„Szókratész” változatai közötti eltérés

Szülővárosát ritkán hagyta el. A [[peloponnészoszi háború]]k idején az arisztokrata párt hangadói közt tartották számon, bár közvetlenül soha nem politizált. [[I. e. 432|432]]-ben további kétezer athénival együtt Szókratészt is behajózták, és Poteidaiába, az észak-görögországi városba küldték harcolni. Nyolc évvel Poteidaia ostroma után a [[boiótia]]iak ellen harcolt. Majd negyvenhét évesen ismét hadba szólították, így részt vett az amphipoliszi hadjáratban. Szókratész átélte kora politikai válságait, a perzsa háborút, a Peloponnészoszi háborút, a vereséget a spártaiaktól. Látta, hogy a háború lezüllesztette a görög társadalmat. Ő mint ezeknek az eseményeknek részese és tanúja küzdött az erkölcsi megújulásért. De nemcsak tanította ezt, hanem hitt is benne, egyénisége és élete is tanítás volt. Még a komédiaíró [[Arisztophanész]] is azt írja róla, hogy „még az éhség sem alacsonyította le hízelgővé”. Ezért ő és egész iskolája az erkölcsi reform gondolatából indult ki. Az ő szemlélete már teljesen az ember felé fordult. Ahogy [[Marcus Tullius Cicero|Cicero]] írta róla, „lehozta a filozófiát az égből a földre és bevitte a házba” (''Tusculanae disputationes'', V.4) vagy mint [[Diogenész Laertiosz]] írta: „kivitte a köztérre” (II,21).

 

 

Nem alapított iskolát, hanem sétálva, beszélgetve vezette rá céltudatos módszerével hallgatóit az erkölcsi igazságok felismerésére. Ellenzői azzal vádolták, hogy rossz hatással van a fiatalokra. Saját írásos műve nem maradt fenn, elsősorban tanítványa, [[Platón]] [[Állam (dialógus)|Állam]] és [[Törvények (dialógus)|Törvények]] dialógusaiból, [[Xenophón]] kortársa műveiből, illetve [[Arisztophanész]] és [[Arisztotelész]] írásaiból ismerjük.