„Raúl Castro” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎A kommunista kuba második számú vezetője: lopott és felesleges mondat ki
47. sor:
A Kubai Kommunista Párt élére hivatalosan 2011 áprilisában került, miután bátyja arról a posztról is lemondott. Augusztusban újabb reformokat jelentett be a magánszektor javára, illetve bejelentette újabb állami alkalmazottak elbocsátását és számos utazási korlátozás feloldását is.{{refhely|Encyclopædia Britannica}}
 
2013 februárjában újabb öt évre elnökké választották. Ekkor bejelentette, hogy újabb ciklust már nem vállal és a 2018-ban lejáró elnöki mandátumát követően visszavonul. Alelnöke a régivonalas, és ekkor 82 éves [[José Ramón Machado Ventura]] helyett az ekkor 52 éves [[Miguel Díaz-Canel]] lett. Castro 2013-ban kezet fogott [[Barack Obama]] amerikai elnökkel [[Nelson Mandela]] temetésén, majd 2014 decemberében a két vezető – két, egymástól független televíziós interjúban – bejelentette, hogy 18 hónapig tartó titkos tárgyalás után Kuba és az Egyesült Államok helyreállítja a két ország között 1961 januárjában megszakadt diplomáciai kapcsolatot. (A tárgyalás a [[Vatikán]] közvetítésével zajlott.{{refhely|MNO, 2015.05.10.}}) A nagykövetségek kölcsönös megnyitására 2015 júliusában került sor és 2016 márciusában Obama – 80 év után az első amerikai elnökként – Kubába látogatott. CastróCastro ugyanakkor óvakodott a túl gyors változástól. A kommunista párt élére ebben az évben öt évre újraválasztották őt és az immár 85 éves keményvonalas kommunista Venturát.{{refhely|Encyclopædia Britannica}}
 
== Jegyzetek ==