„Sulyok Mária” változatai közötti eltérés

A német megszállást követően bezárt a színház, Pünkösti öngyilkos lett. Sulyok Mária e nehéz időszakban nem lépett színpadra sehol sem, viszont megosztotta, amije volt a rászoruló kollégákkal. Ő maga szerénységből nem beszélt erről túl sokat, egy ízben egy riportban mindössze ennyit mondott: „…a bujkálóknak nem volt élelmiszerük, nekünk meg volt elegendő, és megosztottuk. Ennyi az egész. Ez természetes, az ember erről már csak szeméremből sem beszél. Semmiféle hőstettet nem vittem végbe. Semmi kockázatot nem vállaltam, akkor maga az élet volt kockázatos.”<ref name="autogenerated1">[http://www.szineszkonyvtar.hu/contents/p-z/sulyokelet.htm Sulyok Mária Életrajz<!-- Robot generálta cím -->]</ref> Szavai igazságát támasztja alá, hogy az utcán egy eltévedt golyó megsebesítette: a vádlijába fúródott, és csak többhetes kórházi ápolás után tudott újra járni. Egyik állandó látogatója Várkonyi Zoltán volt, aki jövőbeni színházi terveiről mesélt neki. E tervekből [[1945]]. [[szeptember 23.|szeptember 23-án]] valósult meg az egyik, [[Jean Cocteau]] ''Rettenetes szülők'' című darabjának előadása a Művész Színházban, Várkonyi irányításával. Sulyok Mária játszotta az édesanyát, [[Gábor Miklós]] volt a fia, további partnerek: Uray Tivadar és [[Keresztessy Mária]]. A bemutató nagy sikert aratott, a darabnak még vagy 100 előadása volt teltházak mellett. Sulyok [[1947]]-ig maradt a Művész Színháznál, ahol ugyan jól érezte magát, de mégis elfogadta a Nemzeti Színház ajánlatát, hiszen a nemzet első számú színházának társulatához csatlakozni minden magyar művész számára megtiszteltetés. Új helyén a ''Vágy a szilfák alatt'' című darabban mutatkozott be, [[Balázs Samu]] és Gábor Miklós partnereként. Sajnos a Nemzetiben töltött három évad végső soron csalódást okozott a művésznőnek, mert képtelen volt alkalmazkodni a diktátumszerűen alkalmazott [[Sztanyiszlavszkij-módszer]] elvárásaihoz, rendezőinek ezzel kapcsolatos igényeihez, s noha nagy szerepeket kapott, úgy érezte, nem oldotta meg őket kifogástalanul, bár olykor jó kritikái voltak. A következő állomás a [[Belvárosi Színház (1917–1951)|Belvárosi Színház]] volt, ahol a mindinkább eluralgóeluraló [[sematizmus]] jegyében választott darabokat voltak kénytelenek előadni: Sulyok Mária pályáján a klasszikus szerepeket felváltották a hétköznapi nőfigurák sajnos nem mindig igazán jól megírt szerepei. A művésznő erről az időszakról később azt mondta: „Játszani nem volt nehéz abban az időben, inkább megélni, átélni volt nehéz azokat az éveket.”<ref name="autogenerated1" />

Mivel a Vígszínház súlyos károkat szenvedett a háború alatt, helyreállításában pedig a Néphadsereg aktív szerepet vállalt, az intézmény néhány évig A Magyar Néphadsereg Színháza nevet viselte. A nyitóelőadásonnyitó előadáson Sulyok [[Zrínyi Ilona|Zrínyi Ilonát]] játszotta a ''II. Rákóczi Ferenc fogsága'' című darabban. Az elvárásoknak megfelelően az új színházban is a Sztanyiszlavszkij-módszer szerint kellett játszania, de alakítását annyira rossznak érezte, hogy rövidesen eltért a módszer alkalmazásától. A saját stílusa szerinti játéktól annyira élettelivé vált az előadás, hogy mindenki elfogadta, hogy ezentúl így játszik tovább. Egyébként nem volt könnyű helyzetben akkoriban sem, mivel gyakran kellett „tájelőadások”-ra mennie a társulattal vidéki laktanyák kultúrtermeibe, a legszigorúbb konspirációs előírások mellett, mint ha titkos katonai küldetésen lennének: senkinek nem volt szabad elárulniuk, melyik városba mennek fellépni. Ennek ellenére ez az időszak is szép sikereket hozott számára, Raisza Pavlovna alakítását [[Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij|Osztrovszkij]] ''Erdő'' című darabjában pályafutása egyik legkiemelkedőbb szerepformálásaként tartják számon. Az [[1956-os forradalom]]ban nem vett részt aktívan.