„Mun Dzsein” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
BinBot (vitalap | szerkesztései)
a Ez évi, az idő szerint, ez okból stb. külön (kézi ellenőrzéssel)
TurkászBot (vitalap | szerkesztései)
a Index.hu linkelése, HTTPS protokollcsere (WP:BÜ), apróbb javítások
44. sor:
 
== Élete ==
Szülei [[Észak-Korea|észak-koreai]] menekültek voltak. Egyetemista korában letartóztatták, mert szervezőként részt vett a katonai diktatúra elleni tiltakozásokban. Emberi jogi ügyvéddé válása előtt kötelező katonai szolgálatot teljesített a dél-koreai különleges erők kötelékében. A Hankyoreh című dél-koreai napilap egyik alapítója, korábban [[No Muhjon|{{koreai|No Mu-hyeon|No Muhjon}}]] kabinetfőnökeként is dolgozott és külpolitikát illetően hasonló álláspontot képvisel, mint elődje. Indult a 2012-es elnökválasztáson, ahol csak kevéssel maradt alul; akkor [[Pak Kunhje|{{koreai|Park Geun-hyét|Pak Kunhjét}}]] választották meg elnöknek. 2015 és 2016 között tagja a [[Kukhö|{{koreai|Gukhoe|Kukhö}}]]nek (Dél-Korea egykamarás törvényhozói szerve) és ez időben ő volt az ellenzéki [[Demokratikus Összefogás Pártja (Dél-Korea)|Demokratikus Összefogás Pártjának]] a vezetője.<ref>{{cite web | title =Moon Jae-in: South Korean liberal claims presidency | language =angol | publisher=bbc.com | url =http://www.bbc.com/news/world-asia-39855956 | date =2017-05-10 | accessdate = 2017-05-10}}</ref><ref name="magyaridok">{{cite web | author =Tóth Loretta | title =Nagyot fordulhat Szöul Észak-Korea-politikája | language =magyar | publisher=magyaridok.hu | url =http://magyaridok.hu/kulfold/nagyot-fordulhat-szoul-eszak-korea-politikaja-1676845/ | date =2017-05-10 | accessdate = 2017-05-10}}</ref>
 
A 2017-es elnökválasztáson a szavazatok 41,4 százaléka támogatta elnökké választását és így fölényes győzelmet aratott konzervatív riválisával, [[Hong Dzsunphjo|{{koreai|Hong Junphyóval|Hong Dzsunphjóval}}]] szemben. 2017. május 9-én eskütételi beszédében közölte, hogy kész tárgyalni az [[Amerikai Egyesült Államok]]kal, hazája legfőbb szövetségesével, és [[Kína|Kínával]] a [[THAAD]] amerikai rakétavédelmi rendszerről, valamint azt is hogy készen áll, hogy Észak-Koreába látogasson és partnerként kezelje [[Kim Dzsongun|{{koreai|Kim Jeong-un|Kim Dzsongun}}]]t.<ref name="magyaridok"/><ref>{{cite web | title =A liberális jelölt nyerte a dél-koreai elnökválasztást | language =magyar | publisher=index.hu | url =httphttps://index.hu/kulfold/2017/05/09/a_liberalis_jelolt_nyerte_a_del-koreai_elnokvalasztast/ | date =2017-05-09 | accessdate = 2017-05-10}}</ref><ref>{{cite web | title =Akár Észak-Koreába is kész ellátogatni Dél-Korea új elnöke | language =magyar | publisher=444.hu | url =https://444.hu/2017/05/10/akar-eszak-koreaba-is-kesz-ellatogatni-del-korea-uj-elnoke?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=akar-eszak-koreaba-is-kesz-ellatogatni-del-korea-uj-elnoke | date =2017-05-09 | accessdate = 2017-05-10}}</ref>
 
== Jegyzetek ==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Mun_Dzsein