„Heroin” változatai közötti eltérés

 

Egy heroinista így írt önmagáról: „A heroin hatására az ember gyáva, szemtelen és szégyentelen lesz. Mindent, még a halálos veszedelmet is vállaltam, csakhogy meglegyen a napi heroin adagom. A nők sem érdekelnek, irtózom tőlük. Csak egyetlen dolog érdekes ma már számomra az egész világon, a heroin…!”

Pakisztánban, ahol a heroin nagyon nagymértékben elterjedt, a karacsi kórház kábítószer-elvonó osztályán egy beteg, aki önként jelentkezett az elvonókúrára, ezt mondta: „Hat gyerekem van, egy hajózási társaság mérnöke vagyok. Ópiummal kezdtem, végül a heroinnal végeztem. Nehézségem van az állásom megtartásával, ezért jelentkeztem elvonókúrára, hiszen az állásomra szükségem van, már csak azért is, mert gyermekeim még tanulnak. Szükségem van az állásra, pénzre, hogy etessem, neveljem gyermekeimet”, s miközben ezeket mondta, felnőtt férfi létére sírt.

 

 

A heroinisták intelligenciája csak lassan-lassan csökken, de a jellemük hamar megváltozik, gyorsan elvész helyes erkölcsi és szociális érzékük, magatartásuk. S jóllehet kábult és éber állapotukban egyaránt sokat beszélnek a szexualitásról, a valóságban, életükben a heroin helyettesíti a nemi életet. Gyakorlatilag aszexuális lényekké válnak. A heroin rendszeres használata is az önkasztrálás legbiztosabb módszere.

A rövid ideig tartó heroin mámort hosszas depresszió követi. Ez olyan kellemetlen, rossz érzés, hogy a heroinista megfogadja, soha többé nem él a heroin mámorral. Sajnos ez az elhatározása semeddig sem tart. Rövidesen ismét vágyik arra, hogy átélje a néhány perces bódulatot. S azután minden megy tovább feltartóztathatatlanul a tragédia felé. A hozzászokás nagyon hamar kialakul.