„Varga József (vegyészmérnök, 1891–1956)” változatai közötti eltérés

A [[Toldy Ferenc Gimnázium|II. kerületi fő-reálgimnáziumot]] 1908-ban végezte el, 1912-ben pedig vegyészmérnöki oklevelet szerzett a budapesti [[Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem|Királyi József Műegyetemen]]. 1913-tól a műegyetem elektrokémiai tanszékén dolgozott [[Szarvasy Imre]] tanársegédjeként, 1915-től adjunktusaként. Időközben 1916-ban a műegyetemen megszerezte a műszaki doktori oklevelet is, 1920-ban<!--ÚMÉL.: 1919-ben--> pedig magántanárrá habilitált ''Az elektromos kisülések kémiai hatása'' című tárgykörből. A betegeskedő Szarvasy, s a fizetés nélküli szabadságon lévő [[Pfeifer Ignác]] helyett egyre több előadást tartott a műegyetem elektrokémiai és kémiai technológiai tanszékein. 1923-ban saját katedrát kapott, s a kémiai technológia nyilvános rendes tanára volt 1939-ig. Egyidejűleg 1930 és 1933 között az egyetemes és vegyészmérnöki osztály (kar) dékáni feladatait is ellátta.

 

 

A közigazgatásból való visszavonulását követően, 1943-tól 1952-ig folytatta oktatói pályáját mint a budapesti műegyetem kémiai technológiai tanszékének nyilvános rendes tanára. Ezzel párhuzamosan 1943–1945-ben a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. elnöke volt, 1951-ben pedig az általa szervezett és alapított [[Nagynyomású Kísérleti Intézet]] első igazgatójává nevezték ki. 1952-től haláláig a [[Pannon Egyetem|Veszprémi Vegyipari Egyetem]] ásványolaj- és szénfeldolgozó ipari tanszékén folyó oktató- és kutatómunkát irányította tanszékvezető egyetemi tanárként. Élete utolsó éveiben ismét aktívan részt vett a közéletben, 1954-től haláláig elnökségi tagja volt a [[Hazafias Népfront]] országos tanácsának.

Ugyancsak az 1920-as években kezdte tanulmányozni a [[kőszén]] és a szénlepárlási termékek, valamint az [[kőolaj|ásványolajak]] ipari feldolgozásának, katalitikus [[hidrogénezés]]ének lehetőségeit, Magyarországon elsőként nagy nyomású [[autokláv]] alkalmazásával. E téren nemzetközi sikereket ért el a Varga-féle [[hidrokrakkolás]]i eljárás kidolgozásával. 1928-ban a [[tata]]i szén cseppfolyósítására vonatkozó [[molibdén]]–[[volfrám]] [[katalizátor]]os kísérletei eredményeként kimutatta, hogy a szénhidrogénekben lévő [[kén-hidrogén]] növeli a hidrogénező katalizátor aktivitását (Varga-effektus). Ez a felismerés lett az alapja a nagy [[kén]]- és [[bitumen]]tartalmú kőolaj- és [[motorolaj]]-maradékokból, [[kőszénkátrány]]ból jó minőségű kénmentes [[gázolaj]] és [[fűtőolaj]], [[műbenzin]] (szekunder benzin) előállítását lehetővé tevő hidrokrakkolási eljárásnak. A korábbi, 700 atmoszféranyomáson zajló technológiával szemben 65–70 atmoszféra nyomáson, 430–450 Celsius-fokon, 1%-nyi hidrogén felhasználásával és kénvegyületek adagolásával ily módon a 3%-os kén- és 70%-os pakuratartalmú [[nagylengyel]]i ásványolajból 80–85%-nyi kénmentes gázolaj gyártása vált lehetővé (szemben a [[desztilláció|desztillálás]] 48%-os vagy a [[kokszolás]] 67%-os eredményével). Eljárását szabadalmaztatta, s 1935-ben [[Pétfürdő]]n megalakult a Magyar Hydrobenzin Rt., ahol az elkövetkező években a Varga-eljárás alkalmazásával magyar [[barnakőszén|barnakőszenek]] kátrányolajának hidrogénezésével műbenzint állítottak elő. Ugyancsak a Varga-féle hidrokrakkolási eljárás nagyüzemi technológiájának kikísérletezésére és fejlesztésére állt fel később, az 1950-es évek elején az [[Német Demokratikus Köztársaság|NDK]]-beli Böhlenben, az Otto Grotewohl Kombinát szervezeti keretein belül a Magyar–Német Varga Tanulmányi Társaság. Az említett tudományos eredményeken túl Varga sikereket ért el a nagy nyomású [[jód]]katalizátoros hidrogénezés, [[Freund Mihály|Freund Mihállyal]] a [[bután]] és [[benzin]]párlatok katalitikus [[dehidrogénezés]]e terén.

 

 

Könyvei és egyetemi jegyzetei mellett mintegy 150 szakcikket, tanulmányt adott közre bel- és külföldi folyóiratokban, tanulmánykötetekben.