„Líbia” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
300. sor:
Az [[1969]]. szeptember 1-jén katonai puccsal létrehozott iszlám alapokon nyugvó arab szocialista állam egyre fokozódóan nyugatellenes politikát folytatott. Az ország élére az akkor még mindössze 26 éves [[Moammer Kadhafi]] ezredes került. Az arab [[nacionalizmus]] és a [[szocializmus]] egy sajátos ötvözetét dolgozta ki és tette általánossá az országban. Líbia az arab egység érdekében többször tett föderációs javaslatot Egyiptomnak, Tunéziának és [[Csád]]nak is. [[1972]]-ben [[Egyiptom]]mal és Szíriával közösen megalapították az Arab Köztársaságok Szövetségét, de [[1977]] novemberében, tiltakozásul az egyiptomi elnök izraeli látogatása miatt, Líbia kilépett az államszövetségből, amely ezzel meg is szűnt létezni. Az ország nevét [[1976]]-ban változtatták meg a mai nevére. Líbia az 1970-es évek közepétől törekedett atomfegyver kifejlesztésére vagy megszerzésére. Líbia az 1978-as Camp Davidi megállapodást nem volt hajlandó elismerni, azaz nem fogadta el a békét Izraellel. Líbia 1981-ben a Szidra öbölben a felségvizeit - az [[UNCLOS]] egyezményeknek megfelelően - 12 [[tengeri mérföld]]re kiterjesztette. Ezek miatt az [[Amerikai Egyesült Államok|USA]] provokációra szánta el magát az országgal szemben. Az Egyesült Államok a Szidra-öbölben tartott hadgyakorlatot. A gyakorlat során a líbiai légierő több kísérletet is tett a szuverenitását megsértő [[Amerikai Egyesült Államok|USA]] hadihajók, és repülőgépek elijesztésére, ennek során az amerikaiak két líbiai [[SZU-22]] vadászbombázót lelőttek. Ezt az amerikaiak azzal magyarázták, hogy 12 tengeri mérföldre a partoktól az ő megítélésükben már nemzetközi felségvíz van, megsértve Líbiának az un. [[csatlakozó övezet]]re vonatkozó jogát. Az USA álláspontja szerint ők jogosan tarthattak hadgyakorlatot két nukleáris repülőgép-hordozóval, és több tízezer katonával a líbiai csatlakozó övezetben, és joguk van lelőni bármilyen fegyveres repülőgépet amely megközelíti a hajóikat, és felszólításra nem fordul vissza. Líbia ezzel szemben az 1958. évi [[UNCLOS|UNCLOS I]] egyezményre hivatkozott, mely szerint bármilyen hadihajót kiutasíthat a csatlakozó övezetből, ha az engedély nélkül próbál áthaladni, vagy tartózkodni ott. Líbia ezután elkezdte támogatni az nyugati imperialisták ellen küzdő gerillákat, illetve terroristákat ([[Lockerbie-merénylet]]), 1986-ban Amerika megtorlásul bombázta Bengázit és Tripolit. Az [[Egyesült Nemzetek Szervezete|ENSZ]] [[1992]]-ben szankciókat, többek között olajembargót vezetett be az ország ellen. Ezek az olajipar leépüléséhez, az állami bevételek drasztikus visszaeséséhez vezettek. [[1996]] nyarán sor került az első ellenzéki tüntetésre is. [[2002]]-ben tárgyalások kezdődtek a Lockerbie-merénylet áldozatai hozzátartozóinak kárpótlásáról,<ref>{{cite web | url= http://www.origo.hu/nagyvilag/20020506elkezdodtek.html | title= Folynak a tárgyalások a Lockerbie-merénylet kártérítéséről | accessdate= 2008-03-26 | date= 2002-05-06 }}</ref> majd Kadhafi [[2003]]-ban váratlanul bejelentette, hogy országa felhagy nukleáris programjával.<ref>{{cite web | url= http://www.origo.hu/nagyvilag/20040104libia.html | title= Líbia már majdnem kész volt az atombombával | accessdate= 2008-03-26 | date= 2004-01-04 }}</ref> Mindennek következtében feloldották a szankciókat, és tárgyalások kezdődtek a líbiai olajiparba való külföldi befektetésekről, illetve a nukleáris energia békés célú, nemzetközi ellenőrzés melletti felhasználásáról.<ref>{{cite web | url= https://index.hu/politika/kulfold/libia0317/ | title= Líbia csak tiszta vizet csinálna az atomból | accessdate= 2008-03-26 | date= 2006-03-17 }}</ref>
 
=== ElsőAz első líbiai polgárháború ===
{{fő|Első líbiai polgárháború}}
2011 februárjában a [[Jázminos forradalom|tunéziai]] és [[Nílusi forradalom|egyiptomi felkeléseket]] követően tiltakozás kezdődött a Kadhafi-rezsim ellen, amely [[Első líbiai polgárháború|polgárháborúvá]] változott, amely óvatos becslések alapján is legalább 10000 ember életét követelte. A polgárháború az ország nyugati részeit kontrolláló Kadhafi és a keleti részt ellenőrző forradalmárok közt zajlik, akiknek központja [[Bengázi]], Líbia második legnagyobb városa [http://www.libyafeb17.com/].
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Líbia