„Fonéma” változatai közötti eltérés

A nyelvtől és a felhasznált [[ábécé]]től függően az egyes fonémákat gyakran ugyanazzal a betűvel írják; azonban számos kivétel van e szabály alól (különösen az angol írásban).

 

 

A hangtani leírásban a fonémákra „per” jelekkel szokás hivatkozni a hangokra utaló jelölések mellett. A ''szó'' kezdő mássalhangzóját például /s/-ként írjuk le; tehát a magyar graféma <sz>, de ez a kettős betű egyetlen hangot jelöl. Az [[allofón]]okat, egy fonéma valós nyelvi változatait a nyelvészek gyakran a fonéma jeléhez kapcsolt diakritikus vagy másfajta jelekkel jelölik, és szögletes zárójelbe („[” és „]”) teszik, hogy megkülönböztessék őket a dőlt vonallal jelölt fonémától. A [[helyesírás]]i konvenciókat pedig külön kezelik a fonémáktól és az allofónoktól egyaránt, és az írott alakot „kacsacsőrök” („<” és „>”) közé zárják.