Főmenü megnyitása

Módosítások

a
*'''3.''' ''[[Istenszülő elszenderedése-templom (Brassó)|Főtéri ortodox templom]]'' és a hozzá tartozó épületek és paplak. A románok 1833-ban ezen a helyen építettek kápolnát, melyet kezdetben csak hátulról, a Rózsapiac felől lehetett megközelíteni, mivel a város határozata értelmében nem nyílhatott bejárata a Főtérről. A mai templom a bécsi görög templom modellje alapján, Brus szász építész tervei szerint épült 1895 és 1899 között; az utcafronti, bizánci stílusú épület mögött helyezkedik el (melyet szintén 1895-ben építettek, a korábban ott álló ház lebontása után).{{refhely|Aldea|382–385. o.}}
 
*'''4.''' ''[[Czeides-ház]]'', kétszintes, négy szárnyból álló épület; az alatta húzódó, boltíves átjáró összeköti a Főteret a Rózsapiaccal. A 19. században Petrus Czeides centumvir otthona volt. 1849 márciusában itt szállt meg [[Bem József]] tábornok, és a ház erkélyéről intézte szózatátbeszédét a brassóiakhoz. A 20. század elején itt működött a ''Deutsche Kasino'' német irodalmi kör.{{refhely|azonos=R47}}
 
*'''5.''' ''Wallbaum-ház'', kétszintes, L alaprajzú épület. 1924-ben jött létre két 16. századból származó, a 18. században felújított ház egybeépítéséből.{{refhely|azonos=Stroe}} 1720-ban [[Johann Albrich (orvos)|Johann Albrich]] orvos itt nyitotta meg ''Zum Schwarzen Adler'' (Fekete sas) gyógyszertárát, a város negyedik patikáját (utódai később átkeresztelték ''Schutzengel'', vagyis Őrangyal névre).{{refhely|Aldea|164–170. o.|azonos=A164}}
35 528

szerkesztés