A Brazil Külügyminisztérium [[1972]]-ben meghívta Brazíliába. Amely utazás végül Szász Endre - grafikus művész - jó barátjának a segítségével valósult meg. Ugyanis az utazás költségeit Brazíliáig Molnár Gábornak kellett volna állnia. Ezt fizette ki régi barátja Szász Endre.
Brazil földre 1972 októberében érkezett meg. Több magas állami szerv is fogadta, ünnepséget rendeztek neki a Brazil Akadémián és sok más állami tisztviselővel, íróval és közéleti személyiséggel találkozott. Több újság cikk jelent meg a Brazil lapokban, köztük az O Globo,
Brasil de Journal-ban. Ezen utazás során kísérője és segítője Lehel Szőnyi de Szönyi Silimon volt. Az utazás másik apropója, hogy első könyve jelent meg ekkor a Brazíliában a Livros Irradiantes S/A könyvkiadó jó voltából - címe: Aventuras na mata amazonica. A fordítást a kor egyik legnagyobb Brazil írónője Rachel de Querioz készítette el. Ezután még számos könyvét adták ki Brazíliában.
A látogatás adta az alkalmat egy újabb expedícióhoz is, amelynek célja néprajzi- és madárgyűjtés. Az expedíciót támogatta a [http://www.survivalinternational.org/about/funai FUNAI] - Fundacao Nacional do Indió - amely segítséget nyújtott Molnár Gábornak és társnak Lehel Szőnyi de Szönyi Silimonnak az út során. Az első úti céljuk a Marau folyón felső vidékéhez vezetett ahol a Satere indiánok faluját keresték fel. Az expedíció második úticélja a [https://en.wikipedia.org/wiki/Xingu_River Xingu] folyó forrás vidéke lett volna. Ahol találkoztak volna a Orlando Villas Boas által vezettet expedíciójával - amelynek célja a Krain-a-Kore indián törzzsel való kapcsolat felvétel volt. Ez sajnos az időjárás és Lehel akadékoskodása miatt meghiúsult. Így az új célállomás Mato Grosso államot keresték fel. Itt több olyan helyet kerestek fel, ahol ősi indián sziklarajok voltak. Köztük a Corumbiai, Coronel Ponci sziklarajzokat. Rondon tábornok 1869-ben létesített első őserdei indián állomását, amely teljesen elpusztult a főépület kivételével. Majd gyémántmosókat látogattak meg a Barro de Garcas folyónál, ahol a gyémánt mosás történetével, technikájával ismerkedtek. Végül végállomásként a Boqueron és Sao Marcos folyók közti területen élő Xavante indiánok falujában töltöttek el 2 hetet. Ahol néprajzi, kultúrtörténeti gyűjtést végeztek. Köztük Xavante nyelven rögzítették a mondáikat, néprajzi, népműves tárgyakat cseréltek így gazdagítva a Néprajzi Múzeum gyűjteményét. Az utazásról az "Én kedves Amazóniám" című könyvben emlékezik meg.
[[1980]]. [[október 29.|október 29-én]] halt meg XII. kerületi, Őzike utcai családi házában, baleset következtében. Kívánsága szerint az ajka-csingervölgyi temetőben helyezték végső nyugalomra.
