„Rosa Luxemburg” változatai közötti eltérés

1917-ben a háború támogatása miatt az SPD kettészakadt, s a Spartakus-csoport politikai és ideológiai önállóságának megtartása mellett csatlakozott az újonnan alakult Németország Független Szociáldemokrata Pártjához (USPD). A Kautsky által alapított háborúellenes csoportosulás az SPD-vel együtt került hatalomra [[1918]]. [[november 9.|november 9-én]] [[II. Vilmos német császár|II. Vilmos]] lemondása után. A lemondás a [[november 4.|4-én]] [[Kiel]]ben megindult forradalmi eseményeket követte, amelyek nyomán [[november 8.|8-án]] már a nyugati országrész nagy része munkás- és katonatanácsok irányítása alatt állt. A mintát az [[1905]]-ös és az [[1917-es októberi orosz forradalom|1917-es]] oroszországi forradalmak adták, így jött létre egyfajta [[tanácsköztársaság]] ''(Räterepublik)''.
 
November 8-án Luxemburg [[Breslau]]ban szabadult, és a szintén a börtönt elhagyó Liebknechttel együtt elkezdtéknovember újraszervezni11-én a SpartacusSpartakus-csoport Szövetséget,újjászervezésével és elindítottákmegalakították a [[A vörös zászlóSpartakus-szövetség]]et, és elindították a ''(Die Rote Fahne)'' című lapjukat,. aholEnnek egyik első cikkében Luxemburg amnesztiát követelt minden politikai okokból bebörtönzött számára, és követelte a [[halálbüntetés]]t eltörlését.
 
Decemberben az USPD elhagyta a koalíciót, hogy tiltakozzon az SPD a „kapitalista status quo” fenntartását elfogadó kompromisszumai ellen.