„A walkür” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a ISBN/PMID link(ek) sablonba burkolása MediaWiki RfC alapján
85. sor:
::'''Helyszín:''' ''A walkür-sziklán''
 
Harcban elesett hősökkel nyergükben walkürök cikáznak Walhalla vára felé. Egyedül Brünnhilde hiányzik a testvérek közül, kisvártatva azonban ő is megérkezik. Általános meglepetésre azonban nem elesett harcost hoz, hanem egy asszonyt kísér. Elmeséli a többieknek, mint szállt szembe apja utasításával és kéri a többiek védelmét. Miközben beszél, már látszik a mögötte sötétlő felhő, amelyen Wotan érkezik leányai közé. Brünnhilde most azt kéri, legalább a magával hozott asszonyt Sieglindét vegyék pártfogásukba. Ő azonban visszautasítja a segítséget. Siegmund nélkül maga sem kívánja már az életet. Ekkor Brünnhilde tudatja vele, hogy gyermeket hord a szíve alatt, Siegmund magzatát, a jövő legdicsőbb bajnokát. Sieglinde most már maga is kéri a walkürök segítségét. Tanácsukra keletre indul, egy távol;távoli erdőben húzódik meg, közel ahhoz a helyhez, ahol Fafner sárkányként őrzi barlangját. Ezt a tájat ugyanis gondosan kerüli Wotan, így biztonságban nevelheti föl majd gyermekét, akit Siegfriednek fognak majd hívni. Brünnhilde lelkére köti még, az ifjú, ha felnő, darabjaiból kovácsoltassa újra a Nothungot, amely védelmezője lesz a harcban. Sieglinde távozik, Brünnhilde pedig várja Wotan büntetését. Az istenek ura elküldi a többieket: számadásuk csak kettejükre tartozik. Bár büntetnie kell önvád gyötri. Leánya legtitkosabb kívánságát teljesítette, azt, amit mindig szeretett volna. Jól tudja ezt leánya is, ezzel igyekszik védeni is magát. Hiába azonban, bűnhődnie kell. Wotan már határozott: álmot fog lányára bocsátani, nyugalmát lángtenger őrzi majd. Ezt az akadályt csak a legbátrabb harcos, a hősök hőse fogja tudni áttörni és a maga számára felébreszteni. A főisten magában már a születendő Wälsung-ivadékra gondol, remélve, hogy mégiscsak megvalósul álma, legföljebb egy nemzedékkel később. Fájdalmasan búcsúzik legkedvesebb leányától, majd Logét, a tűzistent szólítja, hogy fellobbanjanak a gyermeke álmát őrző lángok.
 
== Drámai elemzése ==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/A_walkür