezzel ugyanolyan rangot kapott, mint ami a római pápákat illeti meg. Gergely több levelet is írt a pátriárkának, ''Böjtölő János''nak, amelyben megírta, hogy [[Róma]] püspöke nem személyiségi tiszteletből, hanem [[Isten]]től, és általa [[Szent Péter]]től kapott joggal van felruházva. Az egyház vezetése egyedül az ő hatáskörébe tartozik. Az Apostoli Szentszék tehát minden egyház feje. Ennek értelmében több egyházi méltóság viselésébe beleszólt a keleti egyházak területén. Hamarosan kifakadt a vita a konstantinápolyi pátriárka hatalmát illetően. A nagy vitának azonban Gergely életében nem lett vége. A többi egyházzal viszont feltűnően jó viszonyt tartott fenn a pápa, amelyet [[alexandria|Alexandriába]] vagy [[Antiokheia|Antiokheiába]] írott levelei is megerősítenek.

Néhány nappal felszentelése után Itália politikai vezetésében változások álltak be, ugyanis meghalt a longobárdok [[király]]a, ''Authari''. A megözvegyült királyné, Theodelinde nőül ment a gazdag, de harcias ''Agilulf''hoz, [[Torinó]] hercegéhez. Az északi lombard hercegség hamarosan megállapodott Ariulf ''Spalato''i herceggel és Arichis [[Benevento]]i herceggel Itália további meghódításában. ''Gergely'' aggódni kezdett a környező félig barbár seregek készülődése miatt, főleg miután a [[ravenna]]i exarcha, ''Romanus'' visszavonult vára fedezékébe. A pápa számára világos volt, hogy ha nem tesz valamit a longobárdok ellen, valószínűleg a háború felemészti majd Rómát. Mégis egészen [[592]] nyaráig semmi érdemleges nem történt, amikor egyszer csak ''Gergely'' fenyegető levelet kapott spalatoi Ariulftól, és az hamarosan megjelent serege élén Róma falainál. Ugyanekkor a beneventoi herceg megtámadta [[Nápoly]]t, amelynek helyőrsége éppen vezető nélkül volt. Az ostrom megindult, és a pápa szokatlan döntésre határozta el magát. Először a történelemben ''Gergely'' kinevezett egy tribunust a város seregének megszervezésére, és az egyházfő vezetésével megalakult a római védelem. Az önálló sereg létrehozása nem váltott ki gyors császári reakciókat, így ''Gergely'' elhatározta, hogy önálló békét fog kötni a longobárdokkal. Hamarosan találkozott Ariulffal, és a fennmaradt írások szerint ékes szónoklatával annyira megindította a herceget, hogy az elállt hódítási szándékától. A valóságban persze Ariulf hatalmas összeget kapott a békéért a pápai kincstárból. Ezen eseményeknek jövőbemutató szerepük volt az önálló Pápai Állam megalakulása felé.

Amikor a ravennai várban ''Romanus'' értesült a pápa önálló vállalkozásáról, hirtelen feltámadt benne a becsvágy, és seregei élén megtámadta, és visszafoglalta [[Perugia|Perugiát]], majd bevonult Rómába. A pápa császári fogadtatással üdvözölte az exarchát, akitől állandó védelmet várt. Azonban következő év tavaszán Romanus kivonult katonáival a városból. A nép és a pápa ezután még jobban kiábrándult a [[bizánc]]i segítségből mint addig. A felrúgott béke és a ravennai hódítások feldühítették az észak-itáliai lombard hercegeket. [[593]] [[június]]ában Agilulf király hadai kegyetlen ostrom alá vették Rómát. A féktelen pusztítás megállítására ''Gergely'' személyesen találkozott a lombard uralkodóval a [[Szent Péter-bazilika]] lépcsőjén. A tárgyalásoknak ismét az lett az eredménye, hogy hivatalosan Agilulf szíve megolvadt a pápa szavainak hallatán, és megindultságában hagyott fel a város ostromával, de valójában ismét kiürült a pápai kincstár. ''Gergely'' belátta, hogy a tartós békét csak úgy lehet elérni, ha a császári erők és a longobárdok békét kötnek egymással.

Az egyházfő hamar belekezdett a két ellenfél közötti közvetítésbe. A lombard udvarokban nagy sikereket ért el, ugyanis Theodelinde királynét és a többi királynét is sikerült megkeresztelnie. Ezzel elvetette a [[kereszténység]] írmagját a lombardok között. A gyarapodó katolikus longobárdok nyomására a király hajlandó lett volna kiegyezni a pápával és a ravennai exarchával. De ''Romanus'' hallani sem akart a békéről. [[595]] [[május]]ában a pápa fenyegető levelet küldött Ravennába, amely szerint Róma önálló békét fog kötni a longobárdokkal, még ha azt az exarcha nem is támogatja. Romanus ''Gergely'' levelét azonnal Konstantinápolyba küldte, mire [[Mauricius bizánci császár|Mauricius]] császár dühödt levelet küldött vissza ''Gergely''nekGergelynek, amelyben árulónak és bolondnak nevezte az egyházfőt. A pápa higgadt választ küldött vissza az udvarnak. Hasonló levelet uralkodó még sosem kapott, ugyanis a pápa hűvös lekezeléssel sorolta fel a császár hibáit. Azonban be kellett látnia, hogy Bizánc segítsége nélkül nem jön létre a béke, így felhagyott önálló terveivel.

A Ravennai Exarchátussal egyre romló kapcsolat alakult ki, ám ennek [[596]] végén véget vetett Romanus halála. Az új exarcha, ''Callinicus'' nyitottabb volt a békére, és mély tisztelettel viselkedett a római pápa iránt. [[599]]-ben végül megkötötték az áhított békét. [[601]]-ben az exarcha megszegte a megállapodást, és újra kitört a háború Itáliában. A császár azonnal visszahívta Callinicust, és helyére ''Smaragdus''t nevezte ki, aki újból békét kötött a lombard királyokkal. Ez a szerződés már tartósabbnak bizonyult elődjénél, mivel ''Gergely'' életében már több harcra nem került sor.

''Gergely'' élénk levelezést folytatott a [[frankok]] királyával is, amelyben a keresztény uralkodók katonai segítségét kérte a lombardok ellen. Amikor a király ezt megtagadta, a pápa megszakította velük a kapcsolatot. Ez az elhidegülés ''Gergely'' egész pontifikátusa alatt fennmaradt, sőt, még 100 évig nem álltak helyre a kapcsolatok a Szentszék és a frank udvar között. De nem is ez volt a legfontosabb a pápa szemében, ugyanis ''Gergely'' támogatta a Frankföldön megalakuló szerzetesrendeket. Egyre több kolostor épült fel a fiatal királyságban. A szerzetesek hatalmas tömegeket kereszteltek meg, és templomaik voltak a kor ipari központjai. A civilizált római kultúra iparát és mezőgazdaságát tanították meg a barbárokkal. Ez mindennél jobban megalapozta a pápai hatalmat a frankok földjén.

A pápa a világi hatalommal szemben fenntartotta azt az álláspontját, miszerint a császár [[Isten]] választottja, az ő nevében uralkodik a földön. Minden olyan kérdésben megdönthetetlen hatalommal rendelkezik, amelyek a laikus világ ügyeire vonatkoznak. Viszont nagyon fontosnak tartotta, hogy egyházi kérdésekben a római pápának vannak Istentől kapott jogosítványai az irányításra. Így két egymással egyforma hatalomnak kell egységben irányítania az embereket. Kiemelt szerepet tulajdonított a két hatalom elkülönültségének és függetlenségének. Ugyanakkor nagyon jól tudta, hogy ez utóbbi csak nagyon nehezen tartható fenn. A császár dolga ugyanis az, hogy hatalmával, seregével segítsen fenntartani az egyházi rendet. ''Gergely'' ezalatt az [[eretnek]]ség, a skizma vagy a bálványimádás felszámolását, az engedetlen egyházfők megrendszabályozását és főként a pápa (és Róma) megvédését értette. A ravennai exarchát mindig is rangban alantasabbként kezelte.

[[Mauricius bizánci császár|Mauricius]] császár uralkodásával gyakran nem értett egyet. Az udvar féktelen, gyakran felesleges költekezése és cél nélküli irányítása sok szenvedést okozott birodalomszerte. Mégis ''Gergely'' tisztelettel viselkedett iránta, és leveleiben segítséget kért az ostromlott Róma számára. Ezt Bizánc gyakran elutasította, de pápa mégsem szakította meg kapcsolatait Konstantinápollyal, hiszen az egyetlen civilizált hatalomként szüksége volt a támaszra. Amikor [[602]]-ben [[Phocas bizánci császár|Phocas]] megdöntötte Mauricius császár uralmát, ''Gergely'' vádló hangú levelet írt az új császárnak, amelyben többször is utalt a trónbitorlásra és a gyilkosságra. Mindemellett jó kapcsolatait megőrizte a császárral.

Ismerve ''Gergely'' szerzetesi múltját, nem csoda, hogy az első szerzetes-pápa pontifikátusa alatt minden adódó alkalmat kihasznált arra, hogy a katolikus hitet terjessze. A misszionáriusi tevékenységet pedig mindenképpen támogatta. Ezért Ágoston apátot (a későbbi Canterbury Szent Ágostont) negyven szerzetessel Angliába küldte, hogy ott térítse katolikus hitre az embereket. Ezenfelül maradt még számos pogány terület az egykori birodalom határain belül. Nagy eredményeket ért el [[Gallia|Galliában]] a frankok térítésében és [[Hispánia|Hispániában]] is, ahol a vizigótok egyre nagyobb számban tértek át a római hitre. Pontifikátusa alatt sokat küzdött az afrikai [[donatizmus]] ellen is, és persze örök vita tárgya volt a ''három fejezet'' miatti skizma Észak-Itáliában és Isztriában.

''Gergely'' módszerei változóak voltak a megfelelő hitre térítésben. Először mindenképpen a szavak meggyőző erejében bízott. Ha ezzel nem ért el eredményt nem riadt vissza a pápai intéstől, a megbélyegzéstől és a fenyegetésektől sem. Ha még ezek sem biztosították a sikert, akkor a világi hatalomhoz fordult segítségért. Ez történt az észak-itáliai skizma esetében is.

Érdekes, hogy a pápa a [[izraeliták|zsidókkal]] szemben milyen álláspontot hirdetett. ''Gergely'' ugyanis mindent megtett azért, hogy a zsidók érdekei is helyet kapjanak a birodalom ügyeiben. Így kijárta a császárnál azt is, hogy a zsidók ugyanolyan jogokat élvezhettek, mint a keresztények. Ebben valószínűleg nem a vallási [[tolerancia]] játszott szerepet, hanem inkább ''Gergely'' általános szemlélete. Eszerint minden embernek azonos jogokat kell adni, mert Isten mindenkit egyenlőnek teremtett.

''Gergely'' munkásságában kiemelkedő szerepet kapott a szerzetesrendek védelme és azok népszerűsítése, építése. Mégis elmondható, hogy pontifikátusa alatt, mint szerzetes múlttal rendelkező egyházfő, nem volt elfogult a kolostorok jogaival, szabályaival kapcsolatban. [[Nursiai Szent Benedek|Szent Benedek]] szabályait tartotta a legalkalmasabbnak a monostori élethez. Ezért ''Gergely'' főként a benedek rendet támogatta, és annak képére próbálta megformálni a legtöbb szerzetesi rendet. Emellett szorosabbra fűzte a kolostorok kapcsolatát az egyházhoz, ugyanis a legtöbb apátság valahol az episzkopális egyház és a függetlenség között lebegett. Akkoriban a monostoroknak nagy szerepük volt a pogány világ megtérítésében és civilizálásában. Ez volt a legfőbb oka annak, hogy a pápa több tehetős embert is megpróbált rábeszélni arra, hogy alapítson kolostort, vagy támogassa a szerzetesek tevékenységét. A pápai birtokok, patrimóniák jövedelmének nagy része áramlott ebbe a tevékenységbe, amelyen keresztül Hispániától Gallián keresztül Afrikáig nagy sikereket ért el a térítésben és jótékonykodásban. Nagyon sok levelet írt az apátoknak, amelyben tanításait, intelmeit fogalmazta meg a helyes kolostori életről. Elsősorban a szilárd alapok megteremtéséről és a szegénységről írt. Két közvetlen rendeletet is kiadott pontifikátusa során, amelyek a különböző rendek életére vonatkoztak. Az első szerint egy apáca csak hatvanadik életévének betöltése után lehet a rend főnöke. Azután megemelte a ''novitius''ok tanulási idejét is egy évről kettőre. Ezt azzal indokolta meg, hogy ennyi időre mindenképpen szüksége van egy ifjú léleknek, hogy átszellemüljön a Szentírás tanításai által. Ráadásul egyre több szolgarendű csatlakozott a különböző rendekhez.

''Gergely'' legmeghatározóbb döntése a rendek és az egyházmegye kapcsolatáról szólt. Sok nyilvánvaló példa tükrözte az egyházmegyék püspökeinek visszaélését a kolostorokban. A termelő szerzetesrendeket gyakran kihasználták és elnyomták püspökeik, és így az apátok mindig a pápához fordultak segítségért. Ennek akart véget vetni ''Gergely'', amikor megírta ''Privilegia'' című művét. Ebben leírta, hogy a püspökök az egyházmegye lelki vezetéséért felelősek. Minden olyan törekvés, amely a rendek jogait korlátozza tilos. Ezen kívül a pápa felsorolt még jó pár pontot, amelyben az apátság a püspökök hatalmán kívül esik. Ennek a művének az elfogadtatásával ''Gergely'' megalapozta a későbbi gyakorlatot, amely szerint a szerzetesrendek közvetlenül a pápa irányítása alá esnek.