„Olympic osztályú óceánjárók” változatai közötti eltérés

A hajókat [[Thomas Andrews]] és [[Alexander Carlisle]] tervezte. Több mint 30 m-rel és {{szám|14000|t}}-val voltak nagyobbak a Cunard hajóinál, viszont 2 csomóval lassabbak voltak. [[1908]]-ban az Olympic-ot, [[1909]]-ben a Titanic-ot, és [[1911]]-ben pedig a Gigantic-ot kezdték el építeni. A Gigantic név csak a Titanic katasztrófájáig tartott, utána a hazafiasabb és biztonságosabb Britannic mellett döntöttek. Mindhárom hajónak 4 kéménye, 2 árbocaárbóca, 29 kazánja, 159 vízforralója, 3 motorja és 3 hajócsavarja volt. Teljesítményük {{szám|50000|LE}} volt. A hajókra eredetileg 64 csónakot terveztek, ám hogy az első osztály utasainak nagyobb sétafedélzet álljon rendelkezésére, az Olympicot és a Titanicot végül 20-20 csónakkal látták el, amelyek így összesen 1178 férőhelyet biztosítottak. Az 1886-os, még érvényben lévő szabályzat szerint a 10.000 tonna fölötti hajókra legalább 16 csónakot kellett felszerelniük ami mindössze 962 férőhelyet jelentett volna. Az észak-atlanti útvonal jelentős hajóforgalma miatt nem tartották szükségesnek, hogy a hajókon elegendő mentőcsónak legyen minden utas számára, szerepük az utasok átszállítása volt a mentésre érkező hajókra.