„Kőolaj” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
62. sor:
A legdrágábban kitermelhető olaj ára jelenti azt a legmagasabb árat, amelyet még valaki hajlandó fizetni a kőolajért. [[1974]] és [[2000]] között az [[Északi-tenger]]ből kitermelt Brent-féle olaj kitermelése volt a legköltségesebb. Ez ekkor hordónként 12–14 dollár körül ingadozott.
A kőolaj ára nemzetközi ár, tehát a világpiaci ár és kereslet függvényében alakul. Az egyes belföldi árakat ebből származtatják.
 
A kőolaj-készletek globális alakulása éves szinten meghatározott mintázatot vesz fel. Év elején, az első félévben általában túlkínálat, míg az év végén a második félévben általában hiány alakul ki.
 
Az OPEC 2008-2009 során egy 75 dolláros hordónkénti árat határozott meg célárnak, amelyet 2011-re több, mint 50 dollárral lépett túl a kőolaj világpiaci ára. Akkor a kitermelés visszafogásával érték el az áremelkedést. Egyúttal saját célárukat túllépve elősegítették az amerikai palaolaj kitermelés felívelését, amely később, 2014-2016 közt az olajárak esését vonta maga után a globális kőolaj-többlet kialakulásával. 2016 végén az OPEC tagállamok megállapodtak a kitermelés csökkentéséről az olajárak emelése érdekében, amely 2017 második félévétől indult el látványosan. Eközben a határidős árak 2018 elején már csökkenést mutatnak. Ez az úgy nevezett "backwardation" állapot, ami akkor lép fel, amikor a piaci túlkínálatból átlépnek a készletek a kínálati hiány állapotába. Ez a folyamat a múltban előre tudta jelezni a piac várható alakulását.<ref>{{cite web|url=http://www.portfolio.hu/vallalatok/tullohetnek-a-celon-az-olajpiac-urai-meddig-tart-az-olaj-szarnyalasa.1.272665.html|title=Túllőhetnek a célon az olajpiac urai, meddig tart az olaj szárnyalása?|publisher=portfolio.hu|accessdate=2018-01-05}}</ref>
 
=== A volt szovjet olajpiac ===
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Kőolaj