„A nagy ábránd” változatai közötti eltérés

}}

 

 

== Ismertetése ==

A cselekmény az [[Első világháború|I. világháború]] idején játszódik. Egy német hadifogolytábor foglyai szokásos hétköznapjaikat élik. Lesik a háborús híreket, színielőadásra készülnek, alagutat ásnak a tervezett szökéshez. Köztük van ''Maréchal'' hadnagy ([[Jean Gabin]]), a munkásemberből lett pilóta és ''de Boëldieu'' százados ([[Pierre Fresnay]]) is, akiknek repülőgépét lelőtték. Boëldieu előkelő származása miatt kissé idegenkedik a vegyes összetételű társaságtól, de az alagútásásban ő is kénytelen részt venni. Mire az alagút elkészül, a szökés meghiúsul: másik táborba, egy régi vár falai közé szállítják őket. A sebesülése miatt nyakmerevítőt viselő halk szavú arisztokrata, ''von Rauffenstein'' táborparancsnok ([[Erich von Stroheim]] kitűnő alakítása) udvarias beszélgetéseket folytat az ugyancsak arisztokrata Boëldieu-vel, miközben a három másik francia tiszt újabb szökési terveket sző. Boëldieu márki méltóságán alulinak tartja a szökést, de fogolytársainak segít. Mialatt az elképedt von Rauffenstein a várfalon furulyázgató Boëldieu-t próbálja rábeszélni és végül kénytelen lelőni, a többiek megszöknek. Maréchal és a sebesült Rosenthal – bécsi zsidó bankárcsalád fia – útközben összevesznek, ám Maréchal visszatér sebesült társáért, és egy német nő tanyáján együtt bújnak meg. Az asszony és Maréchal között szerelem szövődik, de a férfi nem maradhat sokáig. Végül a két szökevénynek sikerül átjutnia a határon.

 

 

Ebben a háborús filmben az embereket összehozza háború. Felváltva ássa az alagutat a mérnök, a tanár, a munkás, a bankár és a márki is. A börtönben kapcsolatot talál egymással a német őr és a szökésért bezárt Maréchal. Elsa, a német parasztasszony szerelmét nem akadályozza meg, hogy Maréchal ellenség, ráadásul szökevény, sőt a háború után is visszavárja. Különösen érdekes Boëldieu alakja, akinek közeledését finom utalásokkal érzékelteti a rendező. „Utálom ezt a hangszert” – mondja egy alkalommal a furulyára, mely egyik rabtársáé. Később éppen ezt használja fel, hogy a többiek szökését fedezze. Ugyanakkor végig megmarad társadalmi osztálya méltó képviselőjének is. „Nem tudom, ki nyeri a háborút, de ha már mi sem tartunk össze…” – mondja csendesen a német arisztokrata, von Rauffenstein a francia arisztokratának, Boëldieu-nek, majd később hozzáteszi: „Fölöslegesek lettünk…” Közben vigyázva arrébb tesz egy cserép [[muskátli]]t. A figyelmes táborparancsnok később kötelességtudón lelövi a márkit, azután elnézést kér tőle, és a haldokló lovagiasan megbocsát: „Magam is ezt tettem volna” – mondja. Végül von Rauffenstein a holttest mellé állítja a már látott muskátlit.