„Avar Kaganátus” változatai közötti eltérés

Az egész [[Kárpát-medence]] – a déli irányt kivéve jól védhető terület – az övék volt. Hadjárataikat főleg dél felé vezették, hogy ekképpen biztosítsák a birodalom sérülékeny határait.{{refhely|Engel, Glatz és Szakály 1995}} Az [[582]]. évben elvették SirmiumotSyrmiumot ([[Szávaszentdemeter]]) Bizánctól, majd az [[584]]. évben Singidunumot ([[Belgrád]]) is. Sikereik után folytatták Bizánc elleni hadjárataikat szláv szövetségeseikkel karöltve. Az [[586]]. évben már [[Szaloniki|Thesszaloniké]] is az övék volt, és nem sokkal később a szlávok elözönlötték a [[Peloponnészosz|Peloponnészoszi-félsziget]] nyugati részét.

<div class="keretjobb"><small>''„Egy görög író beszéli, hogy miután az avarok birodalmát Nagy Károly megsemmisítette, a hires bolgár király, Krum, tudni óhajtván azt, mely okok voltak azok, melyek a bolgárokkal szövetséges avar nép felbomlását előidézték, a táborában őrzött foglyok közül négy vén avart hozatott maga elé s ezeknek e kérdést tevé föl: »Mely okoknak kell tulajdonítani fejedelmetek és nemzetetek bukását?« A foglyok közűl a legtekintélyesebb így válaszolt: »Óh király, annak sok és különféle oka van. Legelsőbben az áskálódás, mely kagánunktól a hű és igaz tanácsosokat eltávolítván, a kormányt gazemberek kezére juttatta. Azután jött a birák romlottsága, a kiknek ez lett volna tisztjök, hogy a népnek igazságot szolgáltassanak, a képmutatókkal és tolvajokkal czimboráltak; továbbá a bor bősége részegeskedést szűlt: az avarok, midőn testöket elgyengítették, egyszersmind eszöket is elvesztették. Utóljára következett a kereskedés szenvedélye, hogy romlásunkat teljessé tegye: az avarok kalmárokká lettek, egyik csalta a másikat s a testvér testvérét is árúba bocsátotta. Ezek voltak, uram, szerencsétlenségünk siralmas forrásai.« Bármily mesésnek lássék is ez elbeszélés, annyi mégis kiviláglik belőle, hogy a henyeség egészen megrontotta az avar nép erkölcseit s teljesen alkalmatlanná tette azt arra, hogy országát megerősítse és biztosítsa. A kormány renyhesége, a bírák romlottága, részegeskedés és fényűzés voltak Avarország sírásói.”''{{refhely|Suda On Line: Βούλγαροι}}{{refhely|Borovszky 1998: idézet a Szuda-lexikonból}}</small></div>

Az utolsó csapást [[Krum bolgár kán]] hadjárata jelentette az avarok számára. A kán fő célja nem az avarok politikai és katonai hatalmának végleges megdöntése, hanem emberi erőforrások és az erdélyi aranybányák megszerzése volt.<ref>{{jegyzet*|''„Az erdélyi sóbányák aligha érdekelték a Fekete-tenger partján sólepárlással is foglalkozó bolgárokat.”'' (Makkay 2009)</ref>}} Ezért volt a bolgár hatalmi központ az aranybányák közvetlen közelében, [[Gyulafehérvár|Gyulafehérvárott]]. Avar kötelékek állítólag a bolgárok segédcsapataként szolgáltak a 810-es években Bizánc és a Karolingok háborúiban.<ref>{{jegyzet*|''„(…)&nbsp;nem történt más, mint Aszparukh utóda kiterjesztette hatalmát kései unokatestvére népére, az egyik onogur a másikéra.”'' (Makkay 2009)</ref>}}

Az avarok teljes kiirtását, illetve eltűnését feltételező elméletek tehát tévesnek bizonyultak. Nincsen írott vagy régészeti forrásunk, melyek bizonyítanák, hogy az avarok jelentősebb veszteségeket szenvedtek volna a frankoktól, szlávoktól, vagy bármely egyéb néptől.{{refhely|Szádecky-Kardoss 1993: 232–233.}}<ref>{{jegyzet*|Regino, prümi apátnak a 908. évben befejezett krónikája „pannónok és avarok pusztáin” (Pannoniorum et Avarum solitudines) kóborló magyarokat említ. Korábban a ''solitudo'' kifejezést elhagyatott pusztaságnak értelmezték, ám Szádeczky-Kardoss Samu érvei alapján az „avarok pusztái” nem lakatlanul hagyott térségek, hanem avarok benépesítette sík vidéknek tekintendők. A ''solitudo'' szó [[Marcus Iunianus Iustinus|Iustinusnál]] – akinek krónikáját forgatta Regino – túlnépesedő területet jelent, ahonnan időnként tömegek rajzanak ki. Az idézett „Pannoniorum et Avarum solitudines” szókapcsolat Szádeczky-Kardoss szerint „nem az avarok és pannoniaiak lakatlanul hagyott földjeire értendők, hanem mozgó életmódú pannóniaiak és avarok territóriumára, amelyről a bolgár és a morva állam, valamint a karantán őrgróf igazgatása alatt álló frank tartomány határai (fines) elérhetők voltak”. (Szabados 2015)</ref>}}

A birodalom végnapjairól szóló frank tudósításokból ismerjük az avarok méltóságneveit. A legfőbb uralkodó a ''[[kagán]]'' volt, felesége a ''katun'' (a hosszabb ''kagatun'' névből; jelentése: kagánasszony).<ref>{{jegyzet*|E szót először az ázsiai avaroknak is mondott [[zsuanzsuanok]] használták: „A kagán mellett állt a kagánasszony, a kagatun (kínai feljegyzésben kohotun), amely cím szintén a [[hszienpejek|szienpik]] óta ismert Belső-Ázsiában. Rövidebb katun formájában számtalan régi és mai török nyelv őrzi e szó emlékét, miközben a szó jelentése az 'előkelő asszony'-tól kezdve egészen a 'nő' jelentésig változott.” (Vásáry 2003)</ref>}} A többi cím a késő avar korban tűnt fel a forrásokban. Talán az új politikai helyzet hozta létre őket. A rangban második a vezér, a [[jugurrus]]. (E cím, juγruš alakban, valamivel később a közép-ázsiai [[karahánidák]] körében is felbukkant.) A nyugati országrészek irányítója pedig a [[tudun]]. A kagán kíséretét [[tarkan (méltóság)|tarkanok]] alkották, és létezett még a [[kapkan]] cím is.{{refhely|Engel, Glatz és Szakály 1995}}

{{hivatkozások|oszlopok=23}}