„Yes (együttes)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
BinBot (vitalap | szerkesztései)
a Alapító tag külön (kézi ellenőrzéssel)
Robot: Jon_anderson_1978.jpg cseréje a következőre: Jon_anderson_1977.jpg (requested by [[Commons:User:CommonsDelinker|CommonsDel…
51. sor:
=== A Yes fénykora (1971–1976) ===
 
[[Fájl:Jon anderson 19781977.jpg|balra|bélyegkép|200px|[[Jon Anderson]]]] Az 1970-es évek felvételein már a kiforrott Yes-hangzás hallható. Ezeket az albumokat és dalaikat komplex, klasszikus hatású hangszerelés, szokatlan ütemmutatók, virtuóz zeneiség, drámai dinamikai és metrikus váltások és tudatfolyam-szerű szövegek jellemzik. Legtöbb számuk túlmutat a három perces popdalokon, nem ritka köztük a többtételes, akár 20 perces, monumentális zenemű. A vokális részek hangszeres közjátékokkal, frenetikus örömzenéléssel, hosszúra nyújtott gitár-, billentyű- és basszusgitár-improvizációkkal váltkoznak. A Yes-hangzás fontos elemei [[Jon Anderson]] egyedien magas, kristálytiszta hangja, a háttérvokálok harmonizálása, [[Rick Wakeman]] (később [[Patrick Moraz]]) és [[Steve Howe]] billentyű- és gitárszólói, Bill Bruford (és később [[Alan White]]) poliritmikus dobjátéka és [[Chris Squire]] dallamos, csapongó basszusgitárjátéka, amit saját, [[RM1999]] típusú [[Rickenbacker]] [[basszusgitár]]jával ért el.
 
Ő volt az egyik első rock-basszusgitáros, aki sikeresen adaptálta hangszerére az [[elektromos gitár]] effektjeit, mint a [[tremoló (hangszerrész)|tremolót]] vagy a [[wah-wah pedál]]t. A Squire/Bruford illetve Squire/White fémjelezte ritmusszekció a kor legjobbjai közé tartozott.