Főmenü megnyitása

Módosítások

a
nincs szerkesztési összefoglaló
A Balkán és a Nyugat találkozásánál fekvő Brassó már a középkortól kezdve fontos kereskedelmi központnak számított, és a Főtér közel hétszáz éven keresztül a város fő vásártere volt, ahol a heti- és éves vásárokat tartották. A [[14. század]] elején még a falakon kívül helyezkedett el, majd miután a városerőd északkeleti irányban terjeszkedett, annak középpontjába került. A teret felvigyázó őrtorony mellé a szűcsök céhe kőgalériát épített; erre 1420 után a városi tanács egy új szintet emelt, és városházaként (Tanácsház) kezdte használni.{{refhely|Roth|68–70. o.|azonos=R68}}
 
Jelenlegi mérete és formája a [[16. század]]ból származik; ekkor újították fel a teret szegélyező házakat, és ekkor építették a műhelyeknek és fedett piacnak helyet adó [[Hirscher-ház|Kereskedőház]]at is. Méretei ellenére a tér nem tudta befogadni a sok árust, így a környező utcákat is kinevezték vásártérnek. Magukban a házakban gazdag szász [[patricius]]családok laktak, a középkori német településekre jellemzően a klasszicista és barokk stílusú épületek homlokzatának földszintjén árkádok voltak. Az [[Brassói tűzvész|1689-es tűzvész]] a legtöbb épületet elpusztította; a ma látható házak java része a 18. és [[19. század]]ban épült, historizáló reneszánsz stílusban.{{refhely|Arne|47–49. o.|azonos=R47}}
 
A Főtéren volt Brassó legelső köztéri kőburkolata, legelső többemeletes háza; itt vezették be legelőször a közvilágítást, és egy időben vasút is közlekedett. A [[20. század]]ban a vásárok megszűntek, a teret leaszfaltozták, parkolóként és autóbusz-pályaudvarként használták, a régi városházában pedig múzeumot rendeztek be. A tér az 1980-as években nyerte el jelenlegi kinézetét; ekkor a lensori oldal kivételével gyalogos sétálózónává alakították át, a házakat kijavították és felújították, a régi városháza elé pedig szökőkutat építettek.{{refhely|Aldea|160–178. o.|azonos=A160}} Napjainkban az épületekben éttermek, üzletek, szállodák, múzeumok működnek, a téren pedig különböző rendezvényeket tartanak. A 34-ből 30 épület szerepel a romániai műemlékek jegyzékében.<ref name=lmi>{{RO műemlékek|BV}}</ref>
 
===A 16–18. században===
A tér a 16. században nyerte el jelenlegi kiterjedését és formáját;{{refhely|azonos=R47}} ugyanekkor nevezték el az oldalait a hetivásárok jellemző termékeire utalva. Az északkeleti volt a ''Búzasor'' (''Kornzeile, Târgul Grâului'', ahol jellemzően [[bolgárszeg]]i és hegyvidéki románok vásároltak gabonát a [[barcaság]]i szász földművesektől), a délkeleti a ''Virágsor'' (''Blumenzeile, Târgul Florilor'') és a ''Gyümölcssor'' (''Obstzeile, Târgul Poamelor''), a délnyugati a ''Kádársor'' (''Böttcherzeile, Șirul Botelor''), az északnyugati pedig a ''Lensor'' (''Flachzeile, Șirul Inului''). Méretei ellenére a tér nem tudta befogadni a sok árust, így a környező utcákat is kinevezték vásártérnek: a jelenlegi [[Lópiac (Brassó)|George Barițiu utca]] volt a ''Lópiac'' (''Rossmarkt, Târgul Cailor''), az [[Apollonia Hirscher utca]] volt a ''Halpiac'' (''Fischmarkt, Târgul Peștelui'', ez később az [[Rózsapiac|Enescu tér]] területére költözött), illetve a ''Csergepiac'' (''Kotzenmarkt, Târgul Straielor'', bár itt egy idő után zöldséget és gyümölcsöt is árultak), a Diaconul Coresi utca volt a Tehénpiac (''Kühmarkt, Târgul Boilor'').{{refhely|azonos=A160}} Ezen túlmenően azt is meghatározták, hogy az egyes céhek tagjai mekkora területet foglalhatnak el sátraikkal.{{refhely|azonos=B45}} A fát és a takarmányt a városfalon kívül, a Postarét környékén adták-vették.{{refhely|Pușcariu|180. o.}}
 
1520-ban egy kutat említenek a Lensoron, 1524-ben pedig egyet a Virágsoron (ez utóbbit egy arany korona díszítette). 1523-ban a patakon átívelő hidat „hazugok hídjaként” említik (''circa pontem lygen''), mert úgy tartották, hogy leszakad, ha egy hűtlen asszony rálép.{{refhely|Jekelius|28–29. o.|azonos=J28}} A század közepén építették fel a [[Hirscher-ház|Kereskedőházat]], amelyben a helyi céhek mesterei számos műhelyt rendeztek be, és itt volt a város fedett piaca is. Ugyanekkor a teret szegélyező házak legtöbbjét felújították, reneszánsz stílusban építve át őket.{{refhely|Roth|117. o.}} A városháza előtt, a mai szökőkút helyén volt a [[pellengér]], ahol a törvényszegőket nyilvánosan megbotozták; közelében hajtották végre az akasztásokat, karóbahúzásokat, lefejezéseket is.{{refhely|Aldea|172–174. o.}} A teret évente két-három alkalommal takarították.{{refhely|Jekelius|37. o.}} Alatta a polgárok alagútrendszert ástak, ahol ostrom és háború esetére élelmiszert tartalékoltak.<ref>{{cite news |title=Tunelurile și grotele secrete ale Brașovului |url=http://adevarul.ro/locale/brasov/tunelurile-grotele-secrete-brasovului-reteaua-misterioasa-ziduri-Saua-tampei-locul-erau-tinuti-captivi-prizonierii-nemti-1_55127277448e03c0fde2d795/index.html |publisher=Adevărul |date=20150325 |accessdate=20170319}}</ref>
A tér trapéz alakú, oldalai többé-kevésbé párhuzamosak a várfalakkal, így alakja hasonló az egykori váréhoz. Öt kompakt házsor szegélyezi, a házak telkei keskenyek és hosszúak: a tér felé néző, többségében reneszánsz stílusú homlokzatok legtöbbje 11-15 méter széles, míg a telkek hossza 40-60 méter. Több udvar valóságos utca, ahonnan számos ház bejárata nyílik.<ref>{{CitPer |aut=Stroe, Adriana |aut2=Stroe, Aurelian |tit=Brașov-Cetate |subtit=evoluția urbanistică și arhitecturală |per=Revista Monumentelor Istorice |ann=2009 |tom=78 |fasc=1–2 |pag=79–80 |issn=1220-174X |url=http://www.revistamonumenteloristorice.ro/fisiere/RMI_2009_1-2_005.pdf}}</ref> A térről kiváló rálátás adódik a [[Cenk]]re, a [[Fekete templom]]ra, és a Bácsélen magasodó [[Fekete torony (Brassó)|Fekete-]] és [[Fehér torony (Brassó)|Fehér torony]]ra.
 
A város egyik leglátványosabb, legismertebb, és legélénkebb helye; a Michelin ''Zöld könyve'' két csillaggal jegyzi.<ref name=michelin/> A TripAdvisor Traveler's Choice 2017-es összesítése szerint Románia tíz legnépszerűbb [[turisztikai látnivaló]]ja között van.<ref name=transindex/> Itt tartják a legtöbb szabadtéri ünnepséget, koncertet, kézműves vásárt, kulturális rendezvényt; 1992–2009 között itt szervezték az [[Aranyszarvas Fesztivál]]t, télen itt állítanak [[Karácsonyfa|karácsonyfát]]. Nyári hétvégeken 16. századi alabárdosoknak öltözött színészek elevenítik fel az őrségváltást.<ref>{{cite web |url=http://site.judbrasov.ro/page_Monumente-i-Cet-i_55.html |title=Monumente și Cetăți |accessdate=20170319 |publisher=Consiliul Județean Brașov}}</ref>
 
A 34-ből 30 épület műemléknek van nyilvánítva.<ref name=lmi/> Az alábbi listában a számok a jelenlegi házszámokat jelölik.
A ''Búzasor'' (Kornzeile) vagy ''Korzó'' a Főtér északkeleti oldala,{{refhely|azonos=J28}} képét az ortodox templom uralja. A legtöbb ház földszintjén éttermek és kávézók vannak, előttük napernyők alatt asztalok várják a turistákat.
 
*''Trauschenfels-ház'' (a Főtér és a Kolostor utca sarkán), 1852-ben építtette Friedrich Schneider vaskereskedő egy korábbi ház helyén. Schneider után lánya, Josephine von Trauschenfels örökölte. Háromszintes, masszív épület, földszintjén 1894-ig kovácsműhelyek működtek. 1894-ben Alexander Drechsler megvásárolta a földszinti helyiségeket és a válaszfalakat eltávolítva kávéházat alakított ki, mely 1895. januárjában nyílt meg.{{refhely|azonos=gus94}}
 
*'''1.''' ''Albrichsfeld–Kamner-ház'', kétszintes, P alaprajzú épület, gótikus és reneszánsz elemekkel, melyek többszöri átépítésre utalnak. A portál felső része 1587-ből való, az ajtótok ennél régebbi.{{refhely|Balázs|49–50. o.}} A földszinti termek falait gazdag reneszánsz falfestmények díszítették, amelyek egy átépítés során sajnálatos módon megsemmisültek. A belső udvarból állítólag alagutak vezettek a városházába és a várfalon kívülre.<ref>{{cite book |author=Orbán Balázs |authorlink=Orbán Balázs (író) |title=[[A Székelyföld leírása]] |series=VI. Barczaság |chapter=XVIII. Brassó belvárosa: A nagy-piacz |year=1868 |publisher=Ráth Mór |location=Pest}}</ref>
*'''7.''' ''Mandl-ház'', az 1890-es években emelt, háromszintes épület; korábban egy kisebb, kétszintes épület állt itt. Négy szárnya egy belső udvart fog közre, a telek hátsó részén egy- és kétszintes házak vannak. Az 1940-es években átépítették.{{refhely|azonos=Stroe}}
 
*'''8.''' 16. századból származó ház, két-, illetve háromszintes, E alaprajzú. A szomszédos, 9. szám alatti épülettel egybenyílik mind a földszint, mind az emelet szintjén.
 
*'''9.''' ''Honigberger-ház'', 1852-ben épült háromszintes épület. Élete végén itt lakott [[Johann Martin Honigberger]] erdélyi szász orvos, gyógyszerész, orientalista.<ref name=memo>{{CitLib |tit=Memo Brașov |subtit=Marcarea elementelor memoriale din orașul Brașov |loc=Brassó |red=Consiliul Județean |ann=2015}}</ref> 1904–1948 között itt volt Heinrich Zeidner 1867-ben alapított kiadója és könyvesboltja.{{refhely|Pavalache|409. o.}}
===Virágsor és Gyümölcssor===
[[Kép:Brasov - panoramio (1).jpg|thumb|A Virágsor]]
A Főtér délkeleti oldalának északkeleti részét (a Kapu utca felé) ''Virágsornak'' (Blumenzeile), délnyugati részét (az Apollonia Hirscher utca és a Honterus-udvar között) ''Gyümölcssornak'' (Obstzeil) nevezik. A 18. század elején ''Lenvászonsor'' (Leinwandzeile), illetve ''Rövid-sor'' (Kurze Zeil) neveken is ismerték őket.{{refhely|azonos=J28}}
 
*'''10.''' 1930 körül épített, masszív, neoreneszánsz és [[art nouveau]] elemekkel díszített épület; itt volt a Luther-vendéglő, a brassói elit egykori találkozóhelye.{{refhely|azonos=A164}} A belső udvarban elhelyezkedő U alakú, kétszintes, 18. századi ház műemlékként van nyilvántartva. A belső udvarból átjárás nyílik a Tehénpiac 2. szám alatti ház udvarába.
35 530

szerkesztés