„Adorján János (gépészmérnök)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
SamatBot (vitalap | szerkesztései)
a →‎Források: +{{Nemzetközi katalógusok}}
CNCrobot (vitalap | szerkesztései)
38. sor:
Adorján János a gépészmérnöki oklevelét [[Stuttgart]]ban szerezte 1903-ban, ahol az 1900-ban elhunyt [[Gottlieb Daimler]] tanítványa és pártfogoltja volt. 1906–1909 között [[Párizs]]ban az [[autóipar]]ban működött, s az akkor kibontakozó francia [[aviatika]] hatására kezdett repüléssel foglalkozni. Hazatérve – Magyarországon elsőként – megtervezte és hazai cégekkel elkészíttette repülőgépét és gépének motorját. 1909-ben gróf [[Andrássy Géza]] támogatásával, [[Louis Blériot|Blériot]] monoplánjának mintájára építette meg a „Libelle” (Szitakötő) nevű, kéthengeres (18,4 kW-os) Adorján-[[Dedics Kálmán|Dedics]] motorral szerelt repülőgépét. Első, sikeres felszállását 1910. január 10-én hajtotta végre. A próbaút egyben az első olyan alkalom volt, amikor magyar pilóta magyar tervezésű és kivitelezésű repülőgéppel repült.
 
1910 őszén a Helios garázs által alapított Blériot-pilótaiskola vezetését vette át, majd 1912-től az autószakmához tért vissza. Több évtizeden át a budapesti [[Mercedes]]-képviselet üzemvezetője[[üzemvezető]]<nowiki/>je volt. A [[második világháború]] után az [[Ikarus]] Autóbuszgyár mérnökeként számos újítással járult hozzá az üzem korszerűsítéséhez és gyártmányai fejlesztéséhez.
 
== Emlékezete ==