„Ardiaták” változatai közötti eltérés

Az ''ardiata'' népnév egyes nézetek szerint arra utal, hogy a törzs eredeti hazája a [[Dinári-hegység]] volt, amelyet az ókori [[hellenisztikus civilizáció|hellenisztikus világban]] ''Adrion (Άδριον)'' néven ismertek (így említi többek között [[Sztrabón]] is).{{refhely|Hammond 1966|:252.}} Sztrabón vélhetően a latin ''Vardaei'' alak hatására már ''vardaiták (Οὐαρδαῖοι),'' a 12. századi bizánci történetíró, [[Ióannész Zónarasz]] pedig ''szardiaták (Σάρδιαϊοι)'' néven is hivatkozott rájuk.{{refhely|Hammond 1966|:243.;|Wilkes 1992|:216.}}

 

A történeti források szerint az ardiaták az {{ie|4.}} századig az [[Adriai-tenger]] partvidékén, a [[Hvar (sziget)|Pharosz szigetével]] (ma Hvar) szemközti partokon, a [[Neretva|Narón]] (Neretva) jobb partján éltek, nagyjából a mai [[Bosznia-Hercegovina]] délnyugati részén, [[Horvátország]] déli peremén.{{refhely|Papazoglou 1965|:144–145., 148.;|Hammond 1966|:252.;|Ceka 2013|:380. Az egyébként részletes, {{ie|4}}. századi [[Pszeudo-Szkülaksz-periplusz|Pszeudo-Szkülaksz-féle periplusz]] még nem említi az ardiatákat (|Cabanes 1988|:18.).}} Sztrabón feljegyzéséből tudjuk, hogy az ardiaták és az [[autariaták]]{{Wd|Q784432}} már e korai időpontban egymás szomszédai voltak.{{refhely|Hammond 1966|:250.}} Ugyancsak az {{ie|4.}} századból ismert az az anekdotaszerű történet, amely szerint az ardiaták és az autariaták hosszasan vetélkedtek egy a határukon fekvő sósvízű forrás birtoklása felett.{{refhely|Wilkes 1992|:139., 223. (a forrás helyeként [[Orahovica (Konjic)|Orahovicát]]{{Wd|Q1267372}} valószínűsíti).}} Az adriai partvidék [[görög gyarmatosítás]]a, a már két évszázada virágzó [[Cavtat|Epidaurosz]] mellett [[Hvar (település)|Pharosz]] és [[Vis (település)|Issza]] {{ie|4.}} századi alapítása serkentően hatott a partvidéki ardiaták kereskedelmi kapcsolataira. A század folyamán [[koinon]]ba szerveződtek, és gazdaságilag megerősödve déli irányba terjeszkedtek.{{refhely|Papazoglou 1965|:145.;|Hammond 1966|:252.;|Ceka 2013|:380.}} Ennek az {{ie|4.}} század első felében megindult és az {{ie|3.}} század közepéig, [[II. Pleuratosz illír király]] uralkodásáig lezárult expanziónak{{refhely|Papazoglou 1965|:145., 148.;|Hammond 1966|:249.}} a pontos természete kérdőjelekkel terhelt. Abban egyetértés van, hogy hajós népekként elsősorban a partvidéki területeken terjeszkedtek, de arra való utalások is ismertek, hogy a szárazföld belsejébe is benyomultak: az autariaták területe például éppen a nyugatról nyomuló ardiata, illetve a keletről bevándorló [[dardánok (Balkán)|dardán]] néptörzsek miatt szűkült le ebben az időszakban.{{refhely|Wilkes 1992|:140.}} Egyes feltevések szerint gyors járatú [[lembosz]]aiknak köszönhetően tengerjáró nép hírében álló, az {{ie|3.}} századtól rettegett kalózokként is hírhedt ardiaták az útjukba kerülő illír törzseket egyfajta alávetettségbe taszították.{{refhely|Papazoglou 1965|:145.;|Hammond 1966|:249., 252.;|Cabanes 1988|:260.;|Ceka 2013|:380.}} Az {{ie|4.}} században élt történetíró, [[Theopomposz]] kortársi tanúsága szerint az – egyébként mértéktelen iszákosságukról és végeérhetetlen lakomáikról is nevezetes{{refhely|Ceka 2013|:408.}} – ardiaták „szolganépeinek” száma elérte a {{szám|300000}}-et, emellett több törzs fizetett sarcot nekik.{{refhely|Hammond 1966|:242., 249.;|Pollo & Puto 1981|:10.}} Ez az adat kétféleképpen értelmezhető. Egyfelől lehetséges, hogy az ardiaták eleinte területhódítási célok nélkül, zsákmányszerzés végett kalandoztak az Adrián, [[I. Pürrhosz épeiroszi király]] halála után [[Epirusz (történeti régió)|Epirusz]]{{Wd|Q565751}}, az {{ie|3.}} században pedig már [[ókori Görögország|Görögország]] [[peloponnészosz]]i és [[Égei-tenger|égei]] partvidékén is, e területek lakosságát meghódították és részben rabszolgává, részben sarcot fizető szolgáikká tették anélkül, hogy folyamatos adminisztratív vagy katonai fennhatóságot gyakoroltak volna felettük.{{refhely|Hammond 1966|:242., 249.;|Wilkes 1992|:156.}} Egy másik értelmezésként adódik, hogy hódításaik során, egyfajta föderatív félbarbár államalakulat keretein belül, már e korai időszakban egyesítették az útjukba eső illír törzseket, és – a spártai [[helóta|helótákhoz]] hasonlóan – a „szolganépek” alatt a háborús időben katonai szolgálattal tartozó, jobbágysorú réteget kell érteni.{{refhely|Hammond 1966|:242.;|Pollo & Puto 1981|:10.;|Cabanes 1988|:191.;|Wilkes 1992|:127.;|Schütz 2002|:70.}} Ilyen hatalmas ardiata államalakulatról azonban az {{ie|4.}} század kapcsán nem tudnak az ókori forrásművek. A történettudomány csupán a már említett, kb. {{ie|260–250}} között uralkodó II. Pleuratoszban látja az [[Illír Királyság (ókor)|Illír Királyság]] ardiata házának alapítóját. Más szóval a fenti két értelmezés e társadalmi fejlődés két végpontját is leírhatja: az eleinte kizárólag zsákmányszerzésre összpontosító, kalandozó törzsi vezetők az {{ie|3.}} század közepére fokozatosan kiépítették félbarbár államalakulatukat, az ún. ardiata Illír Királyságot.