Főmenü megnyitása

Módosítások

 
== Élete ==
A nyolcvanas években a kiskunmajsai helytörténeti múzeum vezetője volt. Az MDF egyik alapítója, és 1991-ig országos elnökségi tagja. [[Kiskunmajsa]]i házában rendezték meg 1988 márciusában az [[MDF]] első vidéki fórumát. 1990-től négy éven át az MDF országgyűlési képviselője. Még ebben az évben közreműködésével megalakult a [[Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetsége]], melynek elnökévé 1991-ben választották meg.
2003-tól 2007-ig a [[Magyar Televízió Közalapítvány]] kuratóriumának elnökhelyettese. Politikusi pályájának befejezése után nyugdíjba kerüléséig a kiskunmajsai helytörténeti múzeum és a Pongrátz Gergely által létrehozott – az országban mindmáig egyetlen – ’[[56-os múzeum]] és középiskolás nyári diáktábor szervezője-vezetője.
 
1980-tól a kiskunmajsai Múzeum szervezője és a vezetője lett és emellett a helyi könyvtárban könyvklubot szervezett, amelyik párhuzamosan működött a lakiteleki Könyvklubbal, annak mintájára jött létre. [[Lezsák Sándor]]ral 1979-ben egy színdarab kapcsán ismerkedett meg: [[Tamási Áron]] egyik színdarabját, a [[Csalóka Szivárvány]]-t adták elő, melynek bemutatóra Lezsák Sándor is eljött. A könyvklub előadói között volt [[Csoóri Sándor]], [[Fekete Gyula]], [[Ilia Mihály]], Éri Mihály, a majsai származású Zellei Miklós, Gazsoel Ferenc is. Lezsák Sándorék 1986-ban az 1956-os forradalom kerek évfordulójára egy kiállítással készültek Lakiteleken. Grafikusok a szerzők verseit megrajzolták, megfestették, és akik a szerzők közül a megnyitóra eljöttek, azok fel is olvasták a verseiket. Olyanok is megszólaltak – ők magnóról –, mint [[Tollas Tibor]], aki a [[Nemzetőr]]-t szerkesztette, vagy [[Illyés Gyula]], akik akkor már nem éltek. Mivel Kozma Huba ezt a kiállítást Kiskunmajsán is meg akarta rendezni, a hatóságok azt a megoldást választották, hogy mindkét könyvklubbot bezáratják, sőt Kiskunmajsán még a TSZ tulajdonában lévő Múzeumot is.
1987-ben meghívottként részt vett a lakitelki találkozón. 1988. március 5-én Kiskunmajsán az ő lakásán rendezték meg az MDF első vidéki fórumát, 65 résztvevővel. A szomszédos utcákban rendőrautók álltak, a belügyi szervek részéről erős volt a készültség. Később az egyik megyei pártbizottsági dolgozó egy interjúban elmesélte, hogy az eseményt megelőzően a pártbizottságon nagy vita volt, mely során a helyi munkásőr parancsnok felvetette, hogy a géppisztoly vastagabbik felét használva ők szétverik ezt a rendezvényt. Végül nem kapott támogatást az ötlete. A majsai fórum eseményét másnap bemondta a [[Szabad Európa Rádió]] is, ugyanis március 6-án a budapesti [[Jurta Színház]]ban lévő MDF rendezvényt Bíró Zoltánék szándékosan úgy szervezték, hogy a majsaiaknak (és a miskolciaknak, Furmann Imrééknek), fel kellett kellett olvasniuk az ajánlásokat, amiket előző nap fogadtak el.
1989-ben az MDF az ideiglenes elnökségtől megválva, az első országos gyűlésén elnökséget választott. A 15 tagú elnökségbe Kozma Hubát is beválasztották. A gyűlésen elhangzott beszédében Tamási Áron szavaival élve azt mondta: a falvak dolgozó népét akarom képviselni az MDF-ben, az elnökségben. 1990-ben [[Ópusztaszer]]en összehívta azokat, akikről tudta, hogy részt vesznek ebben a munkában. Ekkor alakították meg a Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetségét, a MAGOSZ-t, melynek első elnöke Kőrösi Imre lett.
 
== Források ==
45

szerkesztés