„Theokritosz (költő)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
51. sor:
A természet szeretetéből következik a természetes ember kultusza. Theokritosz a pásztorért rajong, költeményeiben a pásztoréletről és a vidéki életről szól. Stílusa is népies: egyszerű, dallamos, mint a nép énekei és realisztikus, mint az alsó osztályok irodalma. De finom műveltsége átérzik e költeményeken. Pásztorvilágát rafinált, késői művészettel rajzolja: pásztorai ugyan még igazi pásztorok, beszél juhbőr subájuk rossz szagáról, vigyorgásukról, együgyűségükről – másfelől mégis már jelmezes úriemberek ezek is, mint az elkövetkező évezredek irodalmi pásztorai: mihelyt lehet, dalnokversenybe kezdenek.
A mai olvasót nem a dalnokversenyek bűvölik el, hanem a csodálatosan élő jelenetek: ''Az Adonis ünnepére menő asszonyok,'' a női előkészületek minden kedves részletével; ''A szerelmi varázs,'' egy leány varázslattal próbálja visszatéríteni hűtlen kedvesét és közben elmondja az isteneknek szerelme történetét; ''Az aratóünnep'' idillikus leírása, a ''Halászok'' és a ''Daphnis és a pásztorlány'' párbeszéde; ''Polyphémos''nak, az egyszemű [[
„Ha valaki megkérdezné tőlem – írta Babits Mihály –, melyik az a görög költő, akit olyan élvezettel olvashat, mint egy modern nagy lírikust, egyikét az emberi nyelv és lélek kéjes nagy muzsikusainak, amilyen például Baudelaire vagy Tennyson volt: habozás nélkül Theokritoszt ajánlanám”.<ref>Babits Mihály:'' Az európai irodalom története (1.)''</ref>
| |||